Tényleg csak az tud csak érvényesülni, sikeres lenni, akinek nagy arca van? Avagy az extrovertáltaknak áll a világ?

Posted on Posted in Blog

Egy külső szemlélődő számára úgy tűnik….azért van némi valóságalapja is.

Egyre többször találkozom azzal a kijelentéssel, hogy az introvertáltak “betegek”.

Balgaság.

Ebben a bejegyzésben megpróbálom tárgyilagosan elemezni a kétféle személyiségtípust. Azon kívül egy kicsit védelmembe venni a mostanában oly sokat támadott introvertáltakat.

 

Attól, hogy az embereknek csak cca. 30 %-át teszik ki, még ugyanolyan értékesek, mint az extrovertáltak. Sőt. Az igazi híres feltalálók, innovátorok, színészek, kutatók, Nobel-díjasok zömét is az introvertáltak adják. Csak példaként álljon itt: Warren Buffett, Bill Gates, Einstein, Steve Jobs, Tom Hanks, Julia Robert, Kim Basinger, Gandhi, Meryl Streep. Akkor miről beszélünk?

Először is nézzük meg milyenek vagyunk is valójában, és bontsuk le a sztereotípiákat.

1921-ben megjelent Jung a Lélektani típusok című személyiségtipológiával foglalkozó munkája, amelyben többek között bevezette az extrovertált (kifelé forduló) és introvertált (befelé forduló) típusok fogalmát, ő magát az utóbbiba sorolta.

Jung a személyiség legfőbb tényezőjének tekintette az introverzió és extroverzió fogalmát. Az introvertáltak a gondolatok és érzések belső világára figyelnek, míg az extrovertáltakat az emberek, a külső világ és az események vonzzák. Az introvertáltak akkor töltődnek fel energiával, ha egyedül vannak, az extrovertáltak energiáját viszont a társas élet tölti fel.

Az extrovertáltak, ha társaságban vannak, tele vannak energiával, de egyedül nem érzik jól magukat. Unatkoznak, ha nincs társaságuk. Ha magára hagysz egy extrovertált embert, garantálom, hogy két perc múlva a mobiljáért fog nyúlni. Ezzel szemben egy introvertáltnak két óra aktív társasági élet után szüksége van némi egyedüllétre, hogy feltöltődjön, mert a sok ember és esemény lemeríti őket.

Ez nem antiszociális. Nem a depresszió jele.  Az introvertáltak számára az az idő, amit egyedül, a saját gondolataikkal töltenek olyan pihentető, mint az alvás, vagy olyan frissítő, mint az evés.

Nem arról van szó, hogy közömbösek vagy nem szeretnek nyitni az emberek felé, inkább arról, hogy megválogatják, hogy kinek nyílnak meg, illetve a hallgatást sokkal fontosabbnak tartják a beszédnél. Elsősorban közeli barátokkal vagy a családjukkal szeretnek lenni.

Introvertáltnak lenni nem rosszabb vagy jobb, mint extrovertáltnak, csak más.

Mai rohanó, csili-vili harsányságban pörgő világunkban, ahol a dinamizmus, a lendület a „menő”, tűnhet úgy, hogy  nyerőbbek az extrovertált emberek, hiszen a fenti jellemzők rájuk sokkal jobban igazak, mint az introvertált társaikra.

A mai „információ-nasizós”, ide-oda kapkodó, könnyen, gyorsan változó világunkban úgy tűnik, hogy az elmélyült gondolkodásra, a  megfontoltabb változásra, változtatásra, a csendre már semmi szükség. A leggyakrabban sugárzott ideál: a sürgő-forgó, izgő-mozgó, 24 órában élő, folyton készenlétben levő, telefonáló, facebookozó, sokat fogyasztó, intenzív, önmagát előtérbe helyező vagy a munkahely „kihívásai közt” megélő emberről szól. Ezzel szemben aki nem ilyen, az valahogy más elbírálás alá esik olyan helyzetekben is, amikor pedig ez teljesen indokolatlan.

Az introvertáltak védelmében álljunk meg egy pillanatra, és ízlelgessük ezeket a gondolatokat. Az, hogy valaki talán lassabbnak tűnik, elmélyültebb, csendesebb, többet él „belül”, mint „kívül” (azaz introvertált) nem jelent egy csomó mindent. Nem jelenti azt, hogy nem friss, hogy nem értékes, hogy nem figyelemreméltó. Azt sem jelenti, hogy arrogáns, azt sem, hogy embergyűlölő és azt sem, hogy szerény vagy antiszociális, esetleg önbizalomhiánya volna. És éppen ebben rejlik az introvertáltak nehézsége, hiszen érezhetik úgy, hogy – az önérvényesítési nehézségeik miatt – kevesebb odafigyelést, elismerést kapnak, mint extrovertált társaik, ráadásul egy csomó helyzetben, témában félre is értik őket.

