Az énkép olyan fontos téma, amit lehetetlen megkerülni.

Mivel alapjaiban határozza meg lelkiállapotunkat és végső soron az életünket is.

Az első dolog, amit tisztán kell látnunk, hogy az énkép szó által jelölt fogalom valójában nem létező személyes konstruktumunk.

Amit énképnek nevezünk, az egy a fejünkben-lelkünkben kreált összbenyomás önmagunkról, amely a valóságban nem létezik. A probléma sok esetben éppen ott kezdődik, hogy létezőként tekintünk rá, azonosulunk vele, és ettől kezdve a rabjává válunk, és meghatározza tetteinket, gondolatainkat, érzelmeinket.

Az énkép már kicsi gyerekkorban kialakul, közvetlenül azután, hogy egónk kikristályosodik, vagyis elkezdjük különálló személyként megélni önmagunkat. Az ego megélése óhatatlanul magával hozza azt, hogy annak valamilyennek lennie kell.

Egy ember nem lehet semmilyen, egy dolog nem lehet semmilyen, a világ nem lehet semmilyen – mindent valamilyennek címkézünk. Ez az ego világában csak így működhet. A tartalomhoz minden esetben minőséget rendelünk hozzá. Ez a minőség lehet pozitív és negatív is, de valamilyennek lennie kell.

Ez az emberi elme törvénye, képtelenek vagyunk másként gondolkodni.

Amikor tehát a gyermek öntudatára ébred, mint a szivacs a vizet, kezdi magába szívni a környezetében jelen levő hatásokat. A környezete (szülők, testvérek, rokonok, szomszédok, idegenek) reakcióiból megtanulja, hogy mi milyen. Elkezdi kötni a minőséget a tartalmakhoz.

És olyan minőséget, amilyet megtanítanak neki! Azért lesznek számára kedves dolgok, kedvenc ételek, mert a család számára is az. És azért fogja utálni az egeret, a pókot, mert a családtagok ezekre negatív reakciókat adnak.

És így jutunk el az énkép témájához. Ugyanis a környezet nemcsak a környezetünkben levő dolgokat fogja címkézni, hanem a mi tetteinket, gesztusainkat, megnyilvánulásinkat is – ezeken keresztül pedig a személyiségünket.

Így mások reakciói alapján megtanuljuk azt is, hogy mi magunk milyenek vagyunk. Szeretetre méltóak, visszataszítóak, szerencsétlenkedők, okosak, buták, önzők, szívtelenek….stb.

Lassan kialakul egy többé-kevésbé szilárd képünk arról, hogy mi milyenek vagyunk, és ettől kezdve óhatatlanul úgy fogunk viselkedni, hogy az ennek a képnek megfeleljen.

Hiszen hogyan is viselkedhetnénk másképpen, ha egyszer “olyanok vagyunk”. Megtörténik tehát az azonosulás az énképünkkel, és a továbbiakban bizonyos értelemben a foglyaivá leszünk, mert azon keresztül határozzuk meg önmagunkat.

Ez nem jelenti azt, hogy ezek valamilyen szinten nem írhatóak felül.

Egész életünkben érnek bennünket hatások, és ezek mindegyike formál bennünket.
Az énképünket is. Tehát van esély a változásra, de tény, hogy a gyermekkori élmények nagyon erősen meghatározzák a jövőnket.

Az egyszer kialakult énkép erősen tartja magát, makacsul ellenáll a változásnak. Ez éppen azért van így, mert egónk részévé vált, és ezen keresztül határozzuk meg, azonosítjuk önmagunkat.

Meghatározzák jellemünket, viselkedésünket, gondolkodásunkat és érzelemvilágunkat.

Az énkép és a szerepeink hordozója és egyben személyiségünk alapja az ego.

A mindennapi életben egocentrikusnak nevezzük azt az embert, aki önző, csak önmagával törődik, figyelme saját énje felé fordul. Pszichológiai szaknyelvben ezt a szót ennél tágabb értelemben használjuk, és kijelenthetjük, hogy alapvetően mindannyian egocentrikusak vagyunk.

Ki jobban, ki kevésbé, de az emberi természetből adódik, hogy önmagán keresztül szűr meg minden hatást, ingert, információt.

Gondolj bele:

nem tudsz mások szemével nézni, mások fülével hallani, mások elméjével gondolkodni, csak a sajátoddal. Be vagyunk zárva önmagunkba, és így énünk óhatatlanul rányomja bélyegét mindenre, amit tapasztalunk, átélünk. Ezért van az, hogy minden ember egy külön világ, és ugyanazt a dolgot egészen másképpen ítélhetjük meg.

A témának hatalmas irodalma van, már az ókori filozófusok is felismerték, hogy az ego minden problémánk alfája és omegája. Én most nem kezdek bele filozófiai fejtegetésekbe, viszont meg kell említenem röviden, mert nagyon lényeges tudnunk arról, hogy egocentrikus emberi természetünk miként áll lelki problémáink hátterében.

Nézzük, mik az ego legjellemzőbb vonásai:

Az ego teremti meg a határainkat azáltal, hogy megkülönböztet bennünket másoktól.

Az “én én vagyok, más pedig más” tudása neki köszönhető. Amikor a gyermek megszületik, még nincs éntudata, nem éli meg saját különálló voltát, határait, egy egységet alkot az anyával és tulajdonképpen az egész világgal.

Aztán fokozatosan kikristályosodik az egója, és ezzel kialakulnak személyiségének határai is. Kiszakad a világ egységéből, és ettől kezdve annak darabjaként éli meg önmagát.

Az ego emel falakat közénk azáltal, hogy csak saját nézőpontunkból tudjuk szemlélni és megítélni a dolgokat.

Kellő empátiás készséggel figyelembe vehetjük ugyan mások szempontjait is, de alapvetően mindig önmagunkból indulunk ki. Az egónak ez a tulajdonsága nagyon sok emberi egyet nem értésért, vitáért, veszekedésért, megbántásért felelős.

Esetünkben a harmadik jellemzője a legfontosabb:

az egó tesz sebezhetővé bennünket.

Mégpedig azáltal, hogy felületet ad a problémáknak, a kritikáknak, a megbántásnak. A sértődékeny emberre azt mondjuk, hogy “mindent könnyen magára vesz”. Nos, éppen ez a “magára vétel” az ego megnyilvánulása. Ebből pedig egyenesen következik, hogy minél erősebben uralkodik bennünk az egónk, annál érzékenyebbek, megbánthatóbbak, támadhatóbbak és sebezhetőbbek vagyunk.

Akkor most áldás vagy átok az ego?

Tulajdonképpen minden problémánk és sikerességünk alfája és omegája az ego.

Nagyon sok keleti bölcselet beszél erről, és arra tanít, hogy hogyan “győzzük le önmagunkat”, hogy visszatalálhassunk a teljességbe, az ősegységbe, ahol nincs “én és te”, nincs “külön”, nincsenek határok, így aztán problémák, konfliktusok, bajok sincsenek.

Ez az állapot azonban az átlagember számára nagyon távoli és megfoghatatlan.

Itt nem is célunk, hogy ilyen magasságokba emelkedjünk.

Az ego kialakulása, megléte, megélése természetes, és csak így tudunk megfelelően funkcionálni a világunk sokszor durva feltételei között.

Ezért nincs is ezzel semmi probléma, egészen addig, amíg elviselhetetlen lelki szenvedést nem okoz. Ha az egónk uralma azonban túlságosan erős, akkor bizony szenvedhetünk tőle, és foglalkoznunk kell vele, mert más oldalról megközelítve a problémát, nem érhetünk el komolyabb eredményeket.

Suri Éva

Suri Éva

tréner szerző, szerkesztő

Egy vagyok közületek. Néha gondolkodom is, néha filozofálgatok, néha értetlenkedek….néha megírom provokatív gondolataimat is ebben a magazinban. Nem fogadok el fenntartás nélkül mindent amit látok, hallok és olvasok. Húsz éve tanulmányozom az emberi viselkedést, a magatartást, választ keresve a miértekre. Ezt a magazint azért hoztam létre, hogy fejleszd magad, megtanuld, hogy mi kell ahhoz, hogy sikeresebb legyél. Akár a magánéletedben, akár a vállalkozásodban. Nem a megszokott módon, hanem mást másként csinálva. Bővebb infót itt találsz rólam.

HTML Snippets Powered By : XYZScripts.com