Az énképünk, az egónk és egyéb lelki nyavalyáink

Az énképünk, az egónk és egyéb lelki nyavalyáink

Az énkép olyan fontos téma, amit lehetetlen megkerülni.

Mivel alapjaiban határozza meg lelkiállapotunkat és végső soron az életünket is.

Az első dolog, amit tisztán kell látnunk, hogy az énkép szó által jelölt fogalom valójában nem létező személyes konstruktumunk.

Amit énképnek nevezünk, az egy a fejünkben-lelkünkben kreált összbenyomás önmagunkról, amely a valóságban nem létezik. A probléma sok esetben éppen ott kezdődik, hogy létezőként tekintünk rá, azonosulunk vele, és ettől kezdve a rabjává válunk, és meghatározza tetteinket, gondolatainkat, érzelmeinket.

Az énkép már kicsi gyerekkorban kialakul, közvetlenül azután, hogy egónk kikristályosodik, vagyis elkezdjük különálló személyként megélni önmagunkat. Az ego megélése óhatatlanul magával hozza azt, hogy annak valamilyennek lennie kell.

Egy ember nem lehet semmilyen, egy dolog nem lehet semmilyen, a világ nem lehet semmilyen – mindent valamilyennek címkézünk. Ez az ego világában csak így működhet. A tartalomhoz minden esetben minőséget rendelünk hozzá. Ez a minőség lehet pozitív és negatív is, de valamilyennek lennie kell.

Ez az emberi elme törvénye, képtelenek vagyunk másként gondolkodni.

Amikor tehát a gyermek öntudatára ébred, mint a szivacs a vizet, kezdi magába szívni a környezetében jelen levő hatásokat. A környezete (szülők, testvérek, rokonok, szomszédok, idegenek) reakcióiból megtanulja, hogy mi milyen. Elkezdi kötni a minőséget a tartalmakhoz.

És olyan minőséget, amilyet megtanítanak neki! Azért lesznek számára kedves dolgok, kedvenc ételek, mert a család számára is az. És azért fogja utálni az egeret, a pókot, mert a családtagok ezekre negatív reakciókat adnak.

És így jutunk el az énkép témájához. Ugyanis a környezet nemcsak a környezetünkben levő dolgokat fogja címkézni, hanem a mi tetteinket, gesztusainkat, megnyilvánulásinkat is – ezeken keresztül pedig a személyiségünket.

Így mások reakciói alapján megtanuljuk azt is, hogy mi magunk milyenek vagyunk. Szeretetre méltóak, visszataszítóak, szerencsétlenkedők, okosak, buták, önzők, szívtelenek….stb.

Lassan kialakul egy többé-kevésbé szilárd képünk arról, hogy mi milyenek vagyunk, és ettől kezdve óhatatlanul úgy fogunk viselkedni, hogy az ennek a képnek megfeleljen.

Hiszen hogyan is viselkedhetnénk másképpen, ha egyszer “olyanok vagyunk”. Megtörténik tehát az azonosulás az énképünkkel, és a továbbiakban bizonyos értelemben a foglyaivá leszünk, mert azon keresztül határozzuk meg önmagunkat.

Ez nem jelenti azt, hogy ezek valamilyen szinten nem írhatóak felül.

Egész életünkben érnek bennünket hatások, és ezek mindegyike formál bennünket.
Az énképünket is. Tehát van esély a változásra, de tény, hogy a gyermekkori élmények nagyon erősen meghatározzák a jövőnket.

Az egyszer kialakult énkép erősen tartja magát, makacsul ellenáll a változásnak. Ez éppen azért van így, mert egónk részévé vált, és ezen keresztül határozzuk meg, azonosítjuk önmagunkat.

Meghatározzák jellemünket, viselkedésünket, gondolkodásunkat és érzelemvilágunkat.

Az énkép és a szerepeink hordozója és egyben személyiségünk alapja az ego.

A mindennapi életben egocentrikusnak nevezzük azt az embert, aki önző, csak önmagával törődik, figyelme saját énje felé fordul. Pszichológiai szaknyelvben ezt a szót ennél tágabb értelemben használjuk, és kijelenthetjük, hogy alapvetően mindannyian egocentrikusak vagyunk.

Ki jobban, ki kevésbé, de az emberi természetből adódik, hogy önmagán keresztül szűr meg minden hatást, ingert, információt.

Gondolj bele:

nem tudsz mások szemével nézni, mások fülével hallani, mások elméjével gondolkodni, csak a sajátoddal. Be vagyunk zárva önmagunkba, és így énünk óhatatlanul rányomja bélyegét mindenre, amit tapasztalunk, átélünk. Ezért van az, hogy minden ember egy külön világ, és ugyanazt a dolgot egészen másképpen ítélhetjük meg.

A témának hatalmas irodalma van, már az ókori filozófusok is felismerték, hogy az ego minden problémánk alfája és omegája. Én most nem kezdek bele filozófiai fejtegetésekbe, viszont meg kell említenem röviden, mert nagyon lényeges tudnunk arról, hogy egocentrikus emberi természetünk miként áll lelki problémáink hátterében.

Nézzük, mik az ego legjellemzőbb vonásai:

Az ego teremti meg a határainkat azáltal, hogy megkülönböztet bennünket másoktól.

Az “én én vagyok, más pedig más” tudása neki köszönhető. Amikor a gyermek megszületik, még nincs éntudata, nem éli meg saját különálló voltát, határait, egy egységet alkot az anyával és tulajdonképpen az egész világgal.

Aztán fokozatosan kikristályosodik az egója, és ezzel kialakulnak személyiségének határai is. Kiszakad a világ egységéből, és ettől kezdve annak darabjaként éli meg önmagát.

Az ego emel falakat közénk azáltal, hogy csak saját nézőpontunkból tudjuk szemlélni és megítélni a dolgokat.

Kellő empátiás készséggel figyelembe vehetjük ugyan mások szempontjait is, de alapvetően mindig önmagunkból indulunk ki. Az egónak ez a tulajdonsága nagyon sok emberi egyet nem értésért, vitáért, veszekedésért, megbántásért felelős.

Esetünkben a harmadik jellemzője a legfontosabb:

az egó tesz sebezhetővé bennünket.

Mégpedig azáltal, hogy felületet ad a problémáknak, a kritikáknak, a megbántásnak. A sértődékeny emberre azt mondjuk, hogy “mindent könnyen magára vesz”. Nos, éppen ez a “magára vétel” az ego megnyilvánulása. Ebből pedig egyenesen következik, hogy minél erősebben uralkodik bennünk az egónk, annál érzékenyebbek, megbánthatóbbak, támadhatóbbak és sebezhetőbbek vagyunk.