 

Alapvetően töprengő típusúak, akik nem szívesen kerülnek rivaldafénybe. Kínosan érzik magukat, ha ismeretlenekkel teli társaságban vannak. Inkább gondolkodnak, mint beszélnek vagy cselekednek. Csendesek, megfontoltak, minden nap szükségük van az önmagukkal töltött időre is.

Kedvelik az egyedüllétet, bár nem szeretik a magányt és a mélyebb kapcsolatokat keresik.

Szeretik a mély beszélgetéseket, és untatja őket a felületes fecsegés.

 

Nagyon érzékenyek, azonban nem szívesen osztják meg bárkivel a gondolataikat, érzéseiket. Az introvertált emberek számára jobban számít egy barátság minősége, mint a mennyisége. Éppen ezért  kevesebb, de mélyebb barátsággal rendelkeznek.

Az extrovertáltak, a végtelen étvágyukkal a beszédre és a figyelemre a társasági életet is uralják, – beleértve  az online jelenlétet is – így ők szabják meg az elvárásokat. Extrovertált társadalmunkban az a normális, ha valaki kedveli a társaságot, ez az öröm, magabiztosság, és a vezetői képesség jele.

Az extrovertáltak uralják a közéletet,a politikusok is mind az extrovertált személyiségtípusból kerülnek ki. Felmerül a kérdés: vajon hasznára válik ez nekünk?  Ha az introvertáltak irányítanánk a világot, akkor kétség kívül egy nyugodtabb, ésszerűbb, és békésebb hely lenne. Ahogy Coolidge mondta, “Nem veszitek észre, hogy a problémáink 4/5-de megszűnne, ha leülnénk és nyugton maradnánk?”

 

Az extrovertáltakat jószívűnek, együtt érzőnek tartják, olyan embernek, aki tele van élettel. A “társas lény” jelző dicséretnek számít. Ezzel szemben az introvertáltakat olyan jelzőkkel illetik mint “tartózkodó”, “magányos”, “zárkózott”, “hallgatag”, “magának való” – kicsinyes, negatív szavakkal, amik a lelki szegénységre, és az egyéniség hiányára utalnak.  Ez hatalmas badarság.

 

„Az introvertáltakat megzavarja az extrovertáltak hangos gondolkodása. Nem szólnak érte, csak összeszorítják a fogukat, és magukban átkozódnak.” – írta Tomas P. Crouser egy új könyve kapcsán. Pontosan így van.

A legrosszabb az egészben, hogy az extrovertáltaknak fogalmuk sincs, mennyi szenvedést okoznak az introvertáltaknak. Néha, egy extrovertálttal történő üres fecsegés közben, elgondolkodnak  azon, hogy az extrovertáltak egyáltalán hallják, amit mondanak? Vagy csak beszélnek, beszélnek és nem mondanak semmit?

Ennek ellenére igyekeznek higgadtak maradni, és tűrni, csak remélik, hogy egy nap majd megváltozik a helyzetük, és nem lesz majd illetlenség azt mondani:

“Introvertált vagyok. Te is egy csodálatos ember vagy, és nagyon kedvellek, de most légy szíves fogd be már végre a szád.”

 

Mi jellemző még rájuk?

Általában jobban teljesítenek, ha egyedül vannak és nagyon jó megfigyelők. Szeretnek emberek között lenni, de a társaságban inkább visszahúzódnak és hallgatnak másokat. De ezt nem azzal a céllal, hogy megítéljék őket, hanem hogy jobban megismerjék és megértsék az embereket. Szeretik megválogatni, hogy kivel lépnek kapcsolatba.

Bár kevesebb időt töltenek társaságban, de sok ötletük van mivel töltsék el az időt – így ritkán unatkoznak. Nem félnek egyedül idegen helyekre menni, akár másik országba is elutazni. Kalandnak fogják fel és örülnek annak, hogy így a döntéseiket nem befolyásolhatja senki.

Írásban jobban fejezik ki magukat és érzéseiket, mint beszélgetés közben. Ezt bizonyítandó, hogy egyre több olyan fórum, oldal, blog létezik, ahol az introvertáltak jelennek meg, fantasztikus írásukkal védelmezik és pallérozzák személyiségtípusukat.

Az utóbbi időben sok kutatás folyt az introvertált emberek szokásait és igényeit illetően.

 


Bizonyított tény, és az agyról készített felvételek azt is bebizonyították, hogy az introvertáltak másképp dolgozzák fel az környezetük felől jövő információt, mint a többi ember .

