Tényleg csak az tud csak érvényesülni, sikeres lenni, akinek nagy arca van?

Tényleg csak az tud csak érvényesülni, sikeres lenni, akinek nagy arca van?

Egy külső szemlélődő számára úgy tűnik….azért van némi valóságalapja is.

Egyre többször találkozom azzal a kijelentéssel, hogy az introvertáltak “betegek”.

Balgaság.

Ebben a bejegyzésben megpróbálom tárgyilagosan elemezni a kétféle személyiségtípust. Azon kívül egy kicsit védelmembe venni a mostanában oly sokat támadott introvertáltakat.

Attól, hogy az embereknek csak cca. 30 %-át teszik ki, még ugyanolyan értékesek, mint az extrovertáltak. Sőt. Az igazi híres feltalálók, innovátorok, színészek, kutatók, Nobel-díjasok zömét is az introvertáltak adják. Csak példaként álljon itt: Warren Buffett, Bill Gates, Einstein, Steve Jobs, Tom Hanks, Julia Robert, Kim Basinger, Gandhi, Meryl Streep. Akkor miről beszélünk?

Először is nézzük meg milyenek vagyunk is valójában, és bontsuk le a sztereotípiákat.

1921-ben megjelent Jung a Lélektani típusok című személyiségtipológiával foglalkozó munkája, amelyben többek között bevezette az extrovertált (kifelé forduló) és introvertált (befelé forduló) típusok fogalmát, ő magát az utóbbiba sorolta.

Jung a személyiség legfőbb tényezőjének tekintette az introverzió és extroverzió fogalmát. Az introvertáltak a gondolatok és érzések belső világára figyelnek, míg az extrovertáltakat az emberek, a külső világ és az események vonzzák. Az introvertáltak akkor töltődnek fel energiával, ha egyedül vannak, az extrovertáltak energiáját viszont a társas élet tölti fel.

Az extrovertáltak, ha társaságban vannak, tele vannak energiával, de egyedül nem érzik jól magukat. Unatkoznak, ha nincs társaságuk. Ha magára hagysz egy extrovertált embert, garantálom, hogy két perc múlva a mobiljáért fog nyúlni. Ezzel szemben egy introvertáltnak két óra aktív társasági élet után szüksége van némi egyedüllétre, hogy feltöltődjön, mert a sok ember és esemény lemeríti őket.

Ez nem antiszociális. Nem a depresszió jele.  Az introvertáltak számára az az idő, amit egyedül, a saját gondolataikkal töltenek olyan pihentető, mint az alvás, vagy olyan frissítő, mint az evés.

Nem arról van szó, hogy közömbösek vagy nem szeretnek nyitni az emberek felé, inkább arról, hogy megválogatják, hogy kinek nyílnak meg, illetve a hallgatást sokkal fontosabbnak tartják a beszédnél. Elsősorban közeli barátokkal vagy a családjukkal szeretnek lenni.

Introvertáltnak lenni nem rosszabb vagy jobb, mint extrovertáltnak, csak más.

Mai rohanó, csili-vili harsányságban pörgő világunkban, ahol a dinamizmus, a lendület a „menő”, tűnhet úgy, hogy  nyerőbbek az extrovertált emberek, hiszen a fenti jellemzők rájuk sokkal jobban igazak, mint az introvertált társaikra.

A mai „információ-nasizós”, ide-oda kapkodó, könnyen, gyorsan változó világunkban úgy tűnik, hogy az elmélyült gondolkodásra, a  megfontoltabb változásra, változtatásra, a csendre már semmi szükség. A leggyakrabban sugárzott ideál: a sürgő-forgó, izgő-mozgó, 24 órában élő, folyton készenlétben levő, telefonáló, facebookozó, sokat fogyasztó, intenzív, önmagát előtérbe helyező vagy a munkahely „kihívásai közt” megélő emberről szól. Ezzel szemben aki nem ilyen, az valahogy más elbírálás alá esik olyan helyzetekben is, amikor pedig ez teljesen indokolatlan.

Az introvertáltak védelmében álljunk meg egy pillanatra, és ízlelgessük ezeket a gondolatokat. Az, hogy valaki talán lassabbnak tűnik, elmélyültebb, csendesebb, többet él „belül”, mint „kívül” (azaz introvertált) nem jelent egy csomó mindent. Nem jelenti azt, hogy nem friss, hogy nem értékes, hogy nem figyelemreméltó. Azt sem jelenti, hogy arrogáns, azt sem, hogy embergyűlölő és azt sem, hogy szerény vagy antiszociális, esetleg önbizalomhiánya volna. És éppen ebben rejlik az introvertáltak nehézsége, hiszen érezhetik úgy, hogy – az önérvényesítési nehézségeik miatt – kevesebb odafigyelést, elismerést kapnak, mint extrovertált társaik, ráadásul egy csomó helyzetben, témában félre is értik őket.