Akkor most áldás vagy átok az ego?

Tulajdonképpen minden problémánk és sikerességünk alfája és omegája az ego.

Nagyon sok keleti bölcselet beszél erről, és arra tanít, hogy hogyan “győzzük le önmagunkat”, hogy visszatalálhassunk a teljességbe, az ősegységbe, ahol nincs “én és te”, nincs “külön”, nincsenek határok, így aztán problémák, konfliktusok, bajok sincsenek.

Ez az állapot azonban az átlagember számára nagyon távoli és megfoghatatlan.

Itt nem is célunk, hogy ilyen magasságokba emelkedjünk.

Az ego kialakulása, megléte, megélése természetes, és csak így tudunk megfelelően funkcionálni a világunk sokszor durva feltételei között.

Ezért nincs is ezzel semmi probléma, egészen addig, amíg elviselhetetlen lelki szenvedést nem okoz. Ha az egónk uralma azonban túlságosan erős, akkor bizony szenvedhetünk tőle, és foglalkoznunk kell vele, mert más oldalról megközelítve a problémát, nem érhetünk el komolyabb eredményeket.

Suri Éva

Suri Éva

tréner szerző, szerkesztő

Egy vagyok közületek. Néha gondolkodom is, néha filozofálgatok, néha értetlenkedek….néha megírom provokatív gondolataimat is ebben a magazinban. Nem fogadok el fenntartás nélkül mindent amit látok, hallok és olvasok. Húsz éve tanulmányozom az emberi viselkedést, a magatartást, választ keresve a miértekre. Ezt a magazint azért hoztam létre, hogy fejleszd magad, megtanuld, hogy mi kell ahhoz, hogy sikeresebb legyél. Akár a magánéletedben, akár a vállalkozásodban. Nem a megszokott módon, hanem mást másként csinálva. Bővebb infót itt találsz rólam.

Miért nem vagyunk egyformán sikeresek?

Miért nem vagyunk egyformán sikeresek?

Miért van az, hogy két ember közül az egyik sikeres, elégedett lesz, míg a másik csak pörgeti a mókuskerekét és örökké elégedetlen?

Azonos végzettségűek, korúak, azonos érdeklődési körrel. Mindketten odateszik magukat a sikerességük érdekében, legyen ez munka vagy magánéleti jellegű.

Mindketten olvasnak önfejlesztő könyveket, a “szakértők” tanácsadásait meghallgatják, fejlesztik magukat. Vagy még sem?

Ha lépést akarunk tartani a mai felgyorsult világunkban, akkor szükségünk van különféle tudásanyagra, megközelítési módokra, MÉLY MEGÉRTÉSEKRE!

“Nem csak kenyérrel él az ember”
mondták régen, és ma már valóban nem a kenyér megszerzése a legnagyobb problémánk. Ezt itt most ne értse senki félre!
Nézzünk csak körül a környezetünkben, a Facebook-on. Úgy látom, hogy eszementen sok problémára keressük a választ. Számomra sokszor úgy tűnik, hogy nincs egy olyan ember, akinek ne lenne vélt vagy valós problémája.

Sokszor úgy érzem, mintha szándékosan sulykolnák belénk, hogy valami nincs rendben az életünkben.
Nagy tömegekben élünk városainkban, és gyakran szenvedünk a modern élet által kínált környezettől, amely zsúfolt, szennyezett, néha fojtogató. De talán legnehezebb elviselni saját magunkat.

Sokan tanácsolják, hogy képzeljük el az életünket sikeresnek, gazdagnak, vidámsággal teli, teljes életnek, de a fenébe is, valahogy ritkán jön össze. És ami még legrosszabb, hogy nem tudjuk, hogy miért.

PEDIG AZ EMBER A MIÉRTEKRE KÍVÁNCSI.

Szeretne sokkal többet megtudni önmagáról, a saját személyes etológiája érdekli.
Az emberi viselkedés tudománya, a humánetológia valamennyire mindenkit hozzásegít, hogy megértsük önmagunkat. Megértsük a környezetünk viselkedését. A saját életünk élvezete is sokkal nagyobb lesz, ha tudjuk, hogy hogyan is jön létre ez a különös teremtmény, amik mi vagyunk.

Ha ezt értjük, akkor az életben adódó kellemetlenségeket is sokkal könnyebb elviselni.
Ahhoz, hogy egy szép kerek kép alakuljon ki magunkról, félre kell tenni néhány hiedelmünket.
A legelső talán az, hogy korlátlan urai vagyunk a sorsunknak.

Egy frászt!

Életünket, sorsunkat nemcsak a szorgos munkálkodásunk vagy a szerencsénk, hanem a génjeink is jelentősen befolyásolják.
A lecke az, hogy fogadjunk el a génjeink által ránk szabott adottságainkat és támaszkodjunk azokra, amikor valamilyen kedvezőbb életet, munkát szeretnénk magunknak. Vagy egyszerűen azt a fránya sikert, amire oly régen vágyakozunk.

Paradox módon a második elvetendő hiedelem, hogy ki vagyunk szolgáltatva génjeinknek, hogy sorsunk eleve elrendeltetett és képtelenség változtatni rajta.
Ez sem igaz.

Az ember hihetetlenül alkalmazkodóképes, mindig változtathat meglévő állapotán, ha tudja a módját.

Különleges vagy?
Hát persze. A genetikai változatosság az egyik tényezője a különlegességüknek.

MINDEN EMBER KÜLÖNLEGES!

Lehet, hogy ezt még maga sem tudja, lehet, hogy elkeseredett, nem találja helyét a világban. Úgy érzi , neki mindenből kevesebb jutott.
Ez azonban téves hiedelem!
Minden ember élettörténete más és más, és történetének lényeges pontjain saját maga dönti el a folytatását.

AZ EMBER AZONOS A TÖRTÉNETÉVEL!

Ez hozza létre azt az elképesztő változatosságot, ami csak az emberi fajt jellemzi, és azt a különlegességet, amely mindannyiunkat jellemez.
Az ember soha nincsen kiszolgáltatva sorsának, ha aktívan irányítja azt. (ezt milyen egyszerű így leírni, de sokszor milyen nehéz megvalósítani)
Előfordul, hogy valami nem sikerül, komoly kár és sérülés ér minket. Akár anyagi, akár lelki.
Ez változtathat ugyan a történetünkön, de a folytatás is rajtunk múlik. Az emberek nagy része minden helyzetből talál kiutat.
Különlegesség ez is, de tanulható és elnyerhető.

KÜLÖNLEGESSÉG TOVÁBBÁ AZ IS, HOGY MI KERÜL A FEJÜNKBE.

Milyen személyes kultúrát építünk fel magunknak. Választhatunk a korábbi ismeretünk függvényében, egy általunk tisztelt személy véleménye alapján, vagy akár jó könyvek, filmek hatására is.
Minden ismeretet fel lehet csipegetni.

Az ember először azt hiszi, hogy mérhetetlen távolság választja el a “szakértőtől”, aki valamit magas színvonalon művel.
De ez is csak egy rossz hiedelem.
Ha naponta csak néhány új dologgal ismerkedem meg, szép lassan kiderül, hogy ez a távolság már nem is olyan nagy, és egy idő után már nem létezik.
Csak éppen el kell hinnem, hogy minden tudás, minden ismeret, minden kultúra apró napi ismeretadagokból építhető fel.
Aki ezt elhiszi, és képes ezt gyakorolni, az fel tudja építeni saját különlegességét.

Inspiráció:
Csányi Vilmos ( biológus, biokémikus, etológus)
” Az emberi viselkedés” c. könyve alapján.

Suri Éva

Suri Éva

tréner szerző, szerkesztő

Egy vagyok közületek. Néha gondolkodom is, néha filozofálgatok, néha értetlenkedek….néha megírom provokatív gondolataimat is ebben a magazinban. Nem fogadok el fenntartás nélkül mindent amit látok, hallok és olvasok. Húsz éve tanulmányozom az emberi viselkedést, a magatartást, választ keresve a miértekre. Ezt a magazint azért hoztam létre, hogy fejleszd magad, megtanuld, hogy mi kell ahhoz, hogy sikeresebb legyél. Akár a magánéletedben, akár a vállalkozásodban. Nem a megszokott módon, hanem mást másként csinálva. Bővebb infót itt találsz rólam.

A pozitív gondolkodás tévhitei kontra sikerességed kulcsa

A pozitív gondolkodás tévhitei kontra sikerességed kulcsa

MINDEN, AMIT A POZITÍV GONDOLKODÁS TÉVHITEIRŐL TUDNUNK KELL

 

Annyi, de annyi könyvet olvastunk már a pozitív gondolkodásról, számos pozitívan gondolkodó emberek csoportosulnak a Facebook-on, hogy tényleg elhisszük, hogy csak így lehet gondolkodni.

Ez a félreértelmezés az oka annak, hogy annyi sikertelen, de önmagát pozitívan gondolkodó emberként definiáló személy létezik.

Elfelejtjük, hogy a világ kétpólusú, mindennek két oldala van. És ha nem látjuk a másik oldalt, nem tudunk ésszerű döntéseket hozni.

Az élet nem úgy működik, hogy csak jót és csak rosszat kapunk. A pozitívan gondolkodók csak a jót, a negatívan gondolkodók csak a rosszat kapják.
Mindnyájan kapunk hideget – meleget, és ha ezt tudomásul vesszük, akkor a nehézségek felét már legyőztük. Gondoljunk csak bele! Álljunk a zuhany alá és felváltva engedjük magunkra a forró és a hideg vizet.

Hogyan reagálunk a különböző hőmérsékletű zuhanyokra? Mit érzünk fizikailag? Boldogan és optimistán állsz a dologhoz, amikor leforrázod magad? Netán elcsattan egy káromlás……

 

Hitünk és a pozitív gondolkodás

 

Lerágott csont…elcsépeltnek tűnő….lejáratott, szinte már a frázisok határát súroló pozitív gondolkodás. De a pozitív gondolkodás egy „Istenadta” képességünk, ami szorosan ölelkezik össze a hitünkkel.

Ha tényleg, ha valóban pozitívan gondolkodunk és meglátjuk a rosszban is azt a kevéske jót, amit aztán a javunkra tudunk fordítani, hát nem a hitünk mellett tesszük le a voksunkat?
Ma már mind az individuálpszichológia, mind a pszichoanalitika, mind a munkalélektan cáfolhatatlan bizonyítékokkal rendelkezik arra vonatkozóan, hogy vannak:

  • „sikertípusú személyiségek”
  • „boldogságra termett személyiségek”

 

  • „kudarctípusú személyiségek”
  • „és boldogtalanságra termett személyiségek”

 

Ez alapján, új módon elemezhetjük a „pozitív gondolkodás erejét”, és ami a legfontosabb, magyarázatot ad arra nézvén, hogy egyeseknél miért működik, másoknál pedig miért nem működik ez a pozitív gondolkodásból fakadó erő.

A pozitív gondolkodás ténylegesen akkor működik, ha összhangban van az énképünkkel.

Viszont szó szerint működésképtelen, ha maga az énkép nem változik meg.
És elérkeztünk a legfontosabb kérdéshez!

Az énkép, mint a boldogságunk, sikerünk egyik kulcsa!

Arra kérlek, hogy olvasás közben mindvégig gondolj magadra, a te egyedi és különféle élethelyzeteidre, mit valósítottál meg ennek alapján már ösztönösen, és mit fogsz tudatosan alkalmazni a további céljaidat illetően.

Mire van a jelen pillanatban leginkább szükségünk?

Egyensúlyra, harmóniára!

Célunk most egy megfelelő, önmegvalósító, alkotó személyiség megvalósítása, hogy profitálhassunk saját magunk lényéből, tehetségéből, adottságaiból és tudatosságából.

De mi szükséges ehhez?

Egy megfelelő valós és egészséges énkép!
Először is határozzuk meg az énkép fogalmát:
„ az énkép arra vonatkozó elképzeléseinket tükrözi, hogy milyen embernek tartjuk magunkat.”

Ez alapján állítjuk össze énképünket.

Milyen embernek tartjuk magunkat?

 

Megítélésünk eleve szubjektív és legritkább esetben valós.
Énképünket nem tudatosan alakítjuk ki, kialakul az magától szép csendben is, az alapján, hogy mit hiszünk magunkról.

Milyen kudarcaink, győzelmeink voltak, ezeket hogyan dolgoztuk fel, milyen sérelmeket és megaláztatásokat kellett elviselnünk.

Mindezek alapján kialakult valamilyen kép saját magunkról, ami nem feltétlenül igaz ránk nézve. Érzékeink csalóka játékot is játszhatnak velünk.
Amint így kialakítottuk az önmagunkról alkotott képet, ez az elképzelés vagy nevezhetjük hiedelemnek is, része lesz az életünknek.

Miért?
Mert ennek alapján fogunk cselekedni, ez fogja meghatározni gondolatainkat, és ezt fogjuk igaznak érezni magunkról.

Minden tettünk e hamis vagy igaz énkép alapján fog realizálódni.

 

Vagyis olyan személyiségként fogunk cselekedni, amilyen személyiségként elképzeljük magunkat. Szó szerint nem fogunk tudni másként cselekedni, még akkor sem, ha teljes akaraterővel tesszük mindezt.

 

Ezért aki „kudarctípusú személyiségként” fogja fel önmagát, még akkor sem tud sikeres lenni, ha a megoldás az ölébe pottyan.

 

Ugyanakkor ott vannak a „sikertípusú személyiségek”, akiknek valós énképük van, tisztában vannak saját képességeikkel, erejükkel, így az élet árnyékosabb oldalát is jól tudják kezelni.

Ahhoz, hogy „valóban” éljünk, vagyis az életet kielégítőnek találjuk, valósághű és tárgyilagos énképpel kell rendelkeznünk. Énünket elfogadhatónak kell találnunk magunk számára, ehhez viszont egészséges önbecsülésre van szükségünk.

 

 

  • Olyan énre, amelyet nem szégyellünk, olyanra, amely nem érzi magát korlátozva alkotó önkifejezésében, ezért nem rejtőzködik.
  • Olyan énre van szükségünk, amely összhangban van a realitásokkal, hogy megfelelően tudjunk funkcionálni az életünkben.
  • Ismernünk kell önmagunkat, tudnunk melyek az erősségeink, gyengeségeink és bátran fel kell vállalnunk személyiségünket.

 

Ezért az énképünknek meglehetősen közelíteni kell a valós énünkhöz, nem lehet több és kevesebb annál, mint akik ténylegesen vagyunk.

Amikor az énkép „biztonságban” van, jól érezzük magunkat, amikor sérelem éri olyankor aggódunk, bizonytalanok vagyunk.

Ha énképünket megfelelőnek érezzük, akkor büszkék vagyunk teljesítményünkre és magabiztosságot fogunk sugározni. Nem félünk „önmagunk” lenni, és félelem nélkül, korlátok nélkül kinyilvánítani véleményünket.

Személyiségünk  optimális fordulatszámon működik.

 

 

Suri Éva

Suri Éva

Motivációs filozófiák konzulense, tréner, szerző

Egy vagyok közületek. Néha gondolkodom is, néha filozofálgatok, néha értetlenkedek….néha megírom provokatív gondolataimat is ebben a magazinban. Nem fogadok el fenntartás nélkül mindent amit látok, hallok és olvasok. Húsz éve tanulmányozom az emberi viselkedést, a magatartást, választ keresve a miértekre. Ezt a magazint azért hoztam létre, hogy fejleszd magad, megtanuld, hogy mi kell ahhoz, hogy sikeresebb legyél. Akár a magánéletedben, akár a vállalkozásodban. Nem a megszokott módon, hanem mást másként csinálva. Bővebb infót itt találsz rólam.

Miért burjánzik az önismereti kérdésekkel foglalkozó tanácsadók népes hada?

Miért burjánzik az önismereti kérdésekkel foglalkozó tanácsadók népes hada?

Mind a mai napig. Vajon mi űzi és hajtja az embereket?

A régen letűnt kultúrák sem nélkülözték, a miénk sem. Művelték e mesterséget sámánok, vajákosok, álomfejtők, ördögűzők, papok, filozófusok, orvosok, próféták, jósok…… A módszerek látszólag különbözőek voltak, de tulajdonképpen más kultúra más kifejezésmódján, más aspektusból, de mindig ugyanaz hangzott el, és visszhangzik mind a mai napig az, amit olyan pontosan fogalmazott meg a delphoi jósda jelmondata: Gnóthi szeauton – Ismerd meg önmagad.

Az emberek kíváncsiak voltak a jövőjükre nézve, és tudni akarták milyen sors vár rájuk.

Ismerd meg önmagadat, és tudni fogod a sorsodat. Mert a sorsod te vagy. Nem külső erők uralkodnak rajtad, az istenek benned vannak, és jellemed, személyiséged alakítja, formálja a jövődet. Változtass magadon, és változni fog a sorsod is. Fogadd el magadat, és el tudod majd fogadni a sorsodat is. Ez a gnóthi szeauton igazi értelme.

Más a kultúránk, más a nyelvünk, mások a szempontjaink, a módszereink, de a lényeg azonos. Tudományos kutatások sok rejtett rugóját és okát tárták már fel az emberi viselkedés bonyolult szerveződésének, de a szubjektív problémák ugyanazok maradtak.

Hol a helyem a világban, az emberi kapcsolatok szövevényes rendszerében?

  • Miért vagyok boldogtalan, miért rossz a közérzetem, miért nem tudom kibontakoztatni a képességeimet, miért keveredem újra és újra hasonló konfliktusokba?
  • Miért nem szeretnek úgy és annyira, ahogy én igényelném, miért nem tudok én úgy szeretni, miért ér annyi kudarc és bántás?

EGYÁLTALÁN MIT ÉREK ÉN?

  • Miért nyomasztanak félelmek, bűntudatok?
  • Miért nem tudok úgy élni, mint a többi ember – akik látszólag oly könnyen haladnak az élet útján. Kérdések, kérdések….

De a kérdezés már eredmény! Mindenesetre tovább vezet, mint önmagunk tömjénezése és a környezet vádolása.

Nagyon fontos, ne feledjük!

AZ ÖNMAGÁVAL VÍVÓDÓ, ELÉGEDETLEN , A HELYZETIVEL KÜSZKÖDŐ EMBER PSZICHÉSEN ELÉGEDETT! 

Sőt!

A belső küzdelmei éppen az egészségéből, a problémalátásából, a változás és a változtatás igényéből fakadnak!

Ezek az erőfeszítések közé tartozik az ember belső vívódása önmagával, kínlódásai azon a fejlődési úton, amit végigjár. De az egyenlethez az is hozzátartozik, hogy gyakran elkényelmesedünk önmagunk faragásában és nevelésében, ellustulunk emberi kapcsolataink ápolásában.

Kikerüljük a kényes és feszült helyzeteink megoldását. Néha ez kompromisszumokra, szkepticizmusra, cinizmusra való hajlandóságunkban is megmutatkozik. Jobb egy – két tabletta beszedésével, erőfeszítés nélkül csökkenteni idegességünket, mint kemény munkával végigjárni egy önismereti utat, hogy saját erőnkből ismerjük meg feszültségeink okát, és jussunk túl rajta.

Sokkal egyszerűbb tanácsot kérni valakitől, mint vállalni a döntés felelősségét!

Ezért éli reneszánszát az ilyen-olyan területen tevékenykedő „tanácsadók” hada. Rengeteg önjelölt, a tutit megmondó tanácsadó vállal fel olyan területet, amely súlyos károkat okoz, hamis illúziókba kergeti a hozzá fordulókat.   Azonban a másik embertől kapott tanács, ami egy másik ember élményvilágából, érték rendjéből származik, vajon a saját énünktől nem idegen-e? Vagy inkább megfizetjük ennek az árát, csak hogy másra tudjuk hárítani a felelősséget, a belső terheinket?

Egyszerűbb panaszkodni, mint kiverejtékezni a megoldást?

Olyan tehetetlen vagyok….

Nem jobb-e lépésről-lépésre kitaposni a saját hiteles utunkat, legyen ez az út bármilyen keskeny ösvény is….de ez valóban a miénk!

Csak akkor meríthetünk bátorságot ahhoz, hogy őszintén szembenézzünk önmagunkkal, ha el tudjuk fogadni magunkat. Az összes fájó, kedvezőtlen, negatív tulajdonságunkkal, viselkedésünkkel együtt. Csak ezen az elfogadáson belül kísérelhetjük meg, hogy változni próbálunk.

Az elfogadás valódi értelme:

  • Nem jelent belenyugvást abba, amibe nem lehet belenyugodni .
  • Az elfogadás higgadt és elemző tudomásulvételt jelent, a valóság ( a mi valóságunk) tiszteletét, legyen az bármilyen, talán éppen olyan, hogy változtatni akarunk rajta.
  • Az elfogadás tehát megismerést eredményez. Saját magunk jobb megismerését, és éppen ezért válhat a továbblépés kiindulópontjává.

Önmagunk felvállalása híján még a szembenézésig sem juthatunk el, inkább becsapjuk magunkat. És az ember olyan könnyen hazudik önmagának….. nem kell félnie a leleplezéstől. De az ember kíváncsi is, hajtja őt előre a megismerés örök szomjúsága. Ez a megismerési vágy évezredek óta nem csak a külvilágra, hanem az ember belső világára is irányul. Ki vagyok én? Ez a kérdés fontos hajtó erő az ember lázadó elégedetlensége önmagával szemben, fejlődési igénye, netán saját boldogtalansága szempontjából. Vágya önmagával és a világgal való harmóniára.

Ha megrajzolhatnánk egy tökéletesen kiegyensúlyozott ember ideális képét, vajon mit mondhatnánk el róla?

  • Képes arra, hogy tehetségének, képességének megfelelően produkáljon tanulásban, a munkájában, a hivatásában.
  • Képes arra, hogy jól érezze magát a világban; képes életörömre, képes élvezni az élet által nyújtott lehetőségeket: az evést, a munkát, a pihenést, a szerelmet, a kultúrát…… stb.
  • Képes arra, hogy jó közérzete megteremtése során ne zavarja, ne tegye tönkre más emberek életét, mindez ne mások rovására történjen. Tehát képes a szociális beilleszkedésre.

Nem túl sok ez? Mindenesetre kevesen mondhatják el magukról, hogy így élnek. De valószínűleg így szeretnének élni. Ezért vagyunk manapság is tanúi annak, hogy az önmegismerés és az önnevelés iránt egyre fokozódó szellemi éhség nyilvánul meg.

A kérdés csak az, hogy kinek a kezébe tesszük le az életünket….

Suri Éva

Suri Éva

Motivációs filozófiák konzulense, tréner, szerző

Egy vagyok közületek. Néha gondolkodom is, néha filozofálgatok, néha értetlenkedek….néha megírom provokatív gondolataimat is ebben a magazinban. Nem fogadok el fenntartás nélkül mindent amit látok, hallok és olvasok. Húsz éve tanulmányozom az emberi viselkedést, a magatartást, választ keresve a miértekre. Ezt a magazint azért hoztam létre, hogy fejleszd magad, megtanuld, hogy mi kell ahhoz, hogy sikeresebb legyél. Akár a magánéletedben, akár a vállalkozásodban. Nem a megszokott módon, hanem mást másként csinálva. Bővebb infót itt találsz rólam.

Az önismeret tévhitei, amibe szó szerint belebukhatunk…..

Az önismeret tévhitei, amibe szó szerint belebukhatunk…..

MINDEN, AMIT AZ ÖNISMERET TÉVEDÉSEIRŐL TUDNUNK KELL.

Az elmúlt éveknek a nagy pszichológiai divatja az önismeretről szóló tanítás. Számos pszichológiai szaklap, mondvacsinált önismereti “szakértők” ontják ránk a “tudást”.

 

Mellesleg: a pszichológiai divatok gyakran váltják egymást. Ezeket a divatváltásokat általában az amerikai önfejlesztő könyvekből, weboldalakról és jobb esetben egyéb kutatásokból vettük át.

Néhány évvel ezelőtt az akarat misztifikálása volt divatban. Gyerekeknek, felnőtteknek, vállalkozóknak, az életük jobbra fordulásáért imádkozóknak egyaránt az volt a baja, hogy gyenge az akaratereje. Kudarcaiknak is az volt oka, hogy nem tudott eléggé akarni.

“Mintha az ember lelkének volna egy jól körülhatárolható része, mondjuk az “akarókája”, ami elromlott. Nosza, gyorsan olvassunk el néhány önfejlesztő könyvet,  menjünk el pszichológushoz, pszichiáterhez, önfejlesztő guruhoz, ők majd megjavítják.”

MA MINDENKI AZ ÖNISMERETTŐL VÁRJA SORSA MEGVÁLTÁSÁT, ÉLETE JOBBRA FORDULÁSÁT.

SAJNOS ATTÓL LEHET TARTANI, HOGY EZ A HIEDELEM TÉVEDÉSEK HALMAZÁBÓL ÉPÜL FEL.

ELSŐ TÉVHIT:

Az önismeret gyógyít.

 

Nem igaz. Az önismeret feltétele a gyógyulásnak, de ez önmagában még nem elég. Előfordulhat, hogy egy önmagáról keveset tudó idegbolond az önismeret hatására egy önmagáról sokat tudó idegbolonddá változik.


MÁSODIK TÉVHIT:

Az önismeretnek titkos akadályai vannak, amit egy önismereti kurzus majd megsemmisít.


A valóságban az önismereti hiányosságainak kizárólag magunk vagyunk az okai.

Önmagunkból azt nem ismerjük, amit nem akarunk  vagy nem merünk megismerni. Ebből alakul ki az elfojtott ösztöntörekvések és élmények, a tudatból kiszorított erkölcsileg titkos vágyak, traumatikus történések sorozata, a Freud által tudattalannak nevezett szféra.


HARMADIK TÉVHIT:

 

Az elfojtott ösztönenergiák megbetegítenek.

Szó sincs róla. Amennyiben az elfojtás tökéletesen zár, nincs lelki zavar. Freud is hangsúlyozza, hogy a neurózis a tökéletlen elfojtásokból keletkezik. A rosszul elfojtott energiák felszivárognak a tudat közelbe, de éppen az elfojtás még meglévő ereje legalább inadekvát irányba tereli őket. Ezért ott jelennek meg, ahol semmi keresnivalójuk nincs, nem illeszthetők be a lelki folyamatokba, ergo: megbetegítenek.


Mindezekből következtetve a lelki gyógyulásnak két útja van:

  • A sikertelenül elfojtott élmények feltárása, az eredetitől eltérő módon való újraélése (korrekciós élmények, katarzis), aminek nyomán újfajta reakciók, viselkedésformák alakulhatnak ki.  Ez a pszichoanalízis útja.
  • Az elfojtás tökéletessé tétele. Siker esetén a panaszok megszűnnek. Ezután már semmi akadálya nincs, hogy a téves és kóros alapokra épült viselkedést valaki újra tanulja. Ez a racionális pszichoterápiák (behaviorizmus, kognitív terápiák) útja. Némelyik módszer pl. a hipnózis mindkét utat bejárhatja.

NEGYEDIK TÉVHIT:

Az önismeret megnövekedése lelkileg csakis pozitív változásokat hozhat.


Sajnos igen gyakran az önismereti útra indulók nem számolnak azzal, hogy törekvésük saját karakterhibáik, nem ok nélkül elfojtott egyéb negatívumaik felszínre kerüléséhez vezethet.

A lelki tükör nem csak a szépet mutatja.  Kalkulálnak-e ezzel a felismeréssel?

Számítanak-e az önmaguk elviselését segítő illúziók széttörésére?  Nem lehetséges, hogy olyasmit keresnek, amit nem akarnak megtalálni?

Amikor pedig egy önismereti elmélyedés csakis pozitív értékeket tár fel, akkor bizonyosra vehetjük, hogy nem az önmegismerés, hanem a módszeres önbecsapás esete áll fenn.

Válaszoljunk őszintén:

Élhetünk-e az illúziók hazugsága nélkül?

Kívánunk-e magunk számára egy tiszta, fehér fényben ragyogó világot, ahol nincs pihentető árnyék, ahol nem lehet elbújni semmi elől, ahol nincs értelme megvalósíthatatlannak tűnő álmokat álmodni?


ÖTÖDIK TÉVHIT:

A lélektani tudást elsajátítjuk, harmonikusabbá teszi az életünket, könnyebben birkózunk meg a saját lelki problémáinkkal.

Már maga a lélek tudorainak magánélete is sokszor rácáfol erre.

De a válasz hasonló ahhoz, mint Hegelé, amikor megkérdezték: nevezetesen: a logika megtanulása logikusabbá teszi-e a gondolkodást?

Azt felelte:  ” körülbelül annyira, mint amennyire az emésztés fiziológiájának az ismerete megjavítja az emésztést…

Nos, akkor: kegyes hazugságok…. magunknak? Másoknak?

Vagy kegyes igazmondások…. magunknak? Másoknak?

 

Vigyázz! A hegy varázzsal van tele,
s ha tán lidérc mutatja, hol az út,
csak menj tovább, és ne gondolj vele.

(Thomas Mann: A varázshegy)

Forrásirodalom:  C.G.Jung,  S.Freud, P.Popper

Suri Éva

Suri Éva

szerző, szerkesztő, tréner

Egy vagyok közületek. Néha gondolkodom is, néha filozofálgatok, néha értetlenkedek….néha megírom provokatív gondolataimat is ebben a magazinban. Nem fogadok el fenntartás nélkül mindent amit látok, hallok és olvasok. Húsz éve tanulmányozom az emberi viselkedést, a magatartást, választ keresve a miértekre. Ezt a magazint azért hoztam létre, hogy fejleszd magad, megtanuld, hogy mi kell ahhoz, hogy sikeresebb legyél. Akár a magánéletedben, akár a vállalkozásodban. Nem a megszokott módon, hanem mást másként csinálva. Bővebb infót itt találsz rólam.

Tényleg csak az tud csak érvényesülni, sikeres lenni, akinek nagy arca van?

Tényleg csak az tud csak érvényesülni, sikeres lenni, akinek nagy arca van?

Egy külső szemlélődő számára úgy tűnik….azért van némi valóságalapja is.

Egyre többször találkozom azzal a kijelentéssel, hogy az introvertáltak “betegek”.

Balgaság.

Ebben a bejegyzésben megpróbálom tárgyilagosan elemezni a kétféle személyiségtípust. Azon kívül egy kicsit védelmembe venni a mostanában oly sokat támadott introvertáltakat.

Attól, hogy az embereknek csak cca. 30 %-át teszik ki, még ugyanolyan értékesek, mint az extrovertáltak. Sőt. Az igazi híres feltalálók, innovátorok, színészek, kutatók, Nobel-díjasok zömét is az introvertáltak adják. Csak példaként álljon itt: Warren Buffett, Bill Gates, Einstein, Steve Jobs, Tom Hanks, Julia Robert, Kim Basinger, Gandhi, Meryl Streep. Akkor miről beszélünk?

Először is nézzük meg milyenek vagyunk is valójában, és bontsuk le a sztereotípiákat.

1921-ben megjelent Jung a Lélektani típusok című személyiségtipológiával foglalkozó munkája, amelyben többek között bevezette az extrovertált (kifelé forduló) és introvertált (befelé forduló) típusok fogalmát, ő magát az utóbbiba sorolta.

Jung a személyiség legfőbb tényezőjének tekintette az introverzió és extroverzió fogalmát. Az introvertáltak a gondolatok és érzések belső világára figyelnek, míg az extrovertáltakat az emberek, a külső világ és az események vonzzák. Az introvertáltak akkor töltődnek fel energiával, ha egyedül vannak, az extrovertáltak energiáját viszont a társas élet tölti fel.

Az extrovertáltak, ha társaságban vannak, tele vannak energiával, de egyedül nem érzik jól magukat. Unatkoznak, ha nincs társaságuk. Ha magára hagysz egy extrovertált embert, garantálom, hogy két perc múlva a mobiljáért fog nyúlni. Ezzel szemben egy introvertáltnak két óra aktív társasági élet után szüksége van némi egyedüllétre, hogy feltöltődjön, mert a sok ember és esemény lemeríti őket.

Ez nem antiszociális. Nem a depresszió jele.  Az introvertáltak számára az az idő, amit egyedül, a saját gondolataikkal töltenek olyan pihentető, mint az alvás, vagy olyan frissítő, mint az evés.

Nem arról van szó, hogy közömbösek vagy nem szeretnek nyitni az emberek felé, inkább arról, hogy megválogatják, hogy kinek nyílnak meg, illetve a hallgatást sokkal fontosabbnak tartják a beszédnél. Elsősorban közeli barátokkal vagy a családjukkal szeretnek lenni.

Introvertáltnak lenni nem rosszabb vagy jobb, mint extrovertáltnak, csak más.

Mai rohanó, csili-vili harsányságban pörgő világunkban, ahol a dinamizmus, a lendület a „menő”, tűnhet úgy, hogy  nyerőbbek az extrovertált emberek, hiszen a fenti jellemzők rájuk sokkal jobban igazak, mint az introvertált társaikra.

A mai „információ-nasizós”, ide-oda kapkodó, könnyen, gyorsan változó világunkban úgy tűnik, hogy az elmélyült gondolkodásra, a  megfontoltabb változásra, változtatásra, a csendre már semmi szükség. A leggyakrabban sugárzott ideál: a sürgő-forgó, izgő-mozgó, 24 órában élő, folyton készenlétben levő, telefonáló, facebookozó, sokat fogyasztó, intenzív, önmagát előtérbe helyező vagy a munkahely „kihívásai közt” megélő emberről szól. Ezzel szemben aki nem ilyen, az valahogy más elbírálás alá esik olyan helyzetekben is, amikor pedig ez teljesen indokolatlan.

Az introvertáltak védelmében álljunk meg egy pillanatra, és ízlelgessük ezeket a gondolatokat. Az, hogy valaki talán lassabbnak tűnik, elmélyültebb, csendesebb, többet él „belül”, mint „kívül” (azaz introvertált) nem jelent egy csomó mindent. Nem jelenti azt, hogy nem friss, hogy nem értékes, hogy nem figyelemreméltó. Azt sem jelenti, hogy arrogáns, azt sem, hogy embergyűlölő és azt sem, hogy szerény vagy antiszociális, esetleg önbizalomhiánya volna. És éppen ebben rejlik az introvertáltak nehézsége, hiszen érezhetik úgy, hogy – az önérvényesítési nehézségeik miatt – kevesebb odafigyelést, elismerést kapnak, mint extrovertált társaik, ráadásul egy csomó helyzetben, témában félre is értik őket.

Alapvetően töprengő típusúak, akik nem szívesen kerülnek rivaldafénybe. Kínosan érzik magukat, ha ismeretlenekkel teli társaságban vannak. Inkább gondolkodnak, mint beszélnek vagy cselekednek. Csendesek, megfontoltak, minden nap szükségük van az önmagukkal töltött időre is.

Kedvelik az egyedüllétet, bár nem szeretik a magányt és a mélyebb kapcsolatokat keresik.

Szeretik a mély beszélgetéseket, és untatja őket a felületes fecsegés.

Nagyon érzékenyek, azonban nem szívesen osztják meg bárkivel a gondolataikat, érzéseiket. Az introvertált emberek számára jobban számít egy barátság minősége, mint a mennyisége. Éppen ezért  kevesebb, de mélyebb barátsággal rendelkeznek.

Az extrovertáltak, a végtelen étvágyukkal a beszédre és a figyelemre a társasági életet is uralják, – beleértve  az online jelenlétet is – így ők szabják meg az elvárásokat. Extrovertált társadalmunkban az a normális, ha valaki kedveli a társaságot, ez az öröm, magabiztosság, és a vezetői képesség jele.

Az extrovertáltak uralják a közéletet,a politikusok is mind az extrovertált személyiségtípusból kerülnek ki. Felmerül a kérdés: vajon hasznára válik ez nekünk?  Ha az introvertáltak irányítanánk a világot, akkor kétség kívül egy nyugodtabb, ésszerűbb, és békésebb hely lenne. Ahogy Coolidge mondta, “Nem veszitek észre, hogy a problémáink 4/5-de megszűnne, ha leülnénk és nyugton maradnánk?”

Az extrovertáltakat jószívűnek, együtt érzőnek tartják, olyan embernek, aki tele van élettel. A “társas lény” jelző dicséretnek számít. Ezzel szemben az introvertáltakat olyan jelzőkkel illetik mint “tartózkodó”, “magányos”, “zárkózott”, “hallgatag”, “magának való” – kicsinyes, negatív szavakkal, amik a lelki szegénységre, és az egyéniség hiányára utalnak.  Ez hatalmas badarság.

„Az introvertáltakat megzavarja az extrovertáltak hangos gondolkodása. Nem szólnak érte, csak összeszorítják a fogukat, és magukban átkozódnak.” – írta Tomas P. Crouser egy új könyve kapcsán. Pontosan így van.

A legrosszabb az egészben, hogy az extrovertáltaknak fogalmuk sincs, mennyi szenvedést okoznak az introvertáltaknak. Néha, egy extrovertálttal történő üres fecsegés közben, elgondolkodnak  azon, hogy az extrovertáltak egyáltalán hallják, amit mondanak? Vagy csak beszélnek, beszélnek és nem mondanak semmit?

Ennek ellenére igyekeznek higgadtak maradni, és tűrni, csak remélik, hogy egy nap majd megváltozik a helyzetük, és nem lesz majd illetlenség azt mondani:

“Introvertált vagyok. Te is egy csodálatos ember vagy, és nagyon kedvellek, de most légy szíves fogd be már végre a szád.”

Mi jellemző még rájuk?

Általában jobban teljesítenek, ha egyedül vannak és nagyon jó megfigyelők. Szeretnek emberek között lenni, de a társaságban inkább visszahúzódnak és hallgatnak másokat. De ezt nem azzal a céllal, hogy megítéljék őket, hanem hogy jobban megismerjék és megértsék az embereket. Szeretik megválogatni, hogy kivel lépnek kapcsolatba.

Bár kevesebb időt töltenek társaságban, de sok ötletük van mivel töltsék el az időt – így ritkán unatkoznak. Nem félnek egyedül idegen helyekre menni, akár másik országba is elutazni. Kalandnak fogják fel és örülnek annak, hogy így a döntéseiket nem befolyásolhatja senki.

Írásban jobban fejezik ki magukat és érzéseiket, mint beszélgetés közben. Ezt bizonyítandó, hogy egyre több olyan fórum, oldal, blog létezik, ahol az introvertáltak jelennek meg, fantasztikus írásukkal védelmezik és pallérozzák személyiségtípusukat.

Az utóbbi időben sok kutatás folyt az introvertált emberek szokásait és igényeit illetően.


Bizonyított tény, és az agyról készített felvételek azt is bebizonyították, hogy az introvertáltak másképp dolgozzák fel az környezetük felől jövő információt, mint a többi ember .

Az extrovertált emberek ingeréhesebbek, mert a gátlási folyamataik erősebbek és gyorsabbak az izgalmi folyamataiknál, így erősebb ingerekre van szükségük ahhoz, hogy az idegrendszer izgalmi állapota kialakuljon.
Az introvertált embereknél viszont az izgalmi folyamatok az erősebbek és gyorsabbak a gátlási folyamatoknál. Vagyis kevesebb és gyengébb ingerektől is eltelítődnek, hamarabb betelik náluk a pohár, ezért kerülik az ingereket

Az információ áramlás az agyi idegpályákban az introvertáltaknál hosszabb, több agyi terület érint, és ez teszi lehetővé a nyugodt, megfontolt gondolkodásmódot és az ebből fakadó döntéseket.

Míg az extrovertáltaknál ez az idegi pálya rövidebb, elősegítve a gyors vagy akár impulzív döntéseket.

Két erős vegyi anyag található az agyban: a dopamin és az acetilkolin, amely rendkívüli hatással van a viselkedésünkre.

A dopamin az azonnali cselekvésre, a boldogságérzetre buzdít fel.  Az extrovertáltaknak erre egyre több szükségük van, mivel dopamin az éltető erejük.

Míg az introvertáltak érzékenyebbek a dopaminra, az ő agyuk leginkább az acetolkolinból kér többet, hisz ez nyújtja számukra a megfelelő nyugodtságot, higgadtságot.

Forrás: http://bit.ly/2ir5Wjq

Az introvertált szót gyakran lekicsinylő legyintéssel ejtjük ki, sőt szinte szitokszónak számít. A nyugati társadalmak alapvetően az extrovertáltságot dicsőítik, a közéletet ennek megfelelően az extrovertáltak uralják.

A témát a közbeszédbe egy könyv és egy nagy sikerű TED-előadás formájában is bedobó Susan Cain (maga introvertált) meglehetősen aggasztó gondot lát abban, hogy az extrovertáltság egyfajta elnyomó ideológiává vált, és kiszorítja az emberek introvertált tömegeit egy olyan tulajdonság miatt, amely a személyiségük lényegét képezi.

Jung gondolatát követve,  még azt is megkockáztatnám, hogy az életkor előrehaladásával, a körülmények változásával az extrovertált személyiségűek is válhatnak introvertálttá.
De nem minden fehér és fekete.
Maga Jung is elismeri, hogy nincs tisztán introvertált és extrovertált típus, azt is megjegyezte egy Lars Larsen nevű pszichológus professzor, hogy az emberek többsége ambivertált, ami azt jelenti, hogy ennek a felosztásnak a közepén helyezkedik el.

A különféle tesztek -többek között a Myers-Briggs teszt is – azt bizonyítják, hogy mindenkiben ott rejtőzik mindkét személyiségtípus. De csak rejtőzködik!

Hogy milyen arányban? És melyik oldal kerül előtérbe?

Nos, nézzünk körül a környezetünkben, és rá fogunk jönni. S nem csak a szűkebb és személyes környezetünkben, hanem vizsgálódjunk egy kicsit az online térben is.

Vajon mi okozza, hogy a domináns személyiségjegyünk győzedelmeskedjen? Jó kérdés.

Legközelebb  írok még ebben a témában.

Mint említettem Jung 1920-ban írta meg a személyiség elméletét, ami  jelenleg is a modern pszichológia alapja. Az eltelt 97 év óta az emberi viselkedés, személyiség, számos változáson ment keresztül. Ezt sem hagyhatjuk figyelmen kívül. Úgy tűnik az evolúció nem tud lépést tartani a felgyorsult technikai világunkkal.

De minden lehetséges.

Annál is inkább, mert ez a fajta besorolás nem életstílus, hanem beállítottság kérdése is, tanult vagy hozott viselkedésminta. Netán örökletes hajlam.

Fiatalabb koromban az extrovertáltak népes táborát növeltem, azonban az évek múlásával egyre inkább tudatosult bennem, hogy egyik típusba sem tartozom.

Akkor vajon hová helyezzem el magamat?

A kérdést körbejárva rájöttem, hogy egy tipikus ambivertált személyiség lettem. Nem okoz gondot, ha társaságban vagyok, ha nyilvános előadást, tréninget kell tartanom…. de: egyre többet szeretek egyedül lenni, elvonulni, csendben gondolkodni, írni, filozofálgatni.

Mostanra érzem azt, hogy mindkét felem egyensúlyban van.

A lényeg nem az, hogy valaki introvertált vagy extrovertált, hanem az ebből fakadó jellem.

Ezek voltak a tények. A tudomány által igazolt száraz tények.  És akkor még nem beszéltünk a lélekről. Az ember komplex személyiségéről. A mindkét személyiségtípushoz tartozó lélek rezdüléseiről.

Azonban ami a legfontosabb: mindenkinek joga van hűnek lenni önmagához és egyben tisztelni a másik személyiségét.

Suri Éva

Suri Éva

tréner, szerző, szerkesztő

Egy vagyok közületek. Néha gondolkodom is, néha filozofálgatok, néha értetlenkedek….néha megírom provokatív gondolataimat is ebben a magazinban. Nem fogadok el fenntartás nélkül mindent amit látok, hallok és olvasok. Húsz éve tanulmányozom az emberi viselkedést, a magatartást, választ keresve a miértekre. Ezt a magazint azért hoztam létre, hogy fejleszd magad, megtanuld, hogy mi kell ahhoz, hogy sikeresebb legyél. Akár a magánéletedben, akár a vállalkozásodban. Nem a megszokott módon, hanem mást másként csinálva. Bővebb infót itt találsz rólam.

HTML Snippets Powered By : XYZScripts.com