Az extrovertált emberek ingeréhesebbek, mert a gátlási folyamataik erősebbek és gyorsabbak az izgalmi folyamataiknál, így erősebb ingerekre van szükségük ahhoz, hogy az idegrendszer izgalmi állapota kialakuljon.
Az introvertált embereknél viszont az izgalmi folyamatok az erősebbek és gyorsabbak a gátlási folyamatoknál. Vagyis kevesebb és gyengébb ingerektől is eltelítődnek, hamarabb betelik náluk a pohár, ezért kerülik az ingereket

Az információ áramlás az agyi idegpályákban az introvertáltaknál hosszabb, több agyi terület érint, és ez teszi lehetővé a nyugodt, megfontolt gondolkodásmódot és az ebből fakadó döntéseket.

 

Míg az extrovertáltaknál ez az idegi pálya rövidebb, elősegítve a gyors vagy akár impulzív döntéseket.

Két erős vegyi anyag található az agyban: a dopamin és az acetilkolin, amely rendkívüli hatással van a viselkedésünkre.

A dopamin az azonnali cselekvésre, a boldogságérzetre buzdít fel.  Az extrovertáltaknak erre egyre több szükségük van, mivel dopamin az éltető erejük.

Míg az introvertáltak érzékenyebbek a dopaminra, az ő agyuk leginkább az acetolkolinból kér többet, hisz ez nyújtja számukra a megfelelő nyugodtságot, higgadtságot.

 

Forrás: http://bit.ly/2ir5Wjq

Az introvertált szót gyakran lekicsinylő legyintéssel ejtjük ki, sőt szinte szitokszónak számít. A nyugati társadalmak alapvetően az extrovertáltságot dicsőítik, a közéletet ennek megfelelően az extrovertáltak uralják.

A témát a közbeszédbe egy könyv és egy nagy sikerű TED-előadás formájában is bedobó Susan Cain (maga introvertált) meglehetősen aggasztó gondot lát abban, hogy az extrovertáltság egyfajta elnyomó ideológiává vált, és kiszorítja az emberek introvertált tömegeit egy olyan tulajdonság miatt, amely a személyiségük lényegét képezi.

Jung gondolatát követve,  még azt is megkockáztatnám, hogy az életkor előrehaladásával, a körülmények változásával az extrovertált személyiségűek is válhatnak introvertálttá.
De nem minden fehér és fekete.
Maga Jung is elismeri, hogy nincs tisztán introvertált és extrovertált típus, azt is megjegyezte egy Lars Larsen nevű pszichológus professzor, hogy az emberek többsége ambivertált, ami azt jelenti, hogy ennek a felosztásnak a közepén helyezkedik el.

A különféle tesztek -többek között a Myers-Briggs teszt is – azt bizonyítják, hogy mindenkiben ott rejtőzik mindkét személyiségtípus. De csak rejtőzködik!

Hogy milyen arányban? És melyik oldal kerül előtérbe?

Nos, nézzünk körül a környezetünkben, és rá fogunk jönni. S nem csak a szűkebb és személyes környezetünkben, hanem vizsgálódjunk egy kicsit az online térben is.

 

Vajon mi okozza, hogy a domináns személyiségjegyünk győzedelmeskedjen? Jó kérdés.

Legközelebb  írok még ebben a témában.

Mint említettem Jung 1920-ban írta meg a személyiség elméletét, ami  jelenleg is a modern pszichológia alapja. Az eltelt 97 év óta az emberi viselkedés, személyiség, számos változáson ment keresztül. Ezt sem hagyhatjuk figyelmen kívül. Úgy tűnik az evolúció nem tud lépést tartani a felgyorsult technikai világunkkal.

 

De minden lehetséges.

Annál is inkább, mert ez a fajta besorolás nem életstílus, hanem beállítottság kérdése is, tanult vagy hozott viselkedésminta. Netán örökletes hajlam.

Fiatalabb koromban az extrovertáltak népes táborát növeltem, azonban az évek múlásával egyre inkább tudatosult bennem, hogy egyik típusba sem tartozom.

 

Akkor vajon hová helyezzem el magamat?

A kérdést körbejárva rájöttem, hogy egy tipikus ambivertált személyiség lettem. Nem okoz gondot, ha társaságban vagyok, ha nyilvános előadást, tréninget kell tartanom…. de: egyre többet szeretek egyedül lenni, elvonulni, csendben gondolkodni, írni, filozofálgatni.

Mostanra érzem azt, hogy mindkét felem egyensúlyban van.

A lényeg nem az, hogy valaki introvertált vagy extrovertált, hanem az ebből fakadó jellem.

Ezek voltak a tények. A tudomány által igazolt száraz tények.  És akkor még nem beszéltünk a lélekről. Az ember komplex személyiségéről. A mindkét személyiségtípushoz tartozó lélek rezdüléseiről.

Azonban ami a legfontosabb: mindenkinek joga van hűnek lenni önmagához és egyben tisztelni a másik személyiségét.

 

Köszönöm kedvelésed és a megosztásodat!
Share on Facebook13Share on Google+0Tweet about this on TwitterShare on LinkedIn2

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.