Emlékszel-e még arra, hogy milyen voltál 10-15 évvel ezelőtt? Vagy el tudod-e képzelni, hogy milyen leszel 10 év múlva?

Emlékszel-e még arra, hogy milyen voltál 10-15 évvel ezelőtt? Vagy el tudod-e képzelni, hogy milyen leszel 10 év múlva?

Életünk minden pillanatában döntéseket hozunk, melyek alapvetően befolyásolják az életét annak, akik lenni szeretnénk.

Aztán mikor azzá váltunk, korábbi döntéseink sokszor csalódást okoznak. A fiatalok ilyenkor költenek komoly összegeket tetoválásaik eltávolítására, melyekre kamaszként még komoly pénzeket adtak ki.

A középkorúak sietve válnak el azoktól, akikkel fiatalként még sietve kötöttek házasságot. Az idősebbek keményen dolgoznak, hogy elveszítsék azt, aminek megszerzéséért középkorúan keményen dolgoztak.

 

Vajon miért hozunk olyan döntéseket, melyeket a jövőbeni énünk ilyen gyakran megbán?

Nos, az egyik ok, hogy van egy alapvető tévhitünk az idő hatalmával kapcsolatban. Mindannyian tisztában vagyunk azzal, hogy életünk során a változás üteme lassul.

Mintha a gyerekeink pillanatok alatt változnának, miközben szüleink csak évek alatt.

De vajon melyik az a mágikus pillanata az életnek, amikor az élet vágtából araszolásba vált? A kamaszkor? Amikor középkorúak vagyunk? Vagy amikor még idősebbek?

A válasz, mint kiderült a legtöbb ember számára: a jelen pillanata, akárhol is történik éppen.

Mindannyian egy ábrándba ringatjuk magunkat. Abba, hogy történetünk, személyes történetünk épp most ér véget. Hogy mostanában válunk azzá az emberré, aki mindig is lenni akartunk, és aki az életünk hátralevő részében is leszünk.

Íme egy kutatás az emberek által vallott személyes értékek időbeli változásairól. Azt is megtudjuk, hogy az idő múlásával, – ahogy idősebbek leszünk – az értékek fontossági sorrendje is megváltozik.

 

Hogyan?

 

A kutatás során az emberek ezreinek felét arra kérték, mondják meg, hogy értékeik mennyit fognak változni a következő 10 évben. A  csoport másik felét, hogy mennyit változtak értékeik az előző 10 során.

Ez egy igazán érdekes elemzést tett lehetővé, mivel összehasonlíthatóvá váltak pl. a 18 évesek előzetes becslései a 28 évesek utólagos tapasztalataival. Emellett a teljes élet elemezhetővé vált.

 

Az eredmény:

Tényleg igaz, hogy a változás lassul, ahogy öregszünk. De ugyanakkor tévedünk, mert korántsem lassul annyira, mint gondoljuk. A 18-68 éves korcsoportban az emberek jócskán alábecsülték, hogy mekkora változást fognak tapasztalni a következő 10 évben. Ez a befejezett történet illúziója…

Vegyük például a személyiséget:

 

A személyiségnek 5 alapvető dimenziója van: (ami folyamatosan változhat)

  • neuricitás
  • tapasztalatokra való nyitottság
  • együttműködés
  • extraverzió
  • lelkiismeretesség

Az újabb megkérdezések szerint:

az emberek mekkora változásra számítanak a következő 10 évben, és mennyit változtak az elmúlt 10 évben?

Ugyan a változás mértéke lassul az idő múlásával, az emberek mégis minden korcsoportban alábecsülik, hogy mennyit fog változni a személyiségük a következő 10 évben.

Ám ez nemcsak az értékekhez és a személyiséghez hasonló, múlandó dolgokkal van így. Érdeklődhetünk az emberek kedvelt és nem kedvelt dolgai, alapvető preferenciájuk alapján is.

Megkérdezhetjük, hogy mivel töltik legszívesebben a szabadidejüket, mi a kedvenc hobbijuk, milyen zenét szeretnek…stb.

Ha a kérdések körébe bevont emberek felét megkérdezzük, hogy változni fog-e ez a következő 10 évben, a másik felét, hogy változott-e az elmúlt 10 évben, akkor az eredmény:

Az emberek úgy gondolják, hogy 10 év múlva is ugyanez lesz, miközben a 10 évvel idősebbek mind azt mondják, hogy tulajdonképpen sok minden megváltozott, akár a szabadidejüket, a hobbijukat, a zenei ízlésüket, a barátaikat tekintve.

 

Számít-e ez egyáltalán valamit?

Igen.

 

Jelentősen torzítja a döntéshozatalt. Sokszor túlértékeljük a lehetőségeket, ha az aktuális preferenciánkat követjük, mert felülbecsüljük a maradandóságunkat.

Hogy miért van ez így?

 

Azért, mert könnyen emlékszünk dolgokra, elképzelni viszont csak nehezen tudjuk őket.

Legtöbben fel tudjuk idézni, kik voltunk 10 éve, de nehéz elképzelnünk azt, hogy kik szeretnénk lenni 10 év múlva. Aztán tévesen azt hisszük, hogy mivel nehéz elképzelnünk, bizonyára nem is leszünk olyanok.

Az a sajnálkozás, mikor az emberek azt mondják: “el sem tudom képzelni”, általában a saját képzeletük elégtelen működéséről szól, nem pedig annak az eseménynek a valószínűtlenségéről, melyről éppen szó van.

Az időnek hatalmas ereje van: átalakítja a fontossági sorrendet, formálja az értékeinket, változtatja a személyiséget.

Úgy tűnik elfogadjuk a tényt, de csak utólag.

Visszapillantva ébredünk rá, hogy mennyit változtunk egyetlen évtized alatt. Mintha a legtöbbünk számára a jelen egy varázslatos pillanat volna, egy vízválasztó az idővonalon. Egy pillanat, amikor önmagunkká válunk.

Az emberi lények befejezetlen alkotások, melyekről sokan tévesen azt feltételezik, hogy már készen vannak.

 

A személyek, akik most épp mi vagyunk, pont olyan átmenetiek, múlandóak és ideiglenesek, akár az összes valaha élt ember.

Egyetlen állandó dolog van az életünkben: a változás.

 

A bejegyzés forrása: Dan Gilbert TED előadása.

A Harvard nem véletlenül a világ egyik legjobb egyeteme, nem túlzás azt állítani, hogy a kutatók krémje van ott státuszban. Dan Gilbert is a harvardi kutatógárdát erősíti, akinek az elmélete szerint a boldogság elérésnek fő akadálya a fejünkben keresendő: agyunk – azáltal, hogy számos alkalommal torzítja az önmagunkkal kapcsolatos elképzeléseinket – szisztematikusan rosszul méri fel, mi tesz minket boldoggá. Gilbert álláspontját számos kutatási eredmény is alátámasztotta az elmúlt években.

Ebben az előadásában is egy hasonló torzítást mutat be: azt a tévhitet, miszerint életünk során nem sokat változunk, legyen szó ízlésről, barátokról, hobbiról.

A neves szerző és professzor ezen az előadáson alig hét perc alatt ráébreszt, hogy milyen mértékben alábecsüljük a bennünk végbemenő változások sebességét – és ezáltal alábecsüljük azt is, hogy mennyire vagyunk képesek önnön elhatározásunkból változtatni egyes tulajdonságainkon, szokásainkon.

Itt tudod eredetiben is megnézni:

De nehezen indul a munka….lustaság vagy megtehetem?

De nehezen indul a munka….lustaság vagy megtehetem?

Van aki be meri vallani? Vagy mindenki újult erővel, frissen nézett elébe a mai napnak?

Jó, jó… ez most provokatív kérdés volt.

A produktivitásom és az őszinteségem margójára

Töredelmesen bevallom, hogy nehezen indul nálam az új év első munkanapja….De nem foglalkozom vele mélyebben, mert tudom, hogy vállalkozóként magam osztom be az időmet és ebbe a hétbe még belefér egy kis lazítás. A lazítás alatt többek közt azt értem, hogy azt csinálok amihez pillanatnyilag kedvem van 🙂

Ha a kreativitásomat erőltetném csak görcsös és frusztrált lennék. Természetesen, ha alkalmazott vagy akkor menni és tenni kell….

 

Nagy lazaságot jelent, ha valaki otthonról dolgozik.

A kezdetekkor még én is azt hittem, hogy már nem vagyok az idő foglya, nem kell korán kelni, nem kell sokat utazni.

Otthonról sokkal termelékenyebb, hatékonyabb leszek, nem liheg a nyakamba senki sem. Semmilyen elvárásnak nem kell megfelelni, csak a sajátoménak és az ügyfeleimének.

Akkor még el sem tudtam képzelni, hogy milyen csapdákat is rejt az otthoni munka.

 

A csapdák ellenére természetesen a lelkesedésem azért nem csappant.  Sőt.

Viszont elég hamar az otthoni kényelem bűvkörében találtam magam.

 

Elhalasztottam a feladataimat, vagy az utolsó pillanatra hagytam. Ó, király vagyok, majd holnap megcsinálom…. aztán a holnapból holnapután lett…..Volt is görcsös kapkodás, annak minden hibalehetőségével egyetemben, miközben közeledett a határidő.

Tevékenységem közben időnként körbejártam a konyhát, mindig találtam valami gyorsan elintézendő házimunkát….megnéztem a fészt, aztán jól ott ragadtam, annak minden következményével együtt.

Mégis az volt a benyomásom, hogy egész nap fáradhatatlanul dolgozom, és nincs egy perc szabadidőm sem.

Éreztem, hogy ennek az állapotnak gyorsan véget kell vetni, ha a hatékonyságomat növelni akarom.

 

Aztán egy nap leültem és végiggondoltam az egész tevékenységemet, az időbeosztásomat, a prioritásomat, a megtérülési rátámat. Végignéztem, hogy valójában mennyit töltök a tényleges munkával.

Bevallom, meglepődtem az eredményen. Csak pár órát….Mégis úgy éreztem, hogy nonstop dolgozom 0-24-ben.

Nos, akkor most itt az ideje, hogy a halogatás, a maszatolgatások helyett valami olyan módszert kell kitalálni, ami a produktivitásomat növeli.

 

Kiindulási pont:

tudtam, hogy én azok az emberek közé tartozom, akik kora reggel a legproduktívabbak. Ilyenkor jönnek az ötletek, ilyenkor tudok a tanfolyami anyagon dolgozni, vagy előadásra készülni, ilyenkor pattannak ki az innovatív megoldások, jobban fog az agyam is, ha valami újat kell tanulnom…..

 

Másodszor:  kissé felforgattam a lakást. Nevezetesen az irodai részt a szoba legvilágosabb részében helyeztem el. Így a jótékony fény megfelelő energiával tölt fel. Körülvettem magam a számomra kedves és megnyugtató dolgokkal.

Ha éjszakai bagolyként dolgozol, akkor persze mindegy, csak megfelelő legyen a világítás, így nem fárad el a szemed.

 

Harmadik lépésként megterveztem, hogyan vegyem elejét a lakásban való kószálgatásnak, és egyéb mondvacsinált munkáknak.

Miután én egy mindig valamit nassolgató ember vagyok, ezért a kezem ügyébe tettem a nasikat, a vizet, gyümölcsöt… stb. A kísértésnek így elejét vettem, hogy elkóboroljak a konyhába…

A telefon lehalkítva és lefordítva, hogy ne zavarjon meg a fénye, ha üzenet jön. Facebook kikapcsolva.

 

A laptopon, az iPaden csak a szükséges böngésző és oldalak megnyitva. Ezért minden munkához látom a kapcsolódó könyvjelzőt és lapokat. Így sikerült koncentrált maradnom a lényegi munka végzésekor.

Csak azért, hogy megbizonyosodjak arról, hogy produktív vagyok, úgy döntöttem, hogy kipróbálok egy nyomkövető programot is. Abban az időben még a RescueTime-t használtam. Nagyon hasznos kis program, amely létrehoz egy jelentést, és így könnyen nyomon követhettem időben is a munkámat. Ma már nem szükséges, hisz ezekből a rituálékból mára már szokás alakult ki.

Tehát hadat üzentem a halogatásnak és a szétszórtságnak.

Már nem esem kétségbe, ha valami gyors határidős munkám akad. Kreativitásom, koncentrációs képességem megnőtt. Vele együtt növekedett az elégedettségi mutatóm is.

És nem mellékesen a valódi lelkiismeret furdalás nélküli szabadidőm is.

Próbáld ki te is ezt a módszert, ha otthonról dolgozol, és úgy érzed, hogy nem vagy elég hatékony vagy a halogatás csapdájába estél.

Csak egy dologról feledkeztem meg: nem iktattam be időnként a mozgást… és azóta sem.

Írd meg, ha van valamilyen általad használt jól működő módszered.

Nosza, költsünk sok pénzt …vásárlói motivációnk, avagy mi mozgat bennünket…

Nosza, költsünk sok pénzt …vásárlói motivációnk, avagy mi mozgat bennünket…

Eljött a karácsonyi vásárlási láz ideje.

Vásárolunk.  Ki kevesebbet, ki többet, a saját rendelkezésére álló büdzséje szerint. Aztán megbánjuk, hogy mégsem azt kellett volna megvenni, hanem amazt….. vagy boldogok vagyunk, hogy azt vettük amit szerettünk volna, és aminek örülni fognak az ajándékot kapók.

Vásárlás közben már előre érezzük, hogy mennyi örömet fog okozni az ajándékunk… vagy mégsem? Sokszor elbizonytalanodunk….túl keveset, túl sokat költöttünk? Egyáltalán tetszeni fog, amit vettünk?

 

Ennek kapcsán jutott eszembe, hogy megosztom a Média Hungary konferencián tartott előadásomat, ami a vásárlói motiváció témájáról szólt.

Szeretném, ha farkasszemet néznél önmagaddal. Hogy jobban megismerd vásárlási szokásaidat, hogy tudd mi motivál, amikor elindulsz vásárolni, vagy ha csak kilépsz az utcára és elsétálsz egy kirakat előtt.

Vásárlói motivációnk, avagy mi mozgat bennünket?

Kezdeném a saját történetemmel….kicsit pironkodva…

porszivo

Nemrégiben porszívó vásárlásra adtam a fejem. A régi elromlott, tehát annak rendje-módja szerint elindultam porszívót vásárolni.

Amikor beléptem a műszaki osztályra ledöbbentem a választék miatt.  Azonban döbbenetem csak egy pillanatig tartott, mivel balra pillantva az egyik porszívó megszólított. Szó szerint. Itt vagyok, szép vagyok, nem kell engem rángatnod, csak tologatni, dizájnom is szuper.

Nem sokat gondolkodtam (bár az ára kissé borsos volt), felkaptam és siettem a pénztárhoz kifizetni.

Másnap boldogan álltam neki a porszívózásnak. Örömöm nem tartott sokáig. Csak röpke két percig. Éreztem, hogy ez a porszívó egyre nehezebb lesz.  A harmadik percben rádöbbentem, hogy nincs hozzá az a kis szűkítő, amivel a szegélyeket, sarkokat tudom kiporszívózni.

Még szenvedtem vele kb. egy hónapig, de a legközelebbi porszívózás puszta gondolatára is kivert a víz. Aztán be kellett vallanom magamnak, hogy bizony ez nagyon meggondolatlan vásárlás volt részemről.

Nem volt mit tennem…. elindultam egy újabb porszívót venni. Most már tudtam, hogy mi kell nekem. Nem baj, ha nem dizájnos, legyen könnyű, legyen madzagja, amit húzogathatok, és nem utolsó sorban legyen szűkítő kütyüje.

porszivo2

Megvettem. Most itt állok két porszívóval. De legalább elgondolkodtam a saját vásárlói szokásaimról. Nem tagadom, letaglózott.

 

Vajon mi mozgat bennünket, amikor belebújunk a vásárlói ruhánkba?

vasarlo-ruha

Az ösztönünk?

A tudat alatti látens énünk? A vágy, a késztetés, egy érzelem? Impulzív vásárlás?
Az örömelv?  Látni, megszeretni, megvenni…. esetleg megbánni…

Felmerül a kérdés: hogyan vásárolunk? Impulzívan vagy tudatosan?

Érdekességként: amerikai kutatások szerint a vásárlók 70 %-a impulzívan vásárol, nálunk pedig 65 % a az impulzív vásárlók aránya.

Mit is jelent az impulzív vásárlás? 

Meleg impulzus: kirakatban meglátjuk álmaink táskáját, cipőjét vagy bármilyen más kütyüt, és azonnal késztetést érzünk, hogy rögtön megvegyük.

Hideg impulzus: a boltban kóborolva meglátunk valamit, aminek az ára meglehetősen kedvező, pl. akciós, és megvesszük. Noha, lehet, hogy nincs is szükségünk rá.

Az egónk?

a tudatos, racionális énünk? Hogy a realitás elv talaján maradva tudatosan vásárolunk? Nem ez jelenti a problémát!

A szuperegónk? 

A lelkiismeretünk?  Amit a neveltetésünk alapján érzünk? A takarékosságra való hajlamunk?

Ez a három motívum hadakozik egymással. Konfliktusok. Melyik győz? Mi határozza meg?

Vajon mitől függ az impulzív és a tudatos vásárlás? A saját személyiségünktől.

 

Személyiségünk, mint a vásárlási motivációnk önindítója

szemelyisegunk

Ha a Jung szerinti definíciót nézzük és extroveltált személyiség vagyunk, aki aktív, érdeklődő és nyitott a világ iránt, becsvágyó és tevékeny, vagy a Hippokratész szerint definíciót vesszük alapul, és gyors érzelmi reakcióval rendelkezünk, érzelmeink erősen hatnak a viselkedésünkre, netán lobbanékonyabbak és szalmaláng érzelmeink vannak, akkor bizonyosan állítható, hogy az impulzív vásárlók számát növeljük.
Ezért elmondhatjuk, hogy az extrovertált vásárlót a környezet erősen befolyásolja, hatnak rá a racionális érvek, az áru tetszetőssége az érzelmeit beindítják, és a presztízs is kiemelkedő szerepet játszik a vásárlásaiban.

Az extrovertált típus vásárlásai során legtöbbször már az vásárlás elején, vagy a vásárlás puszta gondolatakor is az érzelmei vezérlik. És a vásárlás teljes folyamata alatt fennállnak.

Extrovertált vásárlónál gyakran jelentkezik az utólagos megbánás.

 

Ha pedig introvertált személyiség vagyunk, befelé forduló, belső lelki hatások és élmények iránti érzékenységgel, csendesek és zárkózottak, akinek érzelmei lassan alakulnak ki és nehezen változnak, nos ebben az esetben a többség a tudatos, megfontolt vásárlás mellett dönt.
Ezért elmondhatjuk, hogy az introvertált vásárló elemző módon vásárol, mivel a világot is kiragadott részletekben látja, ezért a részletek jobban hatnak rá, és az érzelmei nem igazán befolyásolják a vásárlási döntéseiben.

Ez azt jelenti, hogy nem visz érzelmeket a vásárlásba? De igen. Ezek nyugodt, megfontolt és kiszámítható érzelmek.
Az ő motivációjukat az utólagos, mély megelégedés nyugtázza, hogy jól döntött.
Vásárlásait ritkán jellemzi utóhatás, a megbánás, hogy rosszul döntött.

Azonban mindkét személyiségtípus vásárol rutinszerűen, szokásból. Amikor a mindennapi szükségleteit fedezi.
Ez egy funkcionális „érthető” vásárlás. Ezek az alacsony érzelmi érintettségű dolgok nem okoznak extra örömet, boldogságot.
Ebben az esetben leginkább a kényelmes, gyors és megfelelő ár/érték arányú terméket vesszük meg.

De azt is tudnunk kell, hogy az extrovertált személyiség itt is elcsábulhat. Alkalmasint vesz olyan dolgot, amit eredetileg nem akart. Tehát a funkcionális vásárlói motiváció kiegészül impulzív, vagy emocionális érzésekkel.
Az emocionális vásárlás leginkább az extrovertált személyiségtípusra jellemző.

Az érzelmi vásárlás egy nehezen megfogható kategóriát jelent. Valójában úgy érezzük sokszor, hogy nincs is szükségünk ezekre a termékekre, de valamiért, valamilyen okból megfogott, érzelmileg megérintett.

Ez egyben azt jelenti, hogy az introvertáltak nincs érzelmi motivációjuk és nem vásárolnak emocionálisan?
De igen. Azonban nem vásárolnak érzelmi megfontolásból, vagy csak nagyon ritkán impulzív módon, hirtelen felindulástól vezérelve. Jól lehet, hogy pozitív érzelmeket éreztek, de ennek ellenére nem kapkodják el a dolgot. Elemeznek és mérlegelnek.
De vajon milyen motivációs indíttatásból vásárolunk emocionálisan? Milyen szoftver fut ott hátul bennünk?

Az ön megnyugtatás szoftvere:

ez az indíttatás felénk irányul. Ebben az esetben azt várjuk, hogy valamilyen pozitív érzést váltson ki belőlünk. Ez a pozitív érzés csak belőlünk fakad, jelentését is csak mi érthetjük meg és érezhetjük át.
Ilyen lehet a jutalmazás, amikor valami olyan dolgot tettünk, amire büszkék vagyunk és így akarjuk magunkat elismerni.

Vagy a kényeztető vásárlás, amikor belső békére, nyugalomra vágyunk, és a termék vagy szolgáltatás megvásárlásával önmegerősítést és feszültségoldást várhatunk.
Örömszerzés esetén a pozitív érzéseket, a boldogító érzést vásároljuk meg.

A kívülállók szemében ez a vásárlás teljesen érthetetlen, érdektelen lehet, de mi tudjuk, hogy ez által egy érzelmi töltetet, érzelmi többletet kapunk.

Az önkifejeződés szoftvere

Az motivál bennünket, azért vásárolunk, mert az önkifejeződésünket akarjuk érvényre juttatni.
Ezzel az a célunk, hogy a környezetünknek megmutassuk az identitásunkat, személyiségünket, hogy pozitív kép alakuljon ki rólunk.

Nem ritka az az eset, amikor környezetünkben olyan embereket vélünk felfedezni, akik azért vásárolnak bizonyos termékeket, – luxusautó, luxusóra, márkás ruha-, hogy ez által fejezzék ki személyiségüket, stílusukat, társadalmi státuszukat, életszemléletüket, anyagi helyzetüket.

De akár extrovertált, akár introvertált személyiség vagyunk, ha nagyobb volumenű vásárlásra adjuk a fejünket, akkor mindkét esetben érvényesül, az úgy mond„ racionális vásárlási motivációnk”.

Az árra, a megbízhatóságra, a nagyobb nyereségre és jobb hatékonyságra mutató motivációnk.

Több tervezést és tudatosságot igényel részünkről. Általában ebben az esetben nem visznek tévútra a pillanatnyi érzelmeink.
Ilyen racionális vásárlói motiváció akkor jön létre, ha pl, autót, házat, nagyobb értékű dolgot veszünk. Ez az önkifejezés a vásárlásban, mint motiváció mindkét személyiség típusban megtalálható.

Változhat-e vagy tud-e változni vásárlói motivációnk a személyiségünk függvényében?

 

Tartósan nem. Szervezetünk, a tudatalattink emlékezik az előző vásárlás pozitív érzelmeire. Tapasztalatom azt bizonyítja, hogy ha vásárlási motivációnk és személyiségünk ismeretében és abban a biztos tudatban indulunk el vásárolni, szentül megfogadva, hogy nem esünk bele az impulzív vásárlás csapdájába, nagyon sokszor nem tudjuk megállni, hogy ne vásároljunk impulzív indíttatásból.

Miért is? Mert egyszer csak meglátunk valamit, ami megérintett bennünket és abban a pillanatban elindul a motivációért és a jutalmazásért felelős vegyület az agyban. Ez nem más, mint a dopamin. Illetve megkezdődik az endorfin termelése, ezáltal egy kémiai folyamat jön létre a szervezetünkben. Elönt bennünket a boldogság érzése, és az az érzés, hogy ez a termék milyen sok örömet okozhat nekünk. Ilyenkor már úgy tűnik, hogy nincs visszaút.

endorfin-1
Elkezdődik az örömvásárlás. Hogy mi lesz ennek a folyamatnak a vége? Lehet, hogy örömködünk és boldogan mutogatjuk az új cuccot, de az is lehet, hogy jön a megbánás….. vagy megpróbáljuk magunkat meggyőzni, hogy tulajdonképpen ez nem is olyan rossz cucc, meg egyébként szükségünk volt rá.

Vásárlási motivációnk, mint az érzelmi csatározásaink színtere

Nagyon is jól ismerjük magunkat, tisztában vagyunk, hogy milyen a vásárlási szokásunk. Ha impulzív vásárlók vagyunk, sokszor viaskodunk, töprengünk, hogy megálljt tudjunk parancsolni a rögtön vásárlásnak. Végül sikerült. Mégis csak győz a realitáselv. Nem engedünk. Behúztuk a kéziféket. Nem vásárolunk impulzív módon. Hogy mi lesz ennek a folyamatnak a vége? Egy olyan megnyugvás, ami elhozza számunkra azt az érzést, hogy lám tudok én tudatosan is vásárolni.

De az is lehet, hogy ismét csak a megbánás érzete, hogy miért is nem vettük meg.

Mennyivel egyszerűbb a dolga az introvertált személyiségűnek, akire leginkább a tudatos vásárlás a jellemző.

Akkor most hogyan vásároljunk?

Impulzívan?  Tudatosan? 

vasarlo

Ha a tudatos vásárlásban leljük örömünket, akkor vásároljunk tudatosan.

Ha az impulzív vásárlás okoz örömet, akkor tegyük így.

Egy azonban biztos.

Mindenképpen érezzük jól magunkat a vásárlási folyamatban.

 

Te is érezted már, hogy időnként tehetetlen vagy?

Te is érezted már, hogy időnként tehetetlen vagy?

Te is érezted már, hogy időnként tehetetlen vagy?

Bárki bármit is állít, vannak olyan helyzetek az életünkben, melyeket nem kontrollálhatunk, nem irányíthatunk. Előfordulhat, hogy bizonyos esetekben tehetetlennek érezzük magunkat.

Ebben a tehetetlenségi érzésben hangsúlyos szerepet játszik, hogy milyen  szemüveget viselünk. Tudjuk-e szubjektivitásunkat az oldalvonalra küldeni?

 

Olyan tehetetlen vagyok....

Olyan tehetetlen vagyok….

Tudunk-e nehéz helyzetben pozitívan viszonyulni a problémákhoz?

Legtöbbször úgy érezzük, hogy áthághatatlan akadályokba ütközünk, az adott helyzetből nem látjuk a kiutat.

Ez egy nagyon kellemetlen, fojtogató érzés. De azt is tudnunk kell, hogy szerencsére ez csak egy átmeneti állapot. Amint feltűnik néhány bárányfelhő a sötét fellegek között, már kissé megnyugszunk, és ha csak egy nagyon apró lépést teszünk előre, már kezdjük érezni, hogy visszatér az erőnk. Ettől az érzéstől további megerősítést kapunk, hogy tenni tudunk magunkért, képesek vagyunk megbirkózni a nehézségekkel.

 

Gond akkor van, ha a tehetetlenség érzését sokáig átéljük.

Az idő telik, mi pedig belesüppedünk a negatív gondolatainkba, amik megerősödnek, energiával telítődnek és önmeghatározásunk, énképünk részévé válnak.

Ezért van az, hogy az ilyen típusú emberek hajlamosak csődtömegként tekinteni önmagukra, ami a jövőbeli viselkedésüket, cselekedeteiket is meghatározza.

 

Mi lesz ennek az eredménye?

 

img_2622

 

Torz képet alakítunk ki magunkról és a környezetünkről. Ez szilárd meggyőződéssé alakul, beépülhet a személyiségünkbe.

Ha már beépült, akkor a későbbiekben sem tudjuk kézben tartani életünket, még akkor sem, ha a megoldás az ölünkbe pottyan.

Egyszerűen tehetetlenek leszünk.

 

De mit tehet az az ember, aki a múltban kénytelen volt hosszan elszenvedni a tehetetlenség állapotát és az ebből fakadó hitrendszer határozza meg életét?

 

Két dologra felhívnám a figyelmet.

 

Az egyik az, hogy sohasem maga a szituáció a mérvadó, hanem annak értékelése, a saját hozzáállásunk.

Ha tehát egy látszólag kilátástalan helyzetbe kerülünk, de azt nem akadálynak, hanem kihívásnak tekintjük, ezzel máris csökkentettük a szorongást és növeltük kompetenciaérzésünket.

 

A másik fontos tudnivaló pedig az, hogy a tehetetlenség hamis látásmódot feltételez és von maga után.

Egy rossz tapasztalatból kiindulva állandósítjuk, kiterjesztjük már helyzetekre is, általánosítjuk az inkompetencia érzését és a tehetetlenségbe vetett hitet.

A legszomorúbb az egészben, hogy azokat állandó, stabil jellemvonásainknak tekintjük.

Úgy, hogy szinte észre sem vesszük.

 

Ha azonban tudatában vagyunk annak, hogy ez mennyire hamis és torz látásmód, akkor könnyebben váltunk nézőpontot. Valójában minden kilátástalannak megélt szituáció elmúltával lehetőségünk van tenni önmagunkért, az életünkért, ebben pusztán az akadályozhat meg bennünket, ha ezt nem vagyunk képesek felismerni, és a tehetetlenség sötét bugyrában maradunk.
 

Légy büszke magadra!

Légy büszke magadra!

Büszkeség és balítélet.

Ne ijedj meg,  nem fogom most Jane Austen “Büszkeség és balítélet” című könyvében szereplő Mr. Darcy gőgjét és dölyfösségét  elemezni.

Egészen más oldalról közelítem meg a büszkeséget, mint érzést, ami életünk mindennapjaiban kihagyhatatlan erőnek kellene lennie.

A büszkeséget sokan sokféleképpen értelmezik.

Legtöbben leginkább negatív értelmet adnak ennek az érzésnek. Keverik az egóval, az önelégültséggel, a gőggel, a kevélységgel.

Pedig a büszkeség érzése egyfajta megelégedettség, öröm, azért amit tettünk, vagy amit egy másik személy tett. Egy szülőt büszkeség tölti el, ha gyermeke sikeres, ha jól tanul, ha jól szerepel valamilyen általa választott sportban, zenében… bármiben. Vagy egyszerűen csak büszke arra, hogy van egy kis szeretni való kisember, aki az életének más tartalmat ad, aki boldoggá teszi.

father-1633655_960_720

Ettől még a legtöbb szülő nem lesz gőgös és önelégült. Még az egója sem fog az égig emelkedni.

A büszkeséget érzünk, amikor rájövünk önmagunk értékességére.

Egyfajta bizonyosság abban, hogy magunk vagy társainkkal együtt képesek vagyunk jó hatásokat okozni, célokat elérni.

Gondoljunk csak a sikeres vállalkozókra. Vajon a fal mellett kúszva folytatják tovább tevékenységüket, vagy masszív büszkeség tölti el őket, hogy jó irányba haladnak. Ennek az érzésnek a mentén tudnak további sikereket elérni.

Vagy említhetnék bárkit, aki élete során rengeteg kudarcot élt át, padlóra került, de bármilyen mély gödörbe is került mégis talpra állt.

Vajon milyen érzéseket élt át? Gyanítom, hogy a megkönnyebbülés mellett időnként a büszkeség érzése is elöntötte.

Diadalmas érzés, amit az ember önmagába vetett hite, bizonyossága és a saját, magas szintű jóra törekvése váltott ki.

Ez olyan önbecsülés, amit az eredmény igazol vissza.

Megalapozott a büszkeség.

Az élet bármely területéről lehet példát venni.

Bárki, aki nehézséggel küzd, de érzi magában az erőt, hogy képes legyőzni azt.

Büszke lehet magára bárki, aki olyan dolgot tett, ami megelégedettséggel töltötte el. Nem kell nagy dologra gondolni.

Egy olimpiai bajnok is ezt érzi. Az olimpia győzelme láttán elönti a büszkeség… és lehetne számtalan példát felsorolni a legapróbbaktól, a legnagyobbakig.

Ez tart minket életben, ez visz előre minket.

A büszkeség a boldog élet egyik alappillére.

De az alattomos rágalmak és egyéb divatos tanok megpróbálják aláásni a jóra törekvő emberek büszkeségét.

Ne hagyjuk!

Tevékenységem során azt tapasztalom, hogy a hozzám fordulók nagy többsége hihetetlen mértékű önbizalom hiánnyal küzd.

Az önbizalom hiánya leginkább abból az érzésből fakad, hogy kevesebbnek érzik magukat, mint az általuk sikeresebbnek vélt emberek.

Kevesebbnek érzik magukat mivel – tévesen –  úgy gondolják, hogy nem tettek le az asztalra semmit, amitől nőne az önbecsülésük, amire büszkék lehetnének.

Pedig ha hátranéznének az életükben, bizonyára számos kisebb-nagyobb büszkeségre adó okot találnának. De az emberek gyarlók. Nagyon sokszor nem veszik észre, hogy mennyi mindent tettek meg már életük során, amire büszkék lehetnének.

Csak a padlót látják, ami jóval mélyebben égett bele az agyi idegpályákba, mint az a sok erőfeszítés, aminek révén felálltak arról az ominózus padlóról.

Vajon éreztek büszkeséget? Szerintem a legtöbben nem érezték. Éreztek valamiféle megkönnyebbülést, hogy „na végre túl vagyok ezen is”, de nem voltak saját magukra büszkék. Pedig kellett volna.

Én is csak nagy sokára értettem meg ennek a jelentőségét.

Én, az örök elégedetlen.

Hiába győzködtek, hogy nézzek már hátrafelé is, hogy milyen sikereket értem el…. nem számított. Mindig csak az aktuális „nem jó ez így, nem elég ez, nem sikerül…” érzés volt bennem.

Elfelejtettem, hogy ha visszatekintenék a korábbi sikerekre, az akkori érzelmeimre, az akkor felbukkanó büszkeség érzésemre, bizonyára több erőt kaptam volna a folytatáshoz.

Miért is jutottak eszembe ezek a gondolatok ahhoz, hogy egy bejegyzést írjak ebből a témából?

Pont nekem, aki egy mély érzelmi beállítottságú ember lévén nem igazán szereti magát fényezni. Pedig a personal brandingemnek lehet, hogy szüksége volna rá. 🙂

Aki egyáltalán nem érezte azt, hogy büszke lehet magára, noha élete során hihetetlen magasságokat és mélységeket élt át.

Aki a többszöri talpra állás művészetének nagymestere.

Akiről a könyve sajtótájékoztatóján az egyik újságíró a cikkében úgy jellemezte, hogy az örök „keljfeljancsi”? Természetesen pozitív értelemben.

Éreztem én valaha is a büszkeség érzését?

Nem.

De az elmúlt évek bebizonyították, hogy erre szükség van. Erőt nyújt.

Most már nem szégyellem kimondani, hogy igenis büszke vagyok bizonyos tetteimre, a gondolkodásmódomra, a tevékenységemre, hogy időnként szembemegyek a megszokott nyájszellemmel.

Miért? Mert a történések, a munkám sikere ezt visszaigazolta.

Többek között íme, egy példa a sok közül, amire felhívták a figyelmemet. Ezért publikálom is amúgy szerényen 🙂

Mert büszke vagyok rá. Már ki merem mondani, hogy igenis büszke vagyok arra, hogy egy félórás rádióinterjúm 11 ezer fb megosztást kapott. Nem, nem lájkot. Megosztást, akik továbbajánlottak.

Köszönöm mind a 11 ezer embernek, akikre én is büszke vagyok, akik hittek nekem, akiknek tetszett az én sajátos stílusom és nézőpontom. Akik egyetlen félóra miatt megjutalmaztak a figyelmükkel.

kepkivagas

Ez ad további erőt (többek között), hogy igenis van értelme a munkámnak, van értelme a tudásomnak, van értelme ezt a tudást megosztani másokkal. Van értelme sok-sok szeretet adni az embereknek.

Te mire vagy büszke? Kérlek, gondold végig alaposan.

Ha nem tartozol a magabiztos, önmagát jól ismerő és elismerő  büszkeséggel rendelkező társaid közé, eleinte nehezen fogsz találni olyan dolgot, amire büszke leszel. De azután egymás után szép sorban bukkannak fel majd az emlékezetedben a büszkeséged forrásai és érzései.

Táplálkozz belőlük….

Forrás: www.surieva.net

 

HTML Snippets Powered By : XYZScripts.com