Blog

Légy büszke magadra!

Büszkeség és balítélet.

Ne ijedj meg,  nem fogom most Jane Austen “Büszkeség és balítélet” című könyvében szereplő Mr. Darcy gőgjét és dölyfösségét  elemezni.

Egészen más oldalról közelítem meg a büszkeséget, mint érzést, ami életünk mindennapjaiban kihagyhatatlan erőnek kellene lennie.

A büszkeséget sokan sokféleképpen értelmezik.

Legtöbben leginkább negatív értelmet adnak ennek az érzésnek. Keverik az egóval, az önelégültséggel, a gőggel, a kevélységgel.

Pedig a büszkeség érzése egyfajta megelégedettség, öröm, azért amit tettünk, vagy amit egy másik személy tett. Egy szülőt büszkeség tölti el, ha gyermeke sikeres, ha jól tanul, ha jól szerepel valamilyen általa választott sportban, zenében… bármiben. Vagy egyszerűen csak büszke arra, hogy van egy kis szeretni való kisember, aki az életének más tartalmat ad, aki boldoggá teszi.

father-1633655_960_720

Ettől még a legtöbb szülő nem lesz gőgös és önelégült. Még az egója sem fog az égig emelkedni.

A büszkeséget érzünk, amikor rájövünk önmagunk értékességére.

Egyfajta bizonyosság abban, hogy magunk vagy társainkkal együtt képesek vagyunk jó hatásokat okozni, célokat elérni.

Gondoljunk csak a sikeres vállalkozókra. Vajon a fal mellett kúszva folytatják tovább tevékenységüket, vagy masszív büszkeség tölti el őket, hogy jó irányba haladnak. Ennek az érzésnek a mentén tudnak további sikereket elérni.

Vagy említhetnék bárkit, aki élete során rengeteg kudarcot élt át, padlóra került, de bármilyen mély gödörbe is került mégis talpra állt.

Vajon milyen érzéseket élt át? Gyanítom, hogy a megkönnyebbülés mellett időnként a büszkeség érzése is elöntötte.

Diadalmas érzés, amit az ember önmagába vetett hite, bizonyossága és a saját, magas szintű jóra törekvése váltott ki.

Ez olyan önbecsülés, amit az eredmény igazol vissza.

Megalapozott a büszkeség.

Az élet bármely területéről lehet példát venni.

Bárki, aki nehézséggel küzd, de érzi magában az erőt, hogy képes legyőzni azt.

Büszke lehet magára bárki, aki olyan dolgot tett, ami megelégedettséggel töltötte el. Nem kell nagy dologra gondolni.

Egy olimpiai bajnok is ezt érzi. Az olimpia győzelme láttán elönti a büszkeség… és lehetne számtalan példát felsorolni a legapróbbaktól, a legnagyobbakig.

Ez tart minket életben, ez visz előre minket.

A büszkeség a boldog élet egyik alappillére.

De az alattomos rágalmak és egyéb divatos tanok megpróbálják aláásni a jóra törekvő emberek büszkeségét.

Ne hagyjuk!

Tevékenységem során azt tapasztalom, hogy a hozzám fordulók nagy többsége hihetetlen mértékű önbizalom hiánnyal küzd.

Az önbizalom hiánya leginkább abból az érzésből fakad, hogy kevesebbnek érzik magukat, mint az általuk sikeresebbnek vélt emberek.

Kevesebbnek érzik magukat mivel – tévesen –  úgy gondolják, hogy nem tettek le az asztalra semmit, amitől nőne az önbecsülésük, amire büszkék lehetnének.

Pedig ha hátranéznének az életükben, bizonyára számos kisebb-nagyobb büszkeségre adó okot találnának. De az emberek gyarlók. Nagyon sokszor nem veszik észre, hogy mennyi mindent tettek meg már életük során, amire büszkék lehetnének.

Csak a padlót látják, ami jóval mélyebben égett bele az agyi idegpályákba, mint az a sok erőfeszítés, aminek révén felálltak arról az ominózus padlóról.

Vajon éreztek büszkeséget? Szerintem a legtöbben nem érezték. Éreztek valamiféle megkönnyebbülést, hogy „na végre túl vagyok ezen is”, de nem voltak saját magukra büszkék. Pedig kellett volna.

Én is csak nagy sokára értettem meg ennek a jelentőségét.

Én, az örök elégedetlen.

Hiába győzködtek, hogy nézzek már hátrafelé is, hogy milyen sikereket értem el…. nem számított. Mindig csak az aktuális „nem jó ez így, nem elég ez, nem sikerül…” érzés volt bennem.

Elfelejtettem, hogy ha visszatekintenék a korábbi sikerekre, az akkori érzelmeimre, az akkor felbukkanó büszkeség érzésemre, bizonyára több erőt kaptam volna a folytatáshoz.

Miért is jutottak eszembe ezek a gondolatok ahhoz, hogy egy bejegyzést írjak ebből a témából?

Pont nekem, aki egy mély érzelmi beállítottságú ember lévén nem igazán szereti magát fényezni. Pedig a personal brandingemnek lehet, hogy szüksége volna rá. 🙂

Aki egyáltalán nem érezte azt, hogy büszke lehet magára, noha élete során hihetetlen magasságokat és mélységeket élt át.

Aki a többszöri talpra állás művészetének nagymestere.

Akiről a könyve sajtótájékoztatóján az egyik újságíró a cikkében úgy jellemezte, hogy az örök „keljfeljancsi”? Természetesen pozitív értelemben.

Éreztem én valaha is a büszkeség érzését?

Nem.

De az elmúlt évek bebizonyították, hogy erre szükség van. Erőt nyújt.

Most már nem szégyellem kimondani, hogy igenis büszke vagyok bizonyos tetteimre, a gondolkodásmódomra, a tevékenységemre, hogy időnként szembemegyek a megszokott nyájszellemmel.

Miért? Mert a történések, a munkám sikere ezt visszaigazolta.

Többek között íme, egy példa a sok közül, amire felhívták a figyelmemet. Ezért publikálom is amúgy szerényen 🙂

Mert büszke vagyok rá. Már ki merem mondani, hogy igenis büszke vagyok arra, hogy egy félórás rádióinterjúm 11 ezer fb megosztást kapott. Nem, nem lájkot. Megosztást, akik továbbajánlottak.

Köszönöm mind a 11 ezer embernek, akikre én is büszke vagyok, akik hittek nekem, akiknek tetszett az én sajátos stílusom és nézőpontom. Akik egyetlen félóra miatt megjutalmaztak a figyelmükkel.

kepkivagas

Ez ad további erőt (többek között), hogy igenis van értelme a munkámnak, van értelme a tudásomnak, van értelme ezt a tudást megosztani másokkal. Van értelme sok-sok szeretet adni az embereknek.

Te mire vagy büszke? Kérlek, gondold végig alaposan.

Ha nem tartozol a magabiztos, önmagát jól ismerő és elismerő  büszkeséggel rendelkező társaid közé, eleinte nehezen fogsz találni olyan dolgot, amire büszke leszel. De azután egymás után szép sorban bukkannak fel majd az emlékezetedben a büszkeséged forrásai és érzései.

Táplálkozz belőlük….

Forrás: www.surieva.net

 

Köszönöm kedvelésed és a megosztásodat!
Share on Facebook3Share on Google+0Tweet about this on TwitterShare on LinkedIn1

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.