Alapvetően töprengő típusúak, akik nem szívesen kerülnek rivaldafénybe. Kínosan érzik magukat, ha ismeretlenekkel teli társaságban vannak. Inkább gondolkodnak, mint beszélnek vagy cselekednek. Csendesek, megfontoltak, minden nap szükségük van az önmagukkal töltött időre is.

Kedvelik az egyedüllétet, bár nem szeretik a magányt és a mélyebb kapcsolatokat keresik.

Szeretik a mély beszélgetéseket, és untatja őket a felületes fecsegés.

Nagyon érzékenyek, azonban nem szívesen osztják meg bárkivel a gondolataikat, érzéseiket. Az introvertált emberek számára jobban számít egy barátság minősége, mint a mennyisége. Éppen ezért  kevesebb, de mélyebb barátsággal rendelkeznek.

Az extrovertáltak, a végtelen étvágyukkal a beszédre és a figyelemre a társasági életet is uralják, – beleértve  az online jelenlétet is – így ők szabják meg az elvárásokat. Extrovertált társadalmunkban az a normális, ha valaki kedveli a társaságot, ez az öröm, magabiztosság, és a vezetői képesség jele.

Az extrovertáltak uralják a közéletet,a politikusok is mind az extrovertált személyiségtípusból kerülnek ki. Felmerül a kérdés: vajon hasznára válik ez nekünk?  Ha az introvertáltak irányítanánk a világot, akkor kétség kívül egy nyugodtabb, ésszerűbb, és békésebb hely lenne. Ahogy Coolidge mondta, “Nem veszitek észre, hogy a problémáink 4/5-de megszűnne, ha leülnénk és nyugton maradnánk?”

Az extrovertáltakat jószívűnek, együtt érzőnek tartják, olyan embernek, aki tele van élettel. A “társas lény” jelző dicséretnek számít. Ezzel szemben az introvertáltakat olyan jelzőkkel illetik mint “tartózkodó”, “magányos”, “zárkózott”, “hallgatag”, “magának való” – kicsinyes, negatív szavakkal, amik a lelki szegénységre, és az egyéniség hiányára utalnak.  Ez hatalmas badarság.

„Az introvertáltakat megzavarja az extrovertáltak hangos gondolkodása. Nem szólnak érte, csak összeszorítják a fogukat, és magukban átkozódnak.” – írta Tomas P. Crouser egy új könyve kapcsán. Pontosan így van.

A legrosszabb az egészben, hogy az extrovertáltaknak fogalmuk sincs, mennyi szenvedést okoznak az introvertáltaknak. Néha, egy extrovertálttal történő üres fecsegés közben, elgondolkodnak  azon, hogy az extrovertáltak egyáltalán hallják, amit mondanak? Vagy csak beszélnek, beszélnek és nem mondanak semmit?

Ennek ellenére igyekeznek higgadtak maradni, és tűrni, csak remélik, hogy egy nap majd megváltozik a helyzetük, és nem lesz majd illetlenség azt mondani:

“Introvertált vagyok. Te is egy csodálatos ember vagy, és nagyon kedvellek, de most légy szíves fogd be már végre a szád.”

Mi jellemző még rájuk?

Általában jobban teljesítenek, ha egyedül vannak és nagyon jó megfigyelők. Szeretnek emberek között lenni, de a társaságban inkább visszahúzódnak és hallgatnak másokat. De ezt nem azzal a céllal, hogy megítéljék őket, hanem hogy jobban megismerjék és megértsék az embereket. Szeretik megválogatni, hogy kivel lépnek kapcsolatba.

Bár kevesebb időt töltenek társaságban, de sok ötletük van mivel töltsék el az időt – így ritkán unatkoznak. Nem félnek egyedül idegen helyekre menni, akár másik országba is elutazni. Kalandnak fogják fel és örülnek annak, hogy így a döntéseiket nem befolyásolhatja senki.

Írásban jobban fejezik ki magukat és érzéseiket, mint beszélgetés közben. Ezt bizonyítandó, hogy egyre több olyan fórum, oldal, blog létezik, ahol az introvertáltak jelennek meg, fantasztikus írásukkal védelmezik és pallérozzák személyiségtípusukat.

Az utóbbi időben sok kutatás folyt az introvertált emberek szokásait és igényeit illetően.


Bizonyított tény, és az agyról készített felvételek azt is bebizonyították, hogy az introvertáltak másképp dolgozzák fel az környezetük felől jövő információt, mint a többi ember .

Az extrovertált emberek ingeréhesebbek, mert a gátlási folyamataik erősebbek és gyorsabbak az izgalmi folyamataiknál, így erősebb ingerekre van szükségük ahhoz, hogy az idegrendszer izgalmi állapota kialakuljon.
Az introvertált embereknél viszont az izgalmi folyamatok az erősebbek és gyorsabbak a gátlási folyamatoknál. Vagyis kevesebb és gyengébb ingerektől is eltelítődnek, hamarabb betelik náluk a pohár, ezért kerülik az ingereket

Az információ áramlás az agyi idegpályákban az introvertáltaknál hosszabb, több agyi terület érint, és ez teszi lehetővé a nyugodt, megfontolt gondolkodásmódot és az ebből fakadó döntéseket.

Míg az extrovertáltaknál ez az idegi pálya rövidebb, elősegítve a gyors vagy akár impulzív döntéseket.

Két erős vegyi anyag található az agyban: a dopamin és az acetilkolin, amely rendkívüli hatással van a viselkedésünkre.

A dopamin az azonnali cselekvésre, a boldogságérzetre buzdít fel.  Az extrovertáltaknak erre egyre több szükségük van, mivel dopamin az éltető erejük.

Míg az introvertáltak érzékenyebbek a dopaminra, az ő agyuk leginkább az acetolkolinból kér többet, hisz ez nyújtja számukra a megfelelő nyugodtságot, higgadtságot.

Forrás: http://bit.ly/2ir5Wjq

Az introvertált szót gyakran lekicsinylő legyintéssel ejtjük ki, sőt szinte szitokszónak számít. A nyugati társadalmak alapvetően az extrovertáltságot dicsőítik, a közéletet ennek megfelelően az extrovertáltak uralják.

A témát a közbeszédbe egy könyv és egy nagy sikerű TED-előadás formájában is bedobó Susan Cain (maga introvertált) meglehetősen aggasztó gondot lát abban, hogy az extrovertáltság egyfajta elnyomó ideológiává vált, és kiszorítja az emberek introvertált tömegeit egy olyan tulajdonság miatt, amely a személyiségük lényegét képezi.

Jung gondolatát követve,  még azt is megkockáztatnám, hogy az életkor előrehaladásával, a körülmények változásával az extrovertált személyiségűek is válhatnak introvertálttá.
De nem minden fehér és fekete.
Maga Jung is elismeri, hogy nincs tisztán introvertált és extrovertált típus, azt is megjegyezte egy Lars Larsen nevű pszichológus professzor, hogy az emberek többsége ambivertált, ami azt jelenti, hogy ennek a felosztásnak a közepén helyezkedik el.

A különféle tesztek -többek között a Myers-Briggs teszt is – azt bizonyítják, hogy mindenkiben ott rejtőzik mindkét személyiségtípus. De csak rejtőzködik!

Hogy milyen arányban? És melyik oldal kerül előtérbe?

Nos, nézzünk körül a környezetünkben, és rá fogunk jönni. S nem csak a szűkebb és személyes környezetünkben, hanem vizsgálódjunk egy kicsit az online térben is.

Vajon mi okozza, hogy a domináns személyiségjegyünk győzedelmeskedjen? Jó kérdés.

Legközelebb  írok még ebben a témában.

Mint említettem Jung 1920-ban írta meg a személyiség elméletét, ami  jelenleg is a modern pszichológia alapja. Az eltelt 97 év óta az emberi viselkedés, személyiség, számos változáson ment keresztül. Ezt sem hagyhatjuk figyelmen kívül. Úgy tűnik az evolúció nem tud lépést tartani a felgyorsult technikai világunkkal.

De minden lehetséges.

Annál is inkább, mert ez a fajta besorolás nem életstílus, hanem beállítottság kérdése is, tanult vagy hozott viselkedésminta. Netán örökletes hajlam.

Fiatalabb koromban az extrovertáltak népes táborát növeltem, azonban az évek múlásával egyre inkább tudatosult bennem, hogy egyik típusba sem tartozom.

Akkor vajon hová helyezzem el magamat?

A kérdést körbejárva rájöttem, hogy egy tipikus ambivertált személyiség lettem. Nem okoz gondot, ha társaságban vagyok, ha nyilvános előadást, tréninget kell tartanom…. de: egyre többet szeretek egyedül lenni, elvonulni, csendben gondolkodni, írni, filozofálgatni.

Mostanra érzem azt, hogy mindkét felem egyensúlyban van.

A lényeg nem az, hogy valaki introvertált vagy extrovertált, hanem az ebből fakadó jellem.

Ezek voltak a tények. A tudomány által igazolt száraz tények.  És akkor még nem beszéltünk a lélekről. Az ember komplex személyiségéről. A mindkét személyiségtípushoz tartozó lélek rezdüléseiről.

Azonban ami a legfontosabb: mindenkinek joga van hűnek lenni önmagához és egyben tisztelni a másik személyiségét.

Suri Éva

Suri Éva

tréner, szerző, szerkesztő

Egy vagyok közületek. Néha gondolkodom is, néha filozofálgatok, néha értetlenkedek….néha megírom provokatív gondolataimat is ebben a magazinban. Nem fogadok el fenntartás nélkül mindent amit látok, hallok és olvasok. Húsz éve tanulmányozom az emberi viselkedést, a magatartást, választ keresve a miértekre. Ezt a magazint azért hoztam létre, hogy fejleszd magad, megtanuld, hogy mi kell ahhoz, hogy sikeresebb legyél. Akár a magánéletedben, akár a vállalkozásodban. Nem a megszokott módon, hanem mást másként csinálva. Bővebb infót itt találsz rólam.

Miért zabálják az emberek a közhelyes motivációs idézeteket?

Miért zabálják az emberek a közhelyes motivációs idézeteket?

Miért zabálják az emberek a közhelyes motivációs idézeteket?

Rövid leszek és provokatív.

Azért mert….

  • a lelkük legmélyén tudják, hogy igaz.
  • Bármilyen közhelyesnek is tűnik mégis van valóságalapja.
  • Magukra ismertek.
  • Még nem tartanak ott, ahol lenni szeretnének.
  • Nem tudják az odavezető utat.
  • Nem tudják, hogy az odavezető utat hogyan kövezzék ki.
  • A megerősítést kívülről várják.
  • Még nem sikerült vagy csak részben sikerült ezeket az bölcs idézetek tanácsait megvalósítani.
  • E mögé az idézetek mögé bújva el lehet rejtőzni.
  • Nem ismerik önmagukat.
  • Elhisznek mindent.
  • Háttérbe szorítják önmaguk sajátos és egyedi voltát.
  • Lelkük mélyén tudják, hogy még nem érték el, amire vágynak.
  • Saját magukat is becsapják.
  • Félnek meghozni a saját döntésüket.
  • Mástól várják a megoldást.
  • Elvesztették az önálló gondolkodási képességüket.
  • Nem látják az összefüggéseket az idézetek olvasása és a gyakorlatba ültetése között.
  • A léleknek egy kis megnyugvást hoz.
  • Pillanatnyi elszántságot okoz.
  • Egy villantásnyi motivációt kapnak.
  • Egy időre erőt kapnak.
  • Ott él bennük a fejlődésre vágyó igény.
  • Nem tudják hogyan induljanak el a fejlődés útján.
  • Eltévedtek.
  • Nem ismerik fel melyek az első lépések, amiket meg kell tenni.

 

hands-984032_640

Mert nem értik hogyan működnek a saját személyiségük alapján.

Mert nem tudják, hogy a “hogyanok” bennük rejlenek, jó mélyen elásva.

 

Az első felháborodásodon túl megígéred, hogy ha egy mondatom telibe talált, akkor legalább elgondolkodol azon a kijelentésen?

Csak a segíteni akarás vezérelt ebben a némi provokatív bejegyzésemmel!

 

 

 

 

 

 

 

 

Tényleg hiszel a képességeidben?

Tényleg hiszel a képességeidben?

Bármit képes vagy megtenni….. egy divatos szlogen. Véleményem szerint ez nem teljesen igaz.

Ha nem ismerjük ennek a négy szónak a tartalmi és érzelmi hátterét, akkor becsapjuk magunkat.

Szinte hallom, hogy most felhördültél.

Várj, mindjárt megmagyarázom.

Legelőször is, ha hinni akarunk a képességeinkben, akkor három olyan fogalmat kell tisztázni, amelyek szoros kapcsolatban vannak egymással, elkülönítésük is nehéz, és egy nagyon vékony mezsgye választja el őket.

KÉPESSÉGÜNK:

a személyiség jellemzője, nem született velünk, nem készen kapott valami, hanem az életünk során alakul ki és fejlődik tovább.

A képesség a saját pszichikus tulajdonságunk, és csak valamilyen tevékenységünk, cselekedetünk gyakorlása révén, az életünk során fejlődik ki. A képességünket is tanulni kell. Képesnek kell lenni tanulni ahhoz, hogy a képességünket megvillantsuk.

Ugyan a legtöbb képesség nem velünk született, de ahhoz, hogy igazán képesek legyünk megtenni bizonyos dolgokat, az adottságaink szolgáltatják a szikrát.

Ezért nem vagyok híve annak a teóriának, hogy bármit képesek vagyunk megtenni. Nem és nem. Ha nincs meg a kellő és hozzávaló adottságunk, akkor képtelenek leszünk megtenni. Bárki bármit is sulykol belénk. Ha elhisszük azt, hogy bármit képesek vagyunk megtenni és még sem tesszük meg (mert nincs meg hozzá az adottságunk), akkor szegény kis énünk előbb-utóbb romokban fog heverni.

Mert a képesség az emberi tevékenység során alakul ki. Mindig cselekvéssel, történéssel, létezéssel kapcsolatos. Mindig.

Viszont ha megvan bennünk a céljainkhoz szükséges adottságunk, akkor azt, hogy valamit képesek legyünk megtenni, innentől kezdve már csak tanulás és gyakorlás kérdése.

KÉSZSÉGÜNK:

nem más, mint egy olyan automatizált “szoftverünk”, amely a tudat közvetlen ellenőrzése nélkül funkcionál. A készség a teljesítményképes tudás része, szilárd ismereteket kíván, a tanulás eredménye, ahol kellő számú gyakorlás eredményeként a cselekedeteink, tetteink automatikusan futnak.

A készség szintű elsajátítás igen tartós, néha életre szóló.

A készségünk tehermentesítik az idegrendszerünket a feladatvégzésünk során, és lehetővé teszik, hogy az adott probléma megoldására koncentráljunk.

Észre sem vesszük, magától értetődőnek tartjuk.

ATTITŰDÜNK:

ami nem más, mint egy olyan tartós beállítódásunk vagy értékelő viszonyulásunk akár egy személy, akár egy gondolat iránt, amit nem lehet közvetlenül megfigyelni.

Csak következtetni lehet rá a viselkedésünkből, a szóbeli és érzelmi reakcióinkból.

Tehát ez a három összetevő határozza meg, hogy bármit képesek legyünk megtenni. Ha ezek megvannak bennünk, akkor innentől kezdve igaz az állítás.

Nézzünk néhány példát, hogy el tudd helyezni magadat egy skálán, hogy értelmezni tudd a viselkedésed miértjét.

 

pc-1207686_640

Például vegyük alapul: információ kezelés, kritikai gondolkodás, konfliktuskezelés, együttműködés, kreativitás, érdekérvényesítés, stb.

Ha ezeket a meghatározásokat alaposan átgondolod, biztosan ráébredsz, hogy minden ember számtalan képességgel rendelkezik.

Gondoljunk azonban arra, hogy hányféle tevékenységet végezhetünk, s az egyes tevékenységekhez akár többféle készség, képesség is kapcsolódhat.

A szakemberek szerint több ezer készség létezik, amelyek kellő gyakorlás után képességekké szerveződnek.

A személyes képességek legáltalánosabban elfogadott csoportosítása:

Itt olyan egyéni alapkészségeket, képességeket csoportosítunk, amelyek a saját személyünkre vonatkoznak, és a személyes adottságainkhoz állnak legközelebb. Bár elsősorban velünk született képességekről van szó, ezek a képességek is fejleszthetők, és további képességek építhetők rájuk.

E képességcsoportok:

észlelési
emlékezeti
figyelemmel kapcsolatos
mozgással kapcsolatos
kommunikációs
gondolkodási képességek csoportja

Ezekkel a képességekkel minden ember rendelkezik, csak azok szintje, minősége eltérő. Ha ismerjük saját képességeinket ezeken a területeken, sokat segíthet életünkben, a munkánkban.

De mi fejlődni szeretnénk ugye?

Nézzük meg, hogy fejlődésünk érdekében milyen személyes képességeket kell fejleszteni. Hangsúlyozom, hogy ez mindenkinél más és más, mégpedig a személyiségünk függvényében változik.

Ebbe a körbe a saját személyünkkel kapcsolatos attitűdök, képességek, készségek tartoznak, mint például a kreativitás, önállóság, önbizalom, önelfogadás, stb. Ezek a képességek csak ránk vonatkoznak, és fejlesztésük, fejlődésük is elsősorban tőlünk függ.

Nézzünk néhány példát a képességeinkre:

REÁLIS ÉNKÉP, ÖNBIZALOM, POZITÍV HOZZÁÁLLÁS

Általában elmondhatjuk magunkról, önmagunkról alkotott képünk, önértékelésünk gyakran eltér a valóságos képességektől.

Az önmagunkról alkotott kép eltérhet attól, ahogy mások látnak, és amit arról gondolunk, hogy mások hogyan látnak minket. Néha még az is előfordulhat, hogy valójában olyanok vagyunk, mint amilyenek lenni szeretnénk, csak nem helyes az önmagunkról kialakított kép.

Ha nem a tényekre épül az önismeret, hanem az érzésekre és hamis visszajelzésekre, akkor nem lesz reális önképünk.

Ezen lehet változtatni. Hidd el, majdnem minden ember küszködik valamilyen nehézséggel az életben. Rengeteget segít viszont, ha saját értékeinket ismerjük, és ezekre támaszkodva tudunk tervezni. Ha bízunk saját magunkban, sokkal több dologra leszünk képesek. Aki pedig bízik saját magában, abban mások is bízni fognak.

BELSŐ HARMÓNIÁRA VALÓ KÉPESSÉG

1_3_0

 

Ahhoz, hogy jól érezzük magunkat a bőrünkben, az érzelmeinket is jól kell tudni kezelni. Ez bizony nem könnyű, embert próbáló feladat. Ha megkeressük a rossz érzéseink, szomorúságaink, elkeseredéseink vagy haragunk okát, és megpróbáljuk azokat magunkban vagy mások segítségével feldolgozni, akkor sokkal könnyebb lesz megszabadulni tőlük.

De ha mégsem sikerül megszabadulni tőlük, azért azt akkor is meg kell tanulnunk, hogy nem engedhetjük szabadjára az indulatainkat. A békétlen, veszekedős, nyűgös, nyavalygós ember környezete számára teher. Ne legyünk ilyenek, legyen önfegyelmünk, irányítsuk a saját érzelmeinket.

Őszintén…. nagyon nehéz időnként. De ez is csak egy képesség, amit sok-sok gyakorlással megtanulhatunk.

Leghelyesebben azonban akkor cselekszünk, ha annak az okát is megkeressük, amikor boldogok, elégedettek vagyunk, és amikor felszabadultnak érezzük magunkat. Ha tudjuk, hogy mi az, ami boldoggá tesz bennünket, akkor keressük ezeket a helyzeteket, alkalmakat, s ez megteremtheti a lehetőséget a belső béke és harmónia létrejöttéhez.

Az érzelmeinkért mi magunk vagyunk felelősek, nekünk kell irányítani őket. Sokszor nagyon nehéz. Nem attól függ, hogy mások jól érzik-e magukat a társaságunkban, hanem attól, hogy mennyire vagyunk kiegyensúlyozott, harmonikus személyiségű emberek. Ez a lehetőség pedig mindenki előtt nyitva áll, csak rajtunk múlik, mennyire törekszünk saját belső békénk megteremtésére.

 

ALKOTÓKEDV, KREATIVITÁS

 

 

Az alkotóképesség, az alkotás vágya mindenkiben megvan. Az ember azon a területen tudja alkotásvágyát leginkább megvalósítani, ami az érdeklődése középpontjában áll. Ha sikerült az önismereti vizsgálódás során olyan területet találnunk, ami érdekel bennünket, akkor azon a területen biztosan könnyen fogunk valamilyen alkotó tevékenységbe kezdeni.

Nem kell nagy dolgokra gondolni, ez lehet akár egy szépen megterített asztal, vagy egy finom ebéd elkészítése, vagy virágok ültetése, de akár művészeti alkotás vagy egy jól elkészített statisztikai kimutatás is.

Ki-ki saját érdeklődési körén és adottságain belül érez motivációt az alkotásra. Kellő motivációval azonban bárkiben fel lehet ébreszteni az alkotásvágyat. Legjobb azonban, ha ez a késztetés belülről, saját magunkból jön. Biztosan te is tapasztaltad már, hogy az alkotás, az alkotó munka mekkora örömöt tud okozni.

A FEJLŐDÉS IGÉNYE, AKTIVITÁS ÉS KITARTÁS

Ugyancsak nagyon fontos a belső motiváció a cselekvésre, ismeretszerzésre, fejlődésre. Ha külső személyek vagy körülmények kényszerítenek bennünket cselekvésre, az sokkal kevesebb örömöt fog okozni, mint ha belső késztetést érzünk erre. Semmi sem ösztönzi jobban az embert a fejlődésre, mint az, ha látja munkája eredményét, akármilyen pici legyen is az. Ezek a kisebb-nagyobb eredmények alakítják ki bennünk az igényt a további tevékenykedésre és fejlődésre.

Ugyancsak az elért eredmények felett érzett öröm segít hozzá bennünket a kitartó munkavégzéshez is.

TOLERANCIA ÉS KUDARCTŰRŐ KÉPESSÉG

 

elutasítás, kudarctűrő képesség

 

Ez a képességterület szoros kapcsolatban áll az önismeret, önelfogadás képességével. Ha reális képet alkottunk saját képességeinkről, és lehetőségeinkről, akkor könnyebb lesz korlátainkat is elfogadni, és a nehézségekkel szembenézni.

Biztosan számtalanszor kerültél olyan helyzetbe, amikor úgy érezted, hogy szívesebben feladnád, mint hogy erőfeszítéseket tegyél. A tolerancia, a türelem saját személyünkre, saját nehézségeinkre is vonatkozik. Ha elfogadjuk adottságainkat, ha elfogadjuk, hogy nem vagyunk képesek megtenni bizonyos dolgokat, türelemmel viseljük nehézségeinket, ez előbb-utóbb meghozza gyümölcsét.

Sajnos a kudarcok is az élet velejárói, és meg kell tanulni elviselni azokat. Nem jó taktika, ha megpróbáljuk elkerülni a nehéz helyzeteket, mert sajnos legtöbbször ez másfajta nehézségek kialakulását eredményezi.

Képessé kell válnunk a mindennapi élet kisebb- nagyobb sikertelenségeinek megélésére, elfogadására és feldolgozására. Fel kell készülnünk, hogy kudarcok, sikertelenségek előfordulnak az életben a mindennapi cselekvések, tanulás vagy munka során, valamint a szociális kapcsolatok területén is. Mivel ezt nem lehet megakadályozni, leghelyesebb, ha megtanuljuk ezeket a helyzeteket elfogadni és kezelni. Ha megtanultuk, akkor ezt sikerként is elkönyvelhetjük.

Megtanultuk a kudarctűrő képességeinket maximumon járatni.

És a végére egy utolsó, de nagyon fontos képességünk:

DÖNTÉSI KÉPESSÉG

 

Döntési képesség

A saját személyünkre, körülményeinkre vonatkozó döntési helyzetekben fokozatosan tanuljuk meg ezt a képességünket, hogyan érvényesíthetjük személyes igényeinket úgy, hogy közben ne sértsük mások érdekeit. Ez legtöbbször döntési helyzetek elé állít bennünket. Nagyon fontos, hogy saját érdekeinket érvényesítsük, de közben mások érdekeit is vegyük figyelembe.

Ezek ismeretében döntsünk akár személyes kérdésekben, akár a jövőnket illetően vagy egy vállalkozás elindítása kapcsán. Az esetek többségében magunknak kell meghoznunk döntéseinket. Valljuk be őszintén, hogy bizony sokszor hoztunk már rossz döntéseket. Vagy elodáztuk a döntést. ( én sem vagyok kivétel)

Visszatekintve ezek voltak a életünk mérföldkövei. Egyúttal a tanulságunk is.

Ezek a személyes döntési helyzetek teremtik meg a lehetőséget arra, hogy a helyes döntési technikákat megtanuljuk és begyakoroljuk.

A mindennapi élet és a munka során is számtalanszor kerülünk döntési helyzetbe, ezek elől nem kell és nem is szabad kitérni. Akkor tudunk felelős döntéseket hozni, ha az összes érvet és ellenérvet felsorakoztatjuk, és ezek ismeretében döntünk.

Ezzel ismét egy képességünket, a döntési képességeinket palléroztuk.

Most, hogy elolvastad a kis eszmefuttatásomat a “képes vagyok bármit elérni” témában, remélem megkönnyebbültél és nem döngölöd magadat a földbe azért, mert nem voltál képes eleddig még bármit elérni.

Amit egyértelműen tehetsz, az nem más, mint fejleszteni az isteni ADOTTSÁGODON alapuló képességeidet, készségeidet.

És van egy jó hírem. Amint felfedezted és elkezdted ezeket fejleszteni, tényleg képes lehetsz bármit elérni!

Azt se feledjük, hogy “melléktermékként” az adottságainkon alapuló képességeink fejlesztésével az intuíciónk is jelentős mértékben növekedni fog!

Egy kérdés maradt még hátra.

HISZEL -E A KÉPESSÉGEIDBEN?

 

 

suri éva

suri éva

Motivációs filozófiák konzulense, tréner, szerző, szerkesztő

 

Egy vagyok közületek. Néha gondolkodom is, néha filozofálgatok, néha értetlenkedek….néha megírom provokatív gondolataimat is ebben a magazinban.

Nem fogadok el fenntartás nélkül mindent amit látok, hallok és olvasok.

Húsz éve tanulmányozom az emberi viselkedést, a magatartást, választ keresve a miértekre. Ezt a magazint azért hoztam létre, hogy fejleszd magad, megtanuld, hogy mi kell ahhoz, hogy sikeresebb legyél.  Nem a megszokott módon, hanem mást másként csinálva. Bővebb infót itt találsz rólam.

Van elég vér a pucádban?

Van elég vér a pucádban?

Nem létezik olyasmi, hogy azonnali siker.

 

A siker soha nem máról holnapra virrad ránk, hanem a kitartásunk és abbéli hajlandóságunk jutalmaként, hogy tanultunk a kudarcainkból.

Hogy van vér a pucánkban.

Hogy van kurázsink.

 

 

Mert mi is a kurázsi?

Az a hozzáállás, hogy nem hátrálunk meg a veszélyesnek, bonyolultnak vagy fájdalmasnak ígérkező dolgok elől, hanem szembenézünk, és megbirkózunk velük.

 

Az ókori görögök már az időszámításunk előtti hatodik században azonosítottak bizonyos jellemvonásokat, amelyek a közember számára is lehetővé teszik, hogy kiemelkedjenek a tömegből.

Az egyik ilyen jellemvonás, az a tulajdonság, mely nélkülözhetetlen a jelentős hosszú távú teljesítményekhez, ami nem más, mint a kitartás.

Milyen sokszor hallhattunk már olyan emberekről, akikhez korábban – tudások alapján – vérmes reményeket fűztek és semmilyen kiemelkedő eredményt nem értek el. Nem  bontakoztatták ki a bennük rejlő lehetőségeket.

Az ilyen emberek az esetek túlnyomó többségében amiatt buktak meg, mert nem döntöttek. Nem döntöttek úgy, hogy kitartóak lesznek. Hogy előbb-utóbb sikerre vigyék álmaikat.

 

Aztán ott vannak a szürke eminenciások. 

Senki nem gondolta volna róluk, hogy valaha is kiemelkednek a tömegből, és  letesznek valami maradandót az asztalra.

Ők döntöttek. Döntésük egy cél volt és tudták, hogy el fogják érni. Voltak akadályok a menetelésük közben? Hát persze hogy voltak. Átevickéltek rajtuk, és ha a lendületüket le is fékezték az élet buktatói, azért rendületlenül folytatták útjukat.

 

katica

 

Volt vér a pucájukban?  Természetesen.

Féltek? Igen.

Bátrak voltak? Igen.

 

Semmi baj sincs azzal, ha az embernek olykor inába száll a bátorsága, hiszen a félelem természetes érzelem, amelyet olykor-olykor mindnyájan megtapasztalunk.

A félelem azonban nem szorítja ki a bátorságot úgy, ahogy a bátorság kiszorítja a félelmet.

 

A bátorság azt jelenti, hogy az embernek van elég mersze, elszántsága és lelkiereje ahhoz, hogy másként csinálja a dolgokat, és engedje kibontakozni a haladást, a lehetőséget, hogy ne vessen gátat a haladásnak, a fejlődésnek.

A fejlődés nem következhet be, ha a legkisebb ellenállás mentén haladunk, és leragadunk a régi, megszokás rendjénél.

 

Hozz meg egy döntést!

Jöhetnek olyan idők, amikor hiába követtél el minden telhetőt, csekély jövedelmed mellett nyakig ülsz az adósságban, és a következő döntéssel kell farkasszemet nézned: Folytassam tovább, vagy jobban  teszem, ha lemondok az álmomról?

Ezt a kérdést csak te válaszolhatod meg magadnak.

R.W. Emerson nagyszerű tanáccsal szolgált azok számára, akik válaszút előtt állnak, hogy kitartsanak vagy inkább lemondjanak álmaikról:

Bízzál önmagadban; minden szív erre az acélos hangra rezdül. Fogadd el a helyet, amelyet az Isteni gondviselés számodra kijelölt…. Végtére is: semmi se szent, csak lelkünk tisztessége….. Csak az tartozik rám, amit csinálnom kell, nem pedig az, mit gondolnak erről az emberek. Ez a szabály – melyet követni egyformán nehéz, mind a valós, mind a szellem életben – elégséges a nagyság és a középszerűség megkülönböztetéséhez.

 

Ha az a válaszod, hogy megmaradsz az elhatározásod mellett, akkor tarts ki. Ha viszont helyesebbnek tartod feladni álmodat, akkor legyen elég vér a pucádban, legyen annyi kurázsi benned, hogy meghozd ezt a döntést.

Semmi sem lélekrombolóbb annál, mint mikor sokáig hezitál az ember.

A lényeg az, hogy ne próbálj két lovat egy fenékkel megülni. Nem vezet sehová. Hidd el nekem.

HTML Snippets Powered By : XYZScripts.com