Vajon miért burjánzik az önismereti kérdésekkel foglalkozó tanácsadók népes hada?

Posted on Posted in Blog, Önismeret

Az embereket ősidők óta foglalkoztatja önmaguk megismerése. Mind a mai napig. Vajon mi űzi és hajtja az embereket?

A régen letűnt kultúrák sem nélkülözték, a miénk sem.
Művelték e mesterséget sámánok, vajákosok, álomfejtők, ördögűzők, papok, filozófusok, orvosok, próféták, jósok……
A módszerek látszólag különbözőek voltak, de tulajdonképpen más kultúra más kifejezésmódján, más aspektusból, de mindig ugyanaz hangzott el, és visszhangzik mind a mai napig az, amit olyan pontosan fogalmazott meg a delphoi jósda jelmondata:

Gnóthi szeauton – Ismerd meg önmagad.

Az emberek kíváncsiak voltak a jövőjükre nézve, és tudni akarták milyen sors vár rájuk.
Ismerd meg önmagadat, és tudni fogod a sorsodat. Mert a sorsod te vagy.

Nem külső erők uralkodnak rajtad, az istenek benned vannak, és jellemed, személyiséged alakítja, formálja a jövődet. Változtass magadon, és változni fog a sorsod is. Fogadd el magadat, és el tudod majd fogadni a sorsodat is.
Ez a gnóthi szeauton igazi értelme.

 

Más a kultúránk, más a nyelvünk, mások a szempontjaink, a módszereink, de a lényeg azonos.
Tudományos kutatások sok rejtett rugóját és okát tárták már fel az emberi viselkedés bonyolult szerveződésének, de a szubjektív problémák ugyanazok maradtak.


Ki vagyok én?

 

Hol a helyem a világban, az emberi kapcsolatok szövevényes rendszerében?

  • Miért vagyok boldogtalan, miért rossz a közérzetem, miért nem tudom kibontakoztatni a képességeimet, miért keveredem újra és újra hasonló konfliktusokba?
  • Miért nem szeretnek úgy és annyira, ahogy én igényelném, miért nem tudok én úgy szeretni, miért ér annyi kudarc és bántás?

 

Egyáltalán mit érek én?

  • Miért nyomasztanak félelmek, bűntudatok?
  • Miért nem tudok úgy élni, mint a többi ember – akik látszólag oly könnyen haladnak az élet útján.
    Kérdések, kérdések….

 

De a kérdezés már eredmény!

Mindenesetre tovább vezet, mint önmagunk tömjénezése és a környezet vádolása.


Nagyon fontos, ne feledjük!

Az önmagával vívódó, elégedetlen, helyzeteivel küszködő ember pszichésen egészséges!

Sőt!

A belső küzdelmei éppen az egészségéből, a problémalátásából, a változás és a változtatás igényéből fakadnak!

Ezek az erőfeszítések közé tartozik az ember belső vívódása önmagával, kínlódásai azon a fejlődési úton, amit végigjár.
De az egyenlethez az is hozzátartozik, hogy gyakran elkényelmesedünk önmagunk faragásában és nevelésében, ellustulunk emberi kapcsolataink ápolásában.
Kikerüljük a kényes és feszült helyzeteink megoldását.
Néha ez kompromisszumokra, szkepticizmusra, cinizmusra való hajlandóságunkban is megmutatkozik.
Jobb egy – két tabletta beszedésével, erőfeszítés nélkül csökkenteni idegességünket, mint kemény munkával végigjárni egy önismereti utat, hogy saját erőnkből ismerjük meg feszültségeink okát, és jussunk túl rajta.


Sokkal egyszerűbb tanácsot kérni valakitől, mint vállalni a döntés felelősségét!

Ezért éli reneszánszát az ilyen-olyan területen tevékenykedő „tanácsadók” hada. Rengeteg önjelölt, a tutit megmondó tanácsadó vállal fel olyan területet, amely súlyos károkat okoz, hamis illúziókba kergeti a hozzá fordulókat.

 

Azonban a másik embertől kapott tanács, ami egy másik ember élményvilágából, érték rendjéből származik, vajon a saját énünktől nem idegen-e?
Vagy inkább megfizetjük ennek az árát, csak hogy másra tudjuk hárítani a felelősséget, a belső terheinket?

 

Egyszerűbb panaszkodni, mint kiverejtékezni a megoldást?

Nem jobb-e lépésről-lépésre kitaposni a saját hiteles utunkat, legyen ez az út bármilyen keskeny ösvény is….de ez valóban a miénk!

Csak akkor meríthetünk bátorságot ahhoz, hogy őszintén szembenézzünk önmagunkkal, ha el tudjuk fogadni magunkat. Az összes fájó, kedvezőtlen, negatív tulajdonságunkkal, viselkedésünkkel együtt.
Csak ezen az elfogadáson belül kísérelhetjük meg, hogy változni próbálunk.


Az elfogadás valódi értelme:

  • Nem jelent belenyugvást abba, amibe nem lehet belenyugodni .
  • Az elfogadás higgadt és elemző tudomásulvételt jelent, a valóság ( a mi valóságunk) tiszteletét, legyen az bármilyen, talán éppen olyan, hogy változtatni akarunk rajta.
  • Az elfogadás tehát megismerést eredményez. Saját magunk jobb megismerését, és éppen ezért válhat a továbblépés kiindulópontjává.

Önmagunk felvállalása híján még a szembenézésig sem juthatunk el, inkább becsapjuk magunkat.
És az ember olyan könnyen hazudik önmagának….. nem kell félnie a leleplezéstől.
De az ember kíváncsi is, hajtja őt előre a megismerés örök szomjúsága.
Ez a megismerési vágy évezredek óta nem csak a külvilágra, hanem az ember belső világára is irányul.
Ki vagyok én?
Ez a kérdés fontos hajtó erő az ember lázadó elégedetlensége önmagával szemben, fejlődési igénye, netán saját boldogtalansága szempontjából. Vágya önmagával és a világgal való harmóniára.


Ha megrajzolhatnánk egy tökéletesen kiegyensúlyozott ember ideális képét, vajon mit mondhatnánk el róla?

  • Képes arra, hogy tehetségének, képességének megfelelően produkáljon tanulásban, a munkájában, a hivatásában.
  • Képes arra, hogy jól érezze magát a világban; képes életörömre, képes élvezni az élet által nyújtott lehetőségeket: az evést, a munkát, a pihenést, a szerelmet, a kultúrát…… stb.
  • Képes arra, hogy jó közérzete megteremtése során ne zavarja, ne tegye tönkre más emberek életét, mindez ne mások rovására történjen. Tehát képes a szociális beilleszkedésre.

Nem túl sok ez?
Mindenesetre kevesen mondhatják el magukról, hogy így élnek. De valószínűleg így szeretnének élni.
Ezért vagyunk manapság is tanúi annak, hogy az önmegismerés és az önnevelés iránt egyre fokozódó szellemi éhség nyilvánul meg.

A kérdés csak az, hogy kinek a kezébe tesszük le az életünket….

Köszönöm kedvelésed és a megosztásodat!
Share on Facebook6Share on Google+0Tweet about this on TwitterShare on LinkedIn1

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.