Narcisztikus vagy? Vigyázz, provokállak!

Narcisztikus vagy? Vigyázz, provokállak!

Narcisztikus vagy? Vigyázz, provokállak!

Jó, jó… tudom, hogy kell az én márkaépítés meg egyebek…

De azt is tudom (bizonyított tény, kutatások támasztják alá), hogy akinek fizimiskáját naponta többször látjuk, az előbb-utóbb elértéktelenedik mások szemében.

 

Több olyan embert ismerek, akinek teljesítményét elismerem, nagyra értékelem, és mégsem azért, mert percenként szembejön velem a facebookon, hanem azért, mert hiteles. Persze tudom, hogy néz ki és sohasem hiányolom az önmagáról készített pózolt képeit. Meg különben is, úgy vélem, meg se tenné.

 

 

VAJON MIÉRT VAN EKKORA KÜLÖNBSÉG AZ EMBERI MAGAMUTOGATÁS TERÉN.

 

Gondoltam, utánajárok a dolognak tudományos szinten is.

VAJON MILYEN A LELKIVILÁGUK AZOKNAK, AKIK KIVÉTELESEN ENNYIRE JÓBAN VANNAK MAGUKKAL, AKIK ENNYIRE SZERETIK ÖNMAGUKAT?

A nárcisztikusak körül semmi sem átlagos, sem egyszerű és még csak nem is normális.

Az emberek többsége elítéli ezeket a fazonokat, mégis egyre inkább belemerül a nézésükbe. Rajtuk keresztül belép egy másik világba.

De min is alapul a narcisztikus világ kábító hatása? Miért szippant be oly sokakat?

 

 

Talán a luxus sportkocsik, az aranyrúd, a 10 milliós óra? Vagy a folyamatos kihívások, a jeges Dunától a bikaviadalon át az erdélyi pásztorkodásig? Hiszen a legtöbb ember nem túlzottan vágyik ezekre, sokkal inkább tartalmas kapcsolatokra, amilyeneket a nárcisztikus világban nemigen lát.

 

Viszont ott lát valakit, akinek vágyai kifejezetten nagyratörők. A nárcisztikus karakter mindenből a legjobbat akarja, mindenkinél több akar lenni, semmi rutin, csak látványos teljesítmények. Elvégre a mesék vagy filmek hősszerelmesei sem azzal tündökölnek, hogy milyen szorgalmasan viszik le a szemetet.

 

 

Úgy vélem, hogy az emberek nem kezdenek el automatikusan sóvárogni a luxus tartozékai iránt. De ha valaki állandóan a fülükbe duruzsol, aki tud nagyra vágyni – méghozzá erősen és állandóan, ez felülírhatja az „átlagemberek” eredeti, jóval mértékletesebb vágyéletét.

 

 

A nárcisztikus karakter és környezete persze többé-kevésbé fikció. És nincs ez másként a való élet nárcisztikusánál sem, akinek történeteiből szintén gyököt vonhatunk. A verda, amelyben virít, a haverjáé. Tevékenységét felértékeli… „ szuperokos és szuperszakértő”. Hogy éppen hol járt, mit csinált, mit evett …Szelfihegyek.

 

A fele hazugság?

Vajon miért hazudik ilyen könnyedén? Sokszor a puszta figyelemért, csodálatért. Kutatások igazolják, hogy a nárcisztikusok ilyen esetben semmi lelkifurdalást nem éreznek hazugságaik, csalásaik miatt.

 

AZ ÖNIMÁDÓ AGY

 

Szerepjáték, kordivatnak való megfelelés a nárcizmus, vagy ennél több? Utóbbira utal, ha az agyműködésben is tetten érhető. S valóban ez a helyzet.

AZ AGY FÉLELMETES PONTOSSÁGGAL TÜKRÖZI AZ ÖNKÖZPONTÚSÁGOT ÉS A MÁSOK IRÁNTI KÖZÖMBÖSSÉGET.

 

Az egyik érintett terület az agykéreg ún. poszteromediális része, amelyen Lisa Aziz-Zadeh (Dél-Kaliforniai Egyetem) eredményei szerint állandó, felfokozott aktivitás mutatkozik. Ezt tartják többek között az önmagunkról való gondolkodás székhelyének.

Nárcisztikusoknál akkor is erőteljesen dolgozik, amikor minden feladat nélkül, nyugalomban fekszenek. Vagyis azon kívül, amit mindannyian tudunk róluk, hogy legszívesebben mindig magukról beszélnének, odabent, csendben is ezt teszik. Önmagukról morfondíroznak. Például elmélyülten elemzik saját lelküket, sikereik emlékképeit hívják elő, vagy ábrándokat szőnek. Maguk iránt sajátos érzelmeket táplálnak.

 

Szomjazzák a figyelmet, ráadásul egy belső folyamat automatikusan az oké, remek, vagy tökéletes címkével lát el mindent, amit csak kimondanak, kiénekelnek, vagy ami kikerül a kezük közül. Íme, igen jó.

És ami rosszabb: mindig lesznek, akik elhiszik nekik, hogy tényleg jó. Akik meggyőzéséhez elegendő a puszta magabiztosság. E szuggesztióra fogékony emberekből alakul ki a narcisztikusok kisebb-nagyobb közönsége; pl. a fészen a rajongók, lájkolók hada… Ha pedig egyszer divatba jönnek, s átlépik a hírnév vagy a hatalom küszöbét, egyre kevesebben kérdőjelezik meg különlegességüket. A világ kezdi azt hinni, amit ők hisznek magukról.

 

NÁRCISZTIKUS ROMBOLÁS

 

Tényleg ilyen “birkák” az emberek a narcisztikusok körül?

A tudósok szerint igen!

Hajlandóbbak például vásárolni tőlük, mint másoktól. Hajlandóak elhinni okos tanácsaikat. Felületes ismeretség után pedig őket választják meg gurunak…

 

 

A titkuk egyrészt, hogy megszerelmesednek saját képük láttán, saját hangjukat hallván, saját okosságuk tudatán.

Mindent tudnak és mindenhez értenek, főleg ahhoz, hogy mások tudatlannak és hozzá nem értőnek tűnjenek körülöttük.

 

Micsoda károkat okozva az emberek többségénél.
Sokan még csak nem is sejtik, hogy nem minden arany, ami fénylik. Elkezdik hozzájuk méricskélni önmagukat, így rombolva le az önbizalmukat, az önbecsülésüket. Így döngölik földbe magukat és szereznek egy alacsonyabb rendű érzést.

 

Az áldozat, ha besétál a csapdába, próbál változtatni. Néha még fizet is a narcisztikusnak tanácsokért, továbbképzésért, elismerésért.

Sokszor úgy tűnik, hogy a nárcisztikus emberek érzéketlenek. Mintha minden leperegne róluk.

 

Valójában a nárcisztikus nagyon jól lát és hall, remekül érzékeli az érzelmeket. De agya nem úgy reagál ezekre, mint az átlagos embereké, emberszabású majmoké és más, együttérzésre képes állatoké.

Stefan Röpke (Charité Pszichiátriai Osztály, Berlin) agyi képalkotó eljárással készült vizsgálata igazolta, hogy az empátiáért felelős agyterület, a bal oldali elülső insula kóros narcisztikusok esetében kevesebb szürkeállományt tartalmaz a szokásosnál: ez lehet az oka a spontán érzelmi ráhangolódás hiányának.

A sírást hisztinek, önsajnálatnak címkézik, ha nem éppen nárcizmusnak. Ugyanis a nárcisztikusok előszeretettel leplezik le másokban azt, ami valójában őket jellemzi.

 

TANÍTHATÓ-E AZ EGYÜTTÉRZÉS?

 

A nárcizmusban és a pszichopátiában közös a hideg empátia: átlagon felüli érzelemolvasás, együttérzés nélkül. De az is közös, hogy valójában képesek az együttérzésre, feltéve, hogy megfelelő felszólítást kapnak rá.

 

Tipikus erre irányuló kísérletben az alanyok egy nő bántalmazásáról szóló filmet néznek. Az átlagemberek átérzik a szenvedést, a pszichopaták, illetve narcisztikusok nem. De ha azt az utasítást kapják, hogy éljék bele magukat a nő helyzetébe, akkor egy varázsütésre megjelenik agyukban az érzelmi válasz. Vagyis esetükben az empátia szunnyadó képesség, amelyet teljesen háttérbe szorít a túltengő egoizmus. Nincs idejük a fájdalomra, főleg nem a másokéra.

Richard Davidson híres neurobiológus szerző (Wisconsin-Madison Egyetem) különös utakon jutott el ahhoz, hogy az együttérzést kutassa. Először arra volt kíváncsi, milyen hatással lehet a meditáció az agyműködésre. Egyenesen Dharamszalába, a Dalai Lámához zarándokolt el. Alig mert elébe járulni kérésével, de a Láma lelkesedése, tudomány iránti érdeklődése gyorsan eloszlatta kételyeit. A meditáló szerzeteseknél már nem aratott ekkora sikert: tartottak attól, hogy agyukat vizsgálják, vagy nem látták értelmét. Az elkeseredett tudós visszatért a Dalai Lámához, aki búcsúzóul azt kérdezte: miért nem foglalkozik a tudomány az együttérzéssel?

Davidson elhatározta: változtat ezen. De kitartott amellett is, hogy meditáló szerzetesek agyát kutassa. Első alanya a francia származású Matthieu Ricard lett, aki több évtizedig élt a Himalájában buddhista szerzetesként, de mint korábbi mikrobiológus, támogatta a tudományos kutatásokat. A többi meditáló hosszú évek alatt gyűlt össze.

 

A buddhista meditáció egyik típusa az együttérzésre irányul. A meditáló először egy szeretett lény képét vetíti maga elé, majd arra összpontosít, hogy a legjobbat kívánja neki, vagy épp megszüntesse a szenvedését. Amint átjárja az együttérzés, a meditáló fokozatosan kiterjeszti azt minden érző lényre.

 

Évtizedes gyakorlás után a meditáció áthangolja az agyhullámokat: fokozódik a gamma-aktivitás, a rendkívül magas fokú éberség jeleként. Az empátiáért felelős insulán kívül a mások érzelmi állapotának észleléséért és a célvezérelt viselkedésért felelős számos agyterület is aktívabbá válik, ennek megfelelően a meditáló hamar felismeri a szenvedést és kész habozás nélkül segíteni. Kevésbé aktiválódik viszont az amygdala, miáltal mások szenvedése már nem okoz akkora stresszt, mint korábban. Ez főként azoknál érdekes, akik eredendően túl empatikusak, s annyira a bőrükön érzik mások kínjait, hogy inkább menekülnek, mint hogy segítséget nyújtsanak.

 

Az empátia-skála másik végén lévő narcisztikusok és pszichopaták viszont nagyon is képesek lennének erre, de őket meg nem érdekli. Ha gyakorolnák a mások szemszögéből nézést, vagy az együttérzés-meditációt, talán az empátia szokásukká válhatna. Csakhogy ők nemigen gyakorolnak olyasmit, aminek ilyen kevés a látszata, s szinte semmi jutalma nincs. Hacsak nem divatból.

 

Bármit megtesznek, felvállalnak, ha a figyelem ettől rájuk irányul. Látva lássák, ismerjék el, építsenek neki zarándokhelyet, templomot, mauzóleumot, csak soha ne merüljön feledésbe a nevük.

 

 

Kultúránkban a jelen trend szerint, amely oly nagyra értékeli az önbecsülést és magabiztosságot, különösen hangzik, hogy e tulajdonságok vissza is üthetnek.

Ha egyszer valaki rátermettebb, intelligensebb, életrevalóbb másoknál, miért kellene szerénykednie?

Így gondolkodnak a nárcisztikusok.

Akik olyannyira büszkék magukra, hogy még saját nárcizmusukkal is elégedettek. Ha megkérdezik tőlük, hogy ők mennyire tartják magukat nárcisztikusnak, kivételes őszinteséggel válaszolnak.

Egy meglepő kutatási eredmény alapján kiderült, hogy a nárcisztikus ember egyáltalán nem tartja magát annak.

A kutatás és a tanulmány egyik szerzője, Brad Bushman (Ohio Állami Egyetem) azt is megválaszolja, szerinte

MI A BAJ A TÚLZOTT ÖNBECSÜLÉSSEL?

AKI ÚGY ÉRZI, ELEVE KIVÁLÓ, AZT SEMMI NEM SARKALLJA A FEJLŐDÉSRE!

Forrás: tudomány/science

 

Suri Éva

Suri Éva

Motivációs filozófiák konzulense, mentor, szerző

Egy vagyok közületek. Néha gondolkodom is, néha filozofálgatok, néha értetlenkedek….néha megírom provokatív gondolataimat is ebben a magazinban. Nem fogadok el fenntartás nélkül mindent amit látok, hallok és olvasok. Húsz éve tanulmányozom az emberi viselkedést, a magatartást, választ keresve a miértekre. Ezt a magazint azért hoztam létre, hogy fejleszd magad, megtanuld, hogy mi kell ahhoz, hogy sikeresebb legyél. Akár a magánéletedben, akár a vállalkozásodban. Nem a megszokott módon, hanem mást másként csinálva. Bővebb infót itt találsz rólam.

Ahol találkozhattál velem

Fel mered-e vállalni önmagad? Provokatív cikk!

Fel mered-e vállalni önmagad? Provokatív cikk!

Fel mered-e vállalni önmagad? Provokatív cikk!

De tényleg. Kérdezd meg önmagad. És válaszolj őszintén.

Saját magad sikeressége és boldogulásod érdekében.

Tömören provokatív leszek! Kérlek, gondolkodj el azon, amit most lejjebb leírok.

 

Lépten-nyomon szaporodnak az olyan blogok, honlapok, amiket valaki a saját fejéből pattintotta ki, egy kis pénzszerzési lehetőségként a naív, mindenkinek mindent elhívő embereknek. Vagy az ismert külföldi vagy magyar “guru” által hangoztatott téziseket próbálják meg beültetni az emberek fejébe.  Nem gondolva arra, hogy micsoda károkat is okozhatnak némelyeknél.

Konzultációim során sokszor hallom ügyfeleimtől, hogy hiába fizettek ki egy rachedli pénzt a “guruknak”,  hiába olvasták el a divatos önfejlesztő könyvek hadát,  hiába jártak el különféle tréningekre, ezoterikus izékre … stb. semmi sem használt az ő helyzetükben.

Tényleg nagyon sokan már nem tudják kezelni ezt a “csináld így – csináld úgy” módszereket. Elvesznek a végtelen  fejlődési lehetőségek tengerében. Ráadásul ezek a lehetőségek sokszor ellentmondásosak.

Aki nyitott is a fejlődésre,  már nem találja meg azt a módszert, ami akkor és ott  neki való.

Nem fogok itt most névsorolvasást készíteni, de számos önfejlesztésről szóló könyv megtalálható a hazai könyvespolcokon. Megtalálható a reklámokban, megtalálható a Facebook hírfolyamban. Minden bizonnyal több nagyra törő ígéretet, több ilyen könyvet elolvastál, hogy az életedet vagy akár a vállalkozásodat valahogyan sínre tedd. Úgy szeretnél élni, ahogy az általad nagyra becsült és némi irigységgel figyelt emberek.

De ez egyenesen őrület. És mi ez az őrület?

Hogy gondolkodás nélkül mindent elhiszünk mindenkinek, amit leírnak.

Tudod miért?

Mert az emberek többsége még mindig rabságban él. Egy mások által felállított ketrecben. Miközben azon gondolkodnak, hogy miért is nem sikerül kitörni ebből a ketrecből.

De hát olyan szépen csengenek ezek a gondolatok, olyan jól esik olvasni, jól esik hinni benne. Egy pillanatra átérzik, hogy “ej be szép is az élet.”
A kérdés csak az, hogy

használ-e ez a sokféle olvasmány, a különféle tréningek a fejlődésüknek, a boldogulásuknak, az előrejutásuknak, a sikerességüknek?

Nos, állj meg egy pillanatra miközben olvasol, hol is állsz, ha mélyen és őszintén kezedet a szívedre téve, őszintén válaszolj saját magadnak.

Jutottál-e  már valamennyire előre? Szárnyalsz, hasítod az életet, a vállalkozásodat? Tökéletesen elégedett vagy életed minden területén?

De nehéz is bevallani az igazat.

Ha tényleg használnak a különféle olvasmányok, nem csak olyan szinten, hogy a lelkünk egy kicsit megnyugszik tőle, hanem bizonyítottan, kézzelfoghatóan használ, akkor nosza folytassuk tovább.

De mi van akkor, ha csak ámítjuk magunkat, mert olyan jó érzés, olyan jól esik (felszínesen) hinni benne. Ilyenkor egy kicsit megnyugszik a lelkünk, hogy mégis van megoldás az éppen aktuális problémánkra.

De valóban tartós megoldást találtál?

Ha nem, akkor rázzuk meg magunkat és kezdjünk el végre gondolkodni!

A saját fejünkkel, a saját elménkkel, a saját érzelmeinkkel, a saját személyiségünkkel!

Persze tudom, hogy ez néha nem kis erőfeszítést igényel, hisz gondolataink mindig visszazökkentenek a jól bejáratott hamis hitünkbe.

Ilyenkor szembesülünk azokkal a fránya nem szeretem dolgokkal.

De azt is tudnunk kell, hogy hosszú távon a saját elménk lesz a legjobb pajtásunk. Már ha jól használjuk!
Hogyan kell jól használni? Töltsd le a minitréninget, ebben bővebben kifejtem.

Mert ha ismét visszadugjuk a fejünket a jól ismert, kényelmes, majd más megmondja a tutit helyzetbe, akkor kicsit megnyugszunk tőle.
De ez a megnyugvás csak átmeneti lesz.

Hogy miért?

Mert ezek nem mi vagyunk. Nem belőlünk fakadnak a gondolatok. Mások mondják meg, hogy mit csináljunk, mit érezzünk, és hogyan gondolkozzunk. Egy ideig talán működni fog ez a fajta módszer, de hosszú távon semmiképpen sem.

Előbb-utóbb ismét elindulunk egy pesszimista, frusztrált, önsanyargató és önsajnálattal teli lelkiállapotba, de akkor már nem sok jót remélhetünk a jövőnket illetően.

Sikereink és kudarcaink csíráját önmagunkban, személyiségünkben hordozzuk

Sikereink és kudarcaink csíráját önmagunkban, személyiségünkben hordozzuk

Sikereink és kudarcaink csíráját önmagunkban, személyiségünkben hordozzuk

A SZEMÉLYISÉGÜNK FANTASZTIKUS. MI ALAKÍTJUK AKKOR IS, HA NEM VAGYUNK ENNEK TUDATÁBAN.

 

Fontos tudni, hogy a személyiséget nem kívülről hozzuk, hanem önmagunkban szabadítjuk fel.

Mindenkiben meglévő valós én mindig vonzó. Mágneses hatása van. Mindig erőteljes kisugárzása van másokra. Bizonyára te is tapasztaltad már, hogy milyen hatással vagy az emberekre.

De ez fordítva is igaz. Hogy milyen hatással vannak rád más emberek. A téged körülvevő emberek alakítják, formálják a gondolkodásodat, a személyiségedet.

 

 

Ha a környezetedben olyan emberek vannak, akik lenyűgöznek, akiket tisztelni tudsz bármilyen tulajdonságukért, vagy tetteikért, akkor hamarosan te is óhatatlanul felveszed ezeket a pozitív jellemzőket.

De ha olyan emberek társaságában vagy, akik léte, társasága nem visz téged sem előre, ha nem vagy eléggé óvatos, nem figyelsz erre eléggé, észre sem veszed és már rossz irányba mennek a dolgaid. Csak kapkodod a fejed, hogy miért is történnek veled az egyre inkább rossz dolgok.

Jó ha tudod, hogy nem csak a személyes kapcsolatoknál jellemző ez, hanem a vállalkozásodban, az online közösségi és sokszor ennek légüres terében is.

 

De ha lelked legmélyén tudatában vagy annak, hogy van egy klassz személyiséged, amit tovább akarsz fejleszteni, hogy kihozd magadból az a maximumot, amit elvársz magadtól, hogy teljesebb legyen az életed, akkor már azt is tudod, hogy lesz elég bátorságod majd szelektálni a kapcsolataid között.

 

A saját személyiségünk a döntő tényező.

 

Ez egy olyan alap, amire nyugodtan építkezhetünk.

Ezt a személyiségünket soha, de soha ne rejtsük el egy másik álarc kedvéért.

Még ha úgy érezzük, hogy ez jobban állna nekünk. Mert más is ilyen. Más szerepében tetszelegve nem fogunk sikeresek és boldogok lenni, hisz szembe megyünk valós énünkkel.  Ezáltal kudarcra ítéljük magunkat, amúgy meg előbb-utóbb úgyis minden kiderül.

 

ÖNMAGAD ISMERETE ERŐT AD.

 

Segít meghatározni legfőbb céljaidat, jövőképet állít eléd. Ez a jövőkép azonban legyen csak a tied. Ne ollózd össze különféle olvasmányaidból.

Ha leülsz és hagysz magadnak elegendő időt arra, hogy végiggondold, mit is szeretnél elérni az életedben, lassan-lassan előbújik féltve őrzött valós éned. Ehhez adj időt magadnak. Nem megy egyik napról a másikra.

Ha magadra találsz, mint a gejzír tör fel majd a szenvedélyed is, hisz ez életed sava-borsa, kvintesszenciája.

Ez ad erőt neked, hogy megleld belső békéd és beteljesítsd egyedülálló sorsodat.

 

Természetesen a vágyott eredmény nem mindig jön el azonnal. Észrevétlenül fog belopakodni az életedbe, apró győzelmek formájában. Ezzel együtt eljön majd az önbecsülésed megerősödése is. Ezt senki sem tudja elvenni tőled, ez csak a tiéd.

Sajnos azonban nincs garancia a sikerre. Bárki állítja is az ellenkezőjét.

Ha van egy célunk és megértettük, hogyan is „működünk”, az még nem elég.

Egyfajta bátorságra is szükségünk van, hogy cselekedjünk, mert csak a cselekvés képes a vágyainkat, gondolatainkat, elképzeléseinket valósággá változtatni!

Vagy mást mondtak neked?

 

A CSELEKVÉSNEK EREJE VAN!

 

 

Ha tudnád milyen belső erőforrással rendelkezel, ez megadná a bátorságot, hogy önmagadra támaszkodva szembenézz a napi gondokkal, vagy bármivel, ami a lelkedet nyomja.

Ha nem bizonyosodsz meg erről az erőről, ha nem adsz lehetőséget, hogy érdekedben dolgozzék, úgy fokozatosan építgeted negatív énképedet.

Tudom, hogy hajlamosak vagyunk magunkat, a teljesítményünket, a sikereinket vagy bukásainkat más emberekhez viszonyítani. Hihetetlen károkat okozva ezzel a lelkünknek. Gondolod, hogy én nem ezt tettem? Bevallom, de igen. Ezt tettem.

Attól a pillanattól kezdve szabadítottam fel önmagamat, mikor rájöttem, hogy nem másoknak a vélt vagy valós sikereivel kell versenyeznem, hanem önmagammal. Nem a sok féltudományos és ilyen-olyan trendi tanokat követni – még ha nagyon is hihető is egy laikus számára.

Nem magamra erőszakolva olyan dolgokat, amik nem illettek valós énemhez.

Megtanultam a leckét. Megtanultam levonni a tanulságot: önmagam vélt vagy valós félelmeit kellett legyőznöm. De ezt csak akkor tudom legyőzni, ha ismerem saját magam erősségeit, és ezekre támaszkodom. Ezt kell tenned, ha tovább akarsz lépni.

Rádöbbentem, hogy a “sikeresnek” gondolt emberek közel sem olyan sikeresek, mint amilyennek mutatják magukat.

Ez a “színház az egész világ” szindróma.

Az önmagunkról táplált rossz vélemény, önmagunk lebecsülése nem érdem, hanem bűn. Ne hordozzunk magunkról olyan lelki képet, amely szerint értéktelen emberek vagyunk, de legalábbis kevesebbet érünk másoknál. Ne sajnáljuk magunkat, ne dramatizáljuk túl a helyzetünket. Persze könnyű ezt mondani, de amikor benne ülünk abban a bizonyos “valamiben”, az érzelmeink vadul dolgoznak. Nem egyszerű feladat ezt a lelki képet megváltoztatni.

 

Mégis vegyünk erőt, és inkább becsüljük magunkat.

 

Becsüljük embertársainkat. Mert a valódi önbecsülés nem a nagy tetteinkből fakadnak, nem az életben elért anyagi helyzetünktől, nem a másokra tett hatásainkból, hanem pusztán abból, hogy önmagunkat olyanként tiszteljük és becsüljük, amilyenek vagyunk a természetes adottságainkkal. Amilyennek a Teremtő megteremtett.

Ha tiszteled és becsülöd magad akkor olyan erőket szabadítasz fel bensődből, aminek még csak a tudatában sem voltál.

Ez a bensődből felszabaduló erő fog továbblendíteni a céljaid felé.

Nem hiszed? Egy próbát megér! Nem gondolod?

Ha tetszett a cikk, oszd meg másoknak is!

Köszönöm, ha csatlakozol a Facebook közösséghez! Itt megteheted!

Suri Éva

Suri Éva

Motivációs filozófiák konzulense, mentor, szerző

Egy vagyok közületek. Néha gondolkodom is, néha filozofálgatok, néha értetlenkedek….néha megírom provokatív gondolataimat is ebben a magazinban. Nem fogadok el fenntartás nélkül mindent amit látok, hallok és olvasok. Húsz éve tanulmányozom az emberi viselkedést, a magatartást, választ keresve a miértekre. Ezt a magazint azért hoztam létre, hogy fejleszd magad, megtanuld, hogy mi kell ahhoz, hogy sikeresebb legyél. Akár a magánéletedben, akár a vállalkozásodban. Nem a megszokott módon, hanem mást másként csinálva. Bővebb infót itt találsz rólam.

Ahol találkozhattál velem

Az énképünk, az egónk és egyéb lelki nyavalyáink

Az énképünk, az egónk és egyéb lelki nyavalyáink

Énképünk, az egónk és egyéb lelki nyavalyáink

Az énkép olyan fontos téma, amit lehetetlen megkerülni.

Mivel alapjaiban határozza meg lelkiállapotunkat és végső soron az életünket is.

Az első dolog, amit tisztán kell látnunk, hogy az énkép szó által jelölt fogalom valójában nem létező személyes konstruktumunk.

Amit énképnek nevezünk, az egy a fejünkben-lelkünkben kreált összbenyomás önmagunkról, amely a valóságban nem létezik. A probléma sok esetben éppen ott kezdődik, hogy létezőként tekintünk rá, azonosulunk vele, és ettől kezdve a rabjává válunk, és meghatározza tetteinket, gondolatainkat, érzelmeinket.

Az énkép már kicsi gyerekkorban kialakul, közvetlenül azután, hogy egónk kikristályosodik, vagyis elkezdjük különálló személyként megélni önmagunkat. Az ego megélése óhatatlanul magával hozza azt, hogy annak valamilyennek lennie kell.

Egy ember nem lehet semmilyen, egy dolog nem lehet semmilyen, a világ nem lehet semmilyen – mindent valamilyennek címkézünk. Ez az ego világában csak így működhet. A tartalomhoz minden esetben minőséget rendelünk hozzá. Ez a minőség lehet pozitív és negatív is, de valamilyennek lennie kell.

Ez az emberi elme törvénye, képtelenek vagyunk másként gondolkodni.

Amikor tehát a gyermek öntudatára ébred, mint a szivacs a vizet, kezdi magába szívni a környezetében jelen levő hatásokat. A környezete (szülők, testvérek, rokonok, szomszédok, idegenek) reakcióiból megtanulja, hogy mi milyen. Elkezdi kötni a minőséget a tartalmakhoz.

És olyan minőséget, amilyet megtanítanak neki! Azért lesznek számára kedves dolgok, kedvenc ételek, mert a család számára is az. És azért fogja utálni az egeret, a pókot, mert a családtagok ezekre negatív reakciókat adnak.

És így jutunk el az énkép témájához. Ugyanis a környezet nemcsak a környezetünkben levő dolgokat fogja címkézni, hanem a mi tetteinket, gesztusainkat, megnyilvánulásinkat is – ezeken keresztül pedig a személyiségünket.

Így mások reakciói alapján megtanuljuk azt is, hogy mi magunk milyenek vagyunk. Szeretetre méltóak, visszataszítóak, szerencsétlenkedők, okosak, buták, önzők, szívtelenek….stb.

Lassan kialakul egy többé-kevésbé szilárd képünk arról, hogy mi milyenek vagyunk, és ettől kezdve óhatatlanul úgy fogunk viselkedni, hogy az ennek a képnek megfeleljen.

Hiszen hogyan is viselkedhetnénk másképpen, ha egyszer “olyanok vagyunk”. Megtörténik tehát az azonosulás az énképünkkel, és a továbbiakban bizonyos értelemben a foglyaivá leszünk, mert azon keresztül határozzuk meg önmagunkat.

Ez nem jelenti azt, hogy ezek valamilyen szinten nem írhatóak felül.

Egész életünkben érnek bennünket hatások, és ezek mindegyike formál bennünket.
Az énképünket is. Tehát van esély a változásra, de tény, hogy a gyermekkori élmények nagyon erősen meghatározzák a jövőnket.

Az egyszer kialakult énkép erősen tartja magát, makacsul ellenáll a változásnak. Ez éppen azért van így, mert egónk részévé vált, és ezen keresztül határozzuk meg, azonosítjuk önmagunkat.

Meghatározzák jellemünket, viselkedésünket, gondolkodásunkat és érzelemvilágunkat.

Az énkép és a szerepeink hordozója és egyben személyiségünk alapja az ego.

A mindennapi életben egocentrikusnak nevezzük azt az embert, aki önző, csak önmagával törődik, figyelme saját énje felé fordul. Pszichológiai szaknyelvben ezt a szót ennél tágabb értelemben használjuk, és kijelenthetjük, hogy alapvetően mindannyian egocentrikusak vagyunk.

Ki jobban, ki kevésbé, de az emberi természetből adódik, hogy önmagán keresztül szűr meg minden hatást, ingert, információt.

Gondolj bele:

nem tudsz mások szemével nézni, mások fülével hallani, mások elméjével gondolkodni, csak a sajátoddal. Be vagyunk zárva önmagunkba, és így énünk óhatatlanul rányomja bélyegét mindenre, amit tapasztalunk, átélünk. Ezért van az, hogy minden ember egy külön világ, és ugyanazt a dolgot egészen másképpen ítélhetjük meg.

A témának hatalmas irodalma van, már az ókori filozófusok is felismerték, hogy az ego minden problémánk alfája és omegája. Én most nem kezdek bele filozófiai fejtegetésekbe, viszont meg kell említenem röviden, mert nagyon lényeges tudnunk arról, hogy egocentrikus emberi természetünk miként áll lelki problémáink hátterében.

Nézzük, mik az ego legjellemzőbb vonásai:

Az ego teremti meg a határainkat azáltal, hogy megkülönböztet bennünket másoktól.

Az “én én vagyok, más pedig más” tudása neki köszönhető. Amikor a gyermek megszületik, még nincs éntudata, nem éli meg saját különálló voltát, határait, egy egységet alkot az anyával és tulajdonképpen az egész világgal.

Aztán fokozatosan kikristályosodik az egója, és ezzel kialakulnak személyiségének határai is. Kiszakad a világ egységéből, és ettől kezdve annak darabjaként éli meg önmagát.

Az ego emel falakat közénk azáltal, hogy csak saját nézőpontunkból tudjuk szemlélni és megítélni a dolgokat.

Kellő empátiás készséggel figyelembe vehetjük ugyan mások szempontjait is, de alapvetően mindig önmagunkból indulunk ki. Az egónak ez a tulajdonsága nagyon sok emberi egyet nem értésért, vitáért, veszekedésért, megbántásért felelős.

Esetünkben a harmadik jellemzője a legfontosabb:

az egó tesz sebezhetővé bennünket.

Mégpedig azáltal, hogy felületet ad a problémáknak, a kritikáknak, a megbántásnak. A sértődékeny emberre azt mondjuk, hogy “mindent könnyen magára vesz”. Nos, éppen ez a “magára vétel” az ego megnyilvánulása. Ebből pedig egyenesen következik, hogy minél erősebben uralkodik bennünk az egónk, annál érzékenyebbek, megbánthatóbbak, támadhatóbbak és sebezhetőbbek vagyunk.

Akkor most áldás vagy átok az ego?

Tulajdonképpen minden problémánk és sikerességünk alfája és omegája az ego.

Nagyon sok keleti bölcselet beszél erről, és arra tanít, hogy hogyan “győzzük le önmagunkat”, hogy visszatalálhassunk a teljességbe, az ősegységbe, ahol nincs “én és te”, nincs “külön”, nincsenek határok, így aztán problémák, konfliktusok, bajok sincsenek.

Ez az állapot azonban az átlagember számára nagyon távoli és megfoghatatlan.

Itt nem is célunk, hogy ilyen magasságokba emelkedjünk.

Az ego kialakulása, megléte, megélése természetes, és csak így tudunk megfelelően funkcionálni a világunk sokszor durva feltételei között.

Ezért nincs is ezzel semmi probléma, egészen addig, amíg elviselhetetlen lelki szenvedést nem okoz. Ha az egónk uralma azonban túlságosan erős, akkor bizony szenvedhetünk tőle, és foglalkoznunk kell vele, mert más oldalról megközelítve a problémát, nem érhetünk el komolyabb eredményeket.

Suri Éva

Suri Éva

Motivációs filozófiák konzulense, mentor, szerző

Egy vagyok közületek. Néha gondolkodom is, néha filozofálgatok, néha értetlenkedek….néha megírom provokatív gondolataimat is ebben a magazinban. Nem fogadok el fenntartás nélkül mindent amit látok, hallok és olvasok. Húsz éve tanulmányozom az emberi viselkedést, a magatartást, választ keresve a miértekre. Ezt a magazint azért hoztam létre, hogy fejleszd magad, megtanuld, hogy mi kell ahhoz, hogy sikeresebb legyél. Akár a magánéletedben, akár a vállalkozásodban. Nem a megszokott módon, hanem mást másként csinálva. Bővebb infót itt találsz rólam.

Ahol találkozhattál velem

Miért nem vagyunk egyformán sikeresek?

Miért nem vagyunk egyformán sikeresek?

Énképünk, az egónk és egyéb lelki nyavalyáink

Miért van az, hogy két ember közül az egyik sikeres, elégedett lesz, míg a másik csak pörgeti a mókuskerekét és örökké elégedetlen?

Azonos végzettségűek, korúak, azonos érdeklődési körrel. Mindketten odateszik magukat a sikerességük érdekében, legyen ez munka vagy magánéleti jellegű.

Mindketten olvasnak önfejlesztő könyveket, a “szakértők” tanácsadásait meghallgatják, fejlesztik magukat. Vagy még sem?

Ha lépést akarunk tartani a mai felgyorsult világunkban, akkor szükségünk van különféle tudásanyagra, megközelítési módokra, MÉLY MEGÉRTÉSEKRE!

“Nem csak kenyérrel él az ember”
mondták régen, és ma már valóban nem a kenyér megszerzése a legnagyobb problémánk. Ezt itt most ne értse senki félre!
Nézzünk csak körül a környezetünkben, a Facebook-on. Úgy látom, hogy eszementen sok problémára keressük a választ. Számomra sokszor úgy tűnik, hogy nincs egy olyan ember, akinek ne lenne vélt vagy valós problémája.

Sokszor úgy érzem, mintha szándékosan sulykolnák belénk, hogy valami nincs rendben az életünkben.
Nagy tömegekben élünk városainkban, és gyakran szenvedünk a modern élet által kínált környezettől, amely zsúfolt, szennyezett, néha fojtogató. De talán legnehezebb elviselni saját magunkat.

Sokan tanácsolják, hogy képzeljük el az életünket sikeresnek, gazdagnak, vidámsággal teli, teljes életnek, de a fenébe is, valahogy ritkán jön össze. És ami még legrosszabb, hogy nem tudjuk, hogy miért.

PEDIG AZ EMBER A MIÉRTEKRE KÍVÁNCSI.

Szeretne sokkal többet megtudni önmagáról, a saját személyes etológiája érdekli.
Az emberi viselkedés tudománya, a humánetológia valamennyire mindenkit hozzásegít, hogy megértsük önmagunkat. Megértsük a környezetünk viselkedését. A saját életünk élvezete is sokkal nagyobb lesz, ha tudjuk, hogy hogyan is jön létre ez a különös teremtmény, amik mi vagyunk.

Ha ezt értjük, akkor az életben adódó kellemetlenségeket is sokkal könnyebb elviselni.
Ahhoz, hogy egy szép kerek kép alakuljon ki magunkról, félre kell tenni néhány hiedelmünket.
A legelső talán az, hogy korlátlan urai vagyunk a sorsunknak.

Egy frászt!

Életünket, sorsunkat nemcsak a szorgos munkálkodásunk vagy a szerencsénk, hanem a génjeink is jelentősen befolyásolják.
A lecke az, hogy fogadjunk el a génjeink által ránk szabott adottságainkat és támaszkodjunk azokra, amikor valamilyen kedvezőbb életet, munkát szeretnénk magunknak. Vagy egyszerűen azt a fránya sikert, amire oly régen vágyakozunk.

Paradox módon a második elvetendő hiedelem, hogy ki vagyunk szolgáltatva génjeinknek, hogy sorsunk eleve elrendeltetett és képtelenség változtatni rajta.
Ez sem igaz.

Az ember hihetetlenül alkalmazkodóképes, mindig változtathat meglévő állapotán, ha tudja a módját.

Különleges vagy?
Hát persze. A genetikai változatosság az egyik tényezője a különlegességüknek.

MINDEN EMBER KÜLÖNLEGES!

Lehet, hogy ezt még maga sem tudja, lehet, hogy elkeseredett, nem találja helyét a világban. Úgy érzi , neki mindenből kevesebb jutott.
Ez azonban téves hiedelem!
Minden ember élettörténete más és más, és történetének lényeges pontjain saját maga dönti el a folytatását.

AZ EMBER AZONOS A TÖRTÉNETÉVEL!

Ez hozza létre azt az elképesztő változatosságot, ami csak az emberi fajt jellemzi, és azt a különlegességet, amely mindannyiunkat jellemez.
Az ember soha nincsen kiszolgáltatva sorsának, ha aktívan irányítja azt. (ezt milyen egyszerű így leírni, de sokszor milyen nehéz megvalósítani)
Előfordul, hogy valami nem sikerül, komoly kár és sérülés ér minket. Akár anyagi, akár lelki.
Ez változtathat ugyan a történetünkön, de a folytatás is rajtunk múlik. Az emberek nagy része minden helyzetből talál kiutat.
Különlegesség ez is, de tanulható és elnyerhető.

KÜLÖNLEGESSÉG TOVÁBBÁ AZ IS, HOGY MI KERÜL A FEJÜNKBE.

Milyen személyes kultúrát építünk fel magunknak. Választhatunk a korábbi ismeretünk függvényében, egy általunk tisztelt személy véleménye alapján, vagy akár jó könyvek, filmek hatására is.
Minden ismeretet fel lehet csipegetni.

Az ember először azt hiszi, hogy mérhetetlen távolság választja el a “szakértőtől”, aki valamit magas színvonalon művel.
De ez is csak egy rossz hiedelem.
Ha naponta csak néhány új dologgal ismerkedem meg, szép lassan kiderül, hogy ez a távolság már nem is olyan nagy, és egy idő után már nem létezik.
Csak éppen el kell hinnem, hogy minden tudás, minden ismeret, minden kultúra apró napi ismeretadagokból építhető fel.
Aki ezt elhiszi, és képes ezt gyakorolni, az fel tudja építeni saját különlegességét.

Inspiráció:
Csányi Vilmos ( biológus, biokémikus, etológus)
” Az emberi viselkedés” c. könyve alapján.

Suri Éva

Suri Éva

tréner szerző, szerkesztő

Egy vagyok közületek. Néha gondolkodom is, néha filozofálgatok, néha értetlenkedek….néha megírom provokatív gondolataimat is ebben a magazinban. Nem fogadok el fenntartás nélkül mindent amit látok, hallok és olvasok. Húsz éve tanulmányozom az emberi viselkedést, a magatartást, választ keresve a miértekre. Ezt a magazint azért hoztam létre, hogy fejleszd magad, megtanuld, hogy mi kell ahhoz, hogy sikeresebb legyél. Akár a magánéletedben, akár a vállalkozásodban. Nem a megszokott módon, hanem mást másként csinálva. Bővebb infót itt találsz rólam.

A pozitív gondolkodás tévhitei kontra sikerességed kulcsa

A pozitív gondolkodás tévhitei kontra sikerességed kulcsa

A pozitív gondolkodás tévhitei kontra sikerességed kulcsa

MINDEN, AMIT A POZITÍV GONDOLKODÁS TÉVHITEIRŐL TUDNUNK KELL

 

Annyi, de annyi könyvet olvastunk már a pozitív gondolkodásról, számos pozitívan gondolkodó emberek csoportosulnak a Facebook-on, hogy tényleg elhisszük, hogy csak így lehet gondolkodni.

Ez a félreértelmezés az oka annak, hogy annyi sikertelen, de önmagát pozitívan gondolkodó emberként definiáló személy létezik.

Elfelejtjük, hogy a világ kétpólusú, mindennek két oldala van. És ha nem látjuk a másik oldalt, nem tudunk ésszerű döntéseket hozni.

Az élet nem úgy működik, hogy csak jót és csak rosszat kapunk. A pozitívan gondolkodók csak a jót, a negatívan gondolkodók csak a rosszat kapják.
Mindnyájan kapunk hideget – meleget, és ha ezt tudomásul vesszük, akkor a nehézségek felét már legyőztük. Gondoljunk csak bele! Álljunk a zuhany alá és felváltva engedjük magunkra a forró és a hideg vizet.

Hogyan reagálunk a különböző hőmérsékletű zuhanyokra? Mit érzünk fizikailag? Boldogan és optimistán állsz a dologhoz, amikor leforrázod magad? Netán elcsattan egy káromlás……

 

Hitünk és a pozitív gondolkodás

 

Lerágott csont…elcsépeltnek tűnő….lejáratott, szinte már a frázisok határát súroló pozitív gondolkodás. De a pozitív gondolkodás egy „Istenadta” képességünk, ami szorosan ölelkezik össze a hitünkkel.

Ha tényleg, ha valóban pozitívan gondolkodunk és meglátjuk a rosszban is azt a kevéske jót, amit aztán a javunkra tudunk fordítani, hát nem a hitünk mellett tesszük le a voksunkat?
Ma már mind az individuálpszichológia, mind a pszichoanalitika, mind a munkalélektan cáfolhatatlan bizonyítékokkal rendelkezik arra vonatkozóan, hogy vannak:

  • „sikertípusú személyiségek”
  • „boldogságra termett személyiségek”

 

  • „kudarctípusú személyiségek”
  • „és boldogtalanságra termett személyiségek”

 

Ez alapján, új módon elemezhetjük a „pozitív gondolkodás erejét”, és ami a legfontosabb, magyarázatot ad arra nézvén, hogy egyeseknél miért működik, másoknál pedig miért nem működik ez a pozitív gondolkodásból fakadó erő.

A pozitív gondolkodás ténylegesen akkor működik, ha összhangban van az énképünkkel.

Viszont szó szerint működésképtelen, ha maga az énkép nem változik meg.
És elérkeztünk a legfontosabb kérdéshez!

Az énkép, mint a boldogságunk, sikerünk egyik kulcsa!

Arra kérlek, hogy olvasás közben mindvégig gondolj magadra, a te egyedi és különféle élethelyzeteidre, mit valósítottál meg ennek alapján már ösztönösen, és mit fogsz tudatosan alkalmazni a további céljaidat illetően.

Mire van a jelen pillanatban leginkább szükségünk?

Egyensúlyra, harmóniára!

Célunk most egy megfelelő, önmegvalósító, alkotó személyiség megvalósítása, hogy profitálhassunk saját magunk lényéből, tehetségéből, adottságaiból és tudatosságából.

De mi szükséges ehhez?

Egy megfelelő valós és egészséges énkép!
Először is határozzuk meg az énkép fogalmát:
„ az énkép arra vonatkozó elképzeléseinket tükrözi, hogy milyen embernek tartjuk magunkat.”

Ez alapján állítjuk össze énképünket.

Milyen embernek tartjuk magunkat?

 

Megítélésünk eleve szubjektív és legritkább esetben valós.
Énképünket nem tudatosan alakítjuk ki, kialakul az magától szép csendben is, az alapján, hogy mit hiszünk magunkról.

Milyen kudarcaink, győzelmeink voltak, ezeket hogyan dolgoztuk fel, milyen sérelmeket és megaláztatásokat kellett elviselnünk.

Mindezek alapján kialakult valamilyen kép saját magunkról, ami nem feltétlenül igaz ránk nézve. Érzékeink csalóka játékot is játszhatnak velünk.
Amint így kialakítottuk az önmagunkról alkotott képet, ez az elképzelés vagy nevezhetjük hiedelemnek is, része lesz az életünknek.

Miért?
Mert ennek alapján fogunk cselekedni, ez fogja meghatározni gondolatainkat, és ezt fogjuk igaznak érezni magunkról.

Minden tettünk e hamis vagy igaz énkép alapján fog realizálódni.

 

Vagyis olyan személyiségként fogunk cselekedni, amilyen személyiségként elképzeljük magunkat. Szó szerint nem fogunk tudni másként cselekedni, még akkor sem, ha teljes akaraterővel tesszük mindezt.

 

Ezért aki „kudarctípusú személyiségként” fogja fel önmagát, még akkor sem tud sikeres lenni, ha a megoldás az ölébe pottyan.

 

Ugyanakkor ott vannak a „sikertípusú személyiségek”, akiknek valós énképük van, tisztában vannak saját képességeikkel, erejükkel, így az élet árnyékosabb oldalát is jól tudják kezelni.

Ahhoz, hogy „valóban” éljünk, vagyis az életet kielégítőnek találjuk, valósághű és tárgyilagos énképpel kell rendelkeznünk. Énünket elfogadhatónak kell találnunk magunk számára, ehhez viszont egészséges önbecsülésre van szükségünk.

 

 

  • Olyan énre, amelyet nem szégyellünk, olyanra, amely nem érzi magát korlátozva alkotó önkifejezésében, ezért nem rejtőzködik.
  • Olyan énre van szükségünk, amely összhangban van a realitásokkal, hogy megfelelően tudjunk funkcionálni az életünkben.
  • Ismernünk kell önmagunkat, tudnunk melyek az erősségeink, gyengeségeink és bátran fel kell vállalnunk személyiségünket.

 

Ezért az énképünknek meglehetősen közelíteni kell a valós énünkhöz, nem lehet több és kevesebb annál, mint akik ténylegesen vagyunk.

Amikor az énkép „biztonságban” van, jól érezzük magunkat, amikor sérelem éri olyankor aggódunk, bizonytalanok vagyunk.

Ha énképünket megfelelőnek érezzük, akkor büszkék vagyunk teljesítményünkre és magabiztosságot fogunk sugározni. Nem félünk „önmagunk” lenni, és félelem nélkül, korlátok nélkül kinyilvánítani véleményünket.

Személyiségünk  optimális fordulatszámon működik.

 

 

Ahol találkozhattál velem

HTML Snippets Powered By : XYZScripts